Camil Petrescu

Húzod a sors szekerét, nem számolod a lépteidet, egyszerűen mész.

Sohasem ismerhetjük meg a valóságot. (...) Minden szépségnek megvan az árnyoldala és mulandó.

Az asszony viselkedjék úgy, mint egy feleséghez illik, az otthona pedig legyen otthon. Ha máson jár az esze, ne menjen férjhez.

Éppen az a szép a szerelemben, hogy nem tűr el semmiféle kényszert. Őszinte vonzalom.

Minden szerelem többnyire önszuggerálás... Idő és cinkosság kell hozzá, hogy kialakuljon.

Bármelyik szerelem olyan, mint az egyistenhit, kezdetben önként vállalt, majd patologikus.

Tudomásul kell vennünk, hogy a szerelem sem mentes a veszélytől, hogy azok, akik szeretik egymást, életre, halálra felelősek egymásért.

A szerelem joga szent dolog... a nőnek sohasem szabad megtiltani, hogy megtalálja a maga boldogságát.

A tudaton kívül minden merő állatias bennünk. És nem egy ember örömében, szomorúságában, mosolyában, szenvedélyeiben, világnézetében, nagylelkűségében, szerelmében, megértésében, gyöngédségében az állatias ösztönöknek enged.

Az asszony csak azt csalja meg, akit szeret, a többit egész egyszerűen faképnél hagyja.

Millió nő között alig akad egy tökéletes szépség. A többi elnézésre, megértésre szorul. Csak a lélek pótolhatja a fogyatékosságokat.

A valóban szép fizikai szerelem nem más, mint a lélek meggyalázása. Keserű kényszer, hogy a vergődő testtel együtt a benne lakozó törékeny foglyot, a lelket is ölelésbe törjük azokban a pillanatokban. És annál hevesebb ennek a meggyalázásnak a kéje, minél nemesebb lelket dúlunk fel.

A nemi vágy semmit sem ér, ha hiányzik belőle a személyiség képzete.

Egy ember személyek egész névsorát ölheti meg, de nehezen tehetné, ha hús-vér alakban látná a nevek viselőit.

A hadviselés alapvető elve szerint az a hadsereg nyeri meg a háborút, amelyik kevesebb erőt vetett harcba az állományából.

A háború mindenekelőtt nyers őszinteséget követel. Itt nem lehet színészkedni, még tréfából sem.

A civilizált társadalmat az különbözteti meg a művelt társadalomtól, hogy tagjai szenvedélyesen és lelkesen majmolják a művelt társadalom minden megnyilvánulását, de nincs kitartás bennük, hogy ténylegesen megvalósítsák vagy kellő bátorsággal vállalják a vele járó kötelezettségeket.

Ha nem volnának ostobák, az okosoknak felkopna az álluk.