Thomas Babington Macaulay

Számos politikus magától értetődő javaslatként hangoztatja: a nép csak akkor legyen szabad, ha már élni tud szabadságával. E magvas megállapítás méltó az anekdotabeli bolondhoz, aki tudvalevőleg elhatározta: csak akkor megy vízbe, ha már megtanult úszni.

Egy ember igazi jellemének mértéke az, hogy mit tenne akkor, ha soha senki nem szerezne tudomást arról, amit tesz.

Inkább legyek szegény egy könyvekkel teli kunyhóban, mint egy olyan király, akiből hiányzik az olvasás szenvedélye.

A mi társadalmunkban egy nő azzal veszíti el helyét, amit egy férfinél nemegyszer bámulatos érdemnek, de a legrosszabb estben is megbocsátható tévedésnek könyvelnek el.

A történelem magával hozza tanulságait. Korunk bizonnyal eredményes volt a kiválók elriasztásában s a jelentéktelenek megvigasztalásában.

Vajon milyen elv alapján lehetséges az, hogy míg visszatekintve csak fejlődést látunk, előrenézve csakis korcsosulásra számítunk?

Halál mi volna szebb, Mint hullajtani vért Isteneink templomáért És őseink hamvaiért?

A szabadság végső, érett gyümölcse a bölcsesség, mérsékletesség és könyörület. Közvetlen következménye viszont gyakran borzalmas bűn, tobzódó tévelygés, kétkedés a legnyilvánvalóbb, vakhit a leghomályosabb dolgokban. Ellenfelei éppen e válságos időszakban szeretik közszemlére állítani a szabadságot... ha az efféle nyomorult álokoskodás diadalt aratna, soha és sehol szerte a világon nem épülne jó ház, nem alakulna jó kormányzat.

A bűnöket, melyeket az új keletű szabadság fakaszt, egyetlen szer tüntetheti el csupán - s e varázsszer a szabadság.