Luc de Clapiers, Vauvenargues márkija

A magány az elmének az, ami a diéta a testnek.

Minden ember őszintének születik, és mint csaló hal meg.

Hogy nagy dolgokat vihessen véghez, az embernek úgy kell élnie, mintha sohasem kellene meghalnia.

A nagy gondolatok a szívből fakadnak.

Az emberek elvei felfedik szívüket.

Gáncsolni könnyű, méltányolni nehéz.

Semmi sincs, amiről a félelem és a remény meg ne győzné az embert.

Senki sem követ el annyi hibát, mint az, aki csakis megfontoltan cselekszik.

Amikor hívogatjuk a gondolatokat, menekülnek előlünk; amikor el akarjuk hessegetni őket, megszállnak minket, és éjnek idején, akaratunk ellenére is nyitva tartják szemünket.

Nagy erőforrásoknak kell rejleniük elménkben és szívünkben ahhoz, hogy méltányoljuk az őszinteséget akkor is, ha megsebez minket, vagy hogy őszinték legyünk anélkül, hogy őszinteségünk sértő volna. Kevés ember elég gerinces ahhoz, hogy elviselje és megmondja az igazat.

Ha nem azért írunk, mert gondolkodunk, hiába gondolkodunk azért, hogy írjunk.

Önmagunkban felfedezzük, amit a többiek eltitkolnak előttünk, a többiekben pedig felismerjük, amit mi titkolunk el önmagunk előtt.

Ha barátaink szolgálatot tesznek nekünk, azt hisszük, hogy a barátság címén tartoznak nekünk ezzel, és egyáltalán nem gondolunk arra, hogy nem tartoznak nekünk barátsággal.

Az ész nem ismeri a szív érdekeit.

Olykor a legnevetségesebb és legmerészebb vágyak idézték elő a rendkívüli sikereket.

Nem lehetsz igazságos, ha nem vagy emberséges.

A türelem a reménykedés művészete.

Könnyű bírálni az írót, de nehéz értékelni.

A lustaság több filozófust szül, mint az elmélkedés.

A kereskedelem a csalás iskolája.

A nagy állások olykor a legcsekélyebb képességeket is szükségtelenné teszik.