Moliére

Mindenki barátja nem barátom nekem.

Be furcsa látni, hogy emberfia, ahány, Mind mily vakon rohan a hóbortja után!

A rágalomra nincs semmilyen gyógyszer itt: Hát bolond, aki a pletykára hederít. Igyekezzünk tehát okosan élni s tisztán, S ne törődjünk vele, hogy mit fecseg a hitvány.

Az ember csak beszél, de nem mindig cselekszik, Gyakran hosszú az út a szándéktól a tettig.

Az ébredő vonzalom bizony mindig elmondhatatlan gyönyörűséggel van tele, és a szerelem minden boldogsága a változásban van.

Légy őszinte és csak a becsületre adj, Ne mondj ki szót, mely nem a szívből fakad.

Agyamat néha vad riadó veri föl; Sivatagba futni az emberek elől!

Tudom, vágyainak nem lehet ura senki, S a szerelem önként kíván csak megszületni.

Nincs teremtett lélek, akit életében legalább egyszer cserben ne hagyna az a híres okosság.

Szerelmet ébreszteni a férfiban, ez minden nő legfőbb célja.

Bizony, a hamis gyanu árnya Nagyon gyakran a jót is rosszra magyarázza.

Ha hiába remélünk, Nemcsak megcsalt szivünk - szenved a büszkeségünk, És legfőbb gondja, hogy kárpótolja magát, Ha nem is sikerül, színleljük legalább, Különben pipogyák s gyávák vagyunk - olyan nagy Hiba szeretni azt, aki bennünket elhagy.

Könyveket kiadni különben rangon alulinak tartom; csak azért teszem, keressenek valamit a könyvkereskedők, ha már annyit zaklatnak írásért.

Már énnékem bizony nem kenyerem a bánat: Csak úgy nyelem le, ha alapos oka támad, S még ha száz oka is majd kiszúrja szemem, Én bizony úgy teszek, hogy észre sem veszem.

A bölcsesség kora nem rendelésre jő, s a vén agy éppúgy meghibbanhat, akár a fiatal.

Én híve vagyok a szelídebb bölcsességnek, és nem kedvelem azt a vad erkölcsiséget, melynek fog és köröm legelső fegyvere és embertársait azzal leplezi le.

Titkolózni bizony a szerelem szeret, S ha sok az akadály, hát annál édesebb, S egy csepp társalkodás azzal, kit szíved áhít, Épp azért, mert tilos, csodálatosra válik.

Ami engem illet, ezt a szenvedélyt magam is az élet legkívánatosabb dolgának tartom; és ahhoz, hogy boldogan éljünk, szeretnünk kell; s azt is hiszem: minden élvezet sápadt, ha egy kis szerelem nem keveredik belé.

Ha szívünk lánggal ég, Be szép az éj homálya! Az Éj - mindnyájunk szíve-vágya!

Szerelme ellen a szerelmes szív sosem vét, S szerelmes bűnre épp a szerelem a mentség.

Édes Istenem, sok ember nem lát a szemétől, sok meg csak azért nincs a mások véleményén, hogy ezzel is eredetibbnek lássék.

Teljesen őszintén beszélni sok esetben Nevetséges volna, s tán megengedhetetlen.

Az örömet a lét búval együtt kinálja. Nem megy minden, uram, vágyunkkal egy irányba. Kell bosszankodni is, így akarja az ég, Enélkül a világ túl boldog lenne rég.

Töltsék el a szivünk száz ég gyönyörei, Nem boldog, míg titkát nem tudja valaki.

Igaz: nagy mester a Szerelem, nagy tanár, és Ami sose voltunk, belőlünk azt csinál, és Gyakran egy pillanat elég, ha ő tanít, Hogy kicserélje az ember erkölcseit. Áttöri sáncait szivünknek és agyunknak, S gyors eredménye mind, mint egy-egy csoda, úgy hat.

Ha olyan fontos, hogy fel ne szarvazzanak, Legjobb eszköz reá - hogy agglegény maradj.

Jobban tudod, mint én, hogy kezdjünk bármibe, Minden nagy tettnek a készpénz az idege, S hogy ez az édes érc, mely vakit és kegyetlen, Győzni segit hadban éppúgy, mint szerelemben.

Tudom, az emberek szivének mily mulatság, Mikor a híreket mérik s egymásnak adják.

Védje becsületed akármilyen sugallat, Amiről beszéltünk, félig már bizony az vagy, Mihelyt esküdözöl, hogy sohasem leszel.

Márpedig bűn csak az, aminek híre kel. A botrány, asszonyom, csak az kiált az égre. S ki titkon vétkezik, annak már nincs is vétke.