Henry David Thoreau

Azok a szavak, amelyek legjobban kifejezik hitünket és bizodalmunkat, egyáltalán nem határozottak, mégis jelentősek, és tömjénként illatoznak a felsőbbrendű ember számára.

Légy Kolumbusa a benned rejtőző új világoknak, kontinenseknek, fedezz föl új csatornákat - nem a kereskedelem, hanem a gondolkodás számára.

Egy szép tavaszi reggelen az embernek minden vétke bűnbocsánatot nyer. Az ilyen nap hadat üzen a bűnnek. Amíg ilyen nap süt reánk, a leggonoszabb bűnös is megtérhet. Ha magunk visszanyerjük ártatlanságunkat, a szomszédé is jobban szemünkbe ötlik.

Boldogok lehetnénk, ha mindig a jelenben élnénk, s kihasználnánk minden véletlen jót, amiben részünk van - mint a fű, mely a reá hulló harmatcsepp hatását is megmutatja - és nem fecsérelnénk időnket arra, hogy az elszalasztott alkalmakért vezekeljünk, amit kötelességteljesítésnek szoktunk nevezni. A télben időzünk, holott már tavasz van.

Egyetlen csendes eső elegendő, hogy a fű sok árnyalattal zöldebbé váljék, így hatnak reménységeinkre is a belénk áradó szebb gondolatok.

A Föld nem holt történelem része csupán, rétegesen egymásra rakva, mint könyv lapjai, geológusok és régészek tanulmányozására szánva, hanem eleven költészet, mint fa levelei, melyek virágzást, gyümölcsöt megelőznek; tehát nem fosszilis föld, hanem élő föld, amelynek erőteljes központi életéhez képest minden állati és növényi élet élősködés csupán.

A nap huszonnégy órája az esztendő rövid összefoglalása. Az éjszaka a tél, reggel és este tavasz illetve ősz, a dél a nyár.

Ha ismernők a Természet minden törvényét, csak egyetlen tényre, egy aktuális jelenség leírására volna szükségünk, hogy az abból eredő következményeket levonhassuk. Egyelőre azonban még csak néhány törvényt ismerünk, s következtetéseink ezért többnyire hibásak, persze nem azért, mintha a Természet volna zavaros vagy következetlen, hanem azért, mert számításainkból lényeges elemek hiányoznak. Törvényszerűségről, harmóniáról alkotott fogalmaink arra a néhány esetre szorítkoznak, amelyet ismerünk; de még ennél is csodálatraméltóbb az a harmónia, amely eddigelé még ismeretlen, látszólag ellentmondó, ám valójában egymást támogató törvényszerűségek összjátékából jön létre. Mert a Természet törvényei a mi szemszögünkből tekintve olyanok, mint vándor számára a hegyek körvonala: lépésről lépésre változik, végtelen számú profilja van, noha a valóságban formája csak egy. Még ha felhasítjuk, átfúrjuk, akkor sem érthetjük meg a maga egészében.

Amíg az ember hisz a végtelenben, mindig lesznek tavak, amelyeket feneketlennek vél.

A Természet nem kérdez, és nem válaszol a halandók föltette kérdésekre. Réges-régen határozott.

A belső szépség egy csapással megnemesíti az ember arcvonásait, az aljasság, az érzékiség pedig eldurvítja, elállatiasítja.

Valamennyien szobrászok, festők vagyunk, nyersanyagunk a tulajdon testünk, húsunk és vérünk.

Mindannyian tudatában vagyunk a bennünk lakozó állatnak, amely annál inkább fölébred, minél inkább szendereg felsőbb énünk. Csúszómászó, érzéki lény ez, s talán nem is lehet egészen kiüldözni, bennünk tanyáz, mint a betegség még a látszólagos egészség mellett is. Elhatárolhatjuk magunkat tőle, de természetét sosem változtathatjuk meg.

Ha géniuszunk halk, de állhatatos sugalmazására hallgatunk, beláthatatlan szélsőségekbe, sőt az őrületbe juthatunk - mégis ez az igazi elrendelt utunk, géniuszunk nem hazudik, csak elszántan és híven kell követnünk.

A mennyekbe sóvárgunk? - hisz a Földnek is szégyenére válunk!

Semmire sem becsülöm az olyan embert, sem a munkáját, akinek a gazdaságában mindennek megvan az ára, aki a táj minden szépségét, de akár az Úristent is piacra vinné, ha egy centet kaphatna érte, mert neki a piac az igazi istene; akinek a tanyáján semmi sem terem szabadon, földjén nem gabona, mezején nem virág, fáján nem gyümölcs terem, hanem dollár, aki nem törődik a gyümölcs szépségével, mert gyümölcse csak akkor érett számára, amikor dollárra váltotta.

A kockázat mindig egyforma, akár elvetjük a kockát, akár sem.

Amíg az ember él, mindig fennforog a veszély, hogy meghalhat, noha a veszély arányosan csökken, minél inkább élőhalott az illető.

Az, aki dolgozik vagy gondolkodik, mindig egyedül van, akárhol van is. A magánosságot nem mérföldre mérik, azzal, hogy mennyi távolság választja el az embert szomszédjától. A szorgalmas diák a cambridge-i egyetem kaptáraiban éppolyan magános, mint a dervis a sivatagban.

A tudással egyre elnézőbbek, szabadelvűbbek is leszünk.

A könyvet éppolyan elmélyedően, tartózkodóan kell olvasni, mint ahogy íródik.

Semmiféle módszer vagy tudomány nem pótolhatja az örökké éber figyelmet.

Azok a kérdések, amelyek bennünket gyötörnek, kínoznak, rendre fölmerültek minden bölcsben; egyetlenegy probléma sem maradt ki; és mindegyik tőle telhetően válaszolt rá szavaival, életével.

Hányan vannak, kiknek életében egy-egy elolvasott könyv új korszakot nyitott! Valahol a mi számunkra is megvan az a könyv, amely megmagyarázza a régi csodákat, és újakat mutat meg. Valahol ki van mondva az, amit ma még kimondhatatlannak vélünk.

Mind, egytől egyig műveletlenek, tudatlanok, analfabéták vagyunk, s e tekintetben, megvallom, nem látok valami nagy különbséget ama concordi honfitársaim között, akik valóban nem tudnak olvasni, és azok közt, akik csupán a gyermekek és gyengeelméjűek táplálékául szolgáló könyvek olvasásáig emelkedtek.

A nagy költők munkáit sosem olvasta még igazán az emberiség, mert csupán nagy költők tudják elolvasni. Eddig csak úgy olvasták őket, ahogy a tömegek a csillagokat olvassák: legföljebb az asztrológia, sosem az asztronómia törvényei szerint.

Bármennyire csodáljuk is a szónok alkalmilag kirobbanó ékesszólását, a legszebb írott szó többnyire éppoly távol és magasan van a tünékeny beszélt nyelv fölött, mint a csillagos égbolt a felhők felett. A csillagok ott vannak: ám olvassa őket, aki tudja.

Jól olvasni, azaz megfelelő könyveket olvasni megfelelő hangulatban, ez nemesítő elfoglaltság, és jobban próbára teszi az olvasót, mint sok minden, amit a nap divatja megkövetel. Olyasformán kell hozzáedződnünk, mint ahogy az atléták edzették testüket, úgyszólván egész életünkön át szilárdul kell haladnunk e cél felé.

Ha az emberek valamivel jobban megfontolnák, hogy mivel foglalkozzanak, talán mindből tudós vagy megfigyelő válnék.

Az intellektus bárd: behatol a dolgok titkába.