Daniel Defoe

A világ dolgai annyit érnek, amilyen mértékben az ember valóban felhasználhatja őket; akármennyit halmozunk is fel belőlük, hogy majdan másokra szálljon, mi csak annyit élvezünk, amennyit valóban felhasználhatunk, nem többet.

Nélkülözéseink szülte elégedetlenségünk onnan származik, hogy azért, amink van, nem vagyunk elég hálásak.

Az ember sohasem látja helyesen a sorsát, míg az ellenkezőjét is nem tapasztalja! És csak azt tudja igazán értékelni, ami már elveszett.

A legjobb ember sem tudja megakadályozni sorsának beteljesedését: a jók korán, a gonoszak későn halnak meg.

A bűn egyszeri elkövetése csak szomorú nyitánya a bűn megismétlésének, mert minden meggondolás elpárolog, ha a kísértés megújul.

A veszélytől való félelem tízszer kínosabb, mint maga a veszély. Az aggodalom nagyobb teherként nehezedik az emberre, mint a valóságos rossz.

Azóta többször megfigyeltem, milyen következetlen nemegyszer az ember, különösen, ha fiatal. Nem szégyelli a vétket elkövetni, de szégyelli megbánni.

Az emberek sokkal kevesebbet panaszkodnának a bajaik miatt, ha a náluk rosszabb sorban levőkhöz mérnék magukat. Ehelyett azonban mindig a náluk jobb sorban levőkkel vetik egybe helyzetüket, hogy morgásaikat és panaszaikat igazolják.

Ami az egyik embert megmenti, a másikat elpusztítja.

A hála nem minden embernek szükségszerű erénye, az emberek cselekedeteiket nem mindig eszerint irányítják.

Most láttam csak, ha későn is, milyen bolondság elkezdeni valamit, mielőtt az ember számot vetne az erejével.

Ha egy lány csinosnak hiszi magát, soha nem kételkedik, amikor egy férfi azt mondja, hogy szerelmes belé; mert ha azt hiszi magáról: elég elbűvölő ahhoz, hogy meghódítsa a férfit, természetesnek találja e hódítás következményeit is.

Az ember nem azért gazdag, mert becsületes, hanem becsületes, mert gazdag.

Az ember könnyen egyedül marad a tömegben, a sok sietség és üzletelés közben.

Sajnos, a szegény embert könnyen eléri a végzete; csődrovatban jelenik meg a neve, feleségét, gyermekeit elűzik a házukból... persze ezek után természetes is, hogy mindent megpróbálunk a végzet elhárítására, vagy legalábbis oly messze toljuk ki a szörnyű napot, amennyire lehetséges... ám végül is a halálos parancs megérkezik.

Mindent megpróbálok, ami erőmből telik; nem merülök el, amíg úszni tudok, nem esem el, amíg talpra állhatok.

A szükség a tehetség sarkantyúja és a feltalálás szülőanyja.

Ha tudtuk is, mi az, amit tenni akarunk, valójában nem tudtuk, hogy mi az, amit teszünk.

Az ivás olyan, mint az ördög: ha csak egy kicsit is ráakaszkodik valakire, lassan-lassan vesztébe viszi.