Henryk Sienkiewicz

A világ csalásokon nyugszik, az élet pedig csalódás.

A szerelem súlyos csapás, mert a szabad ember rabbá válik miatta. Miként a nyíltól talált madár lehull a vadász lába elé, akképpen a szerelem nyilától talált embernek sincs már ereje, hogy elfusson az imádott lábacskák elől... A szerelem nyomorékká teszen, mert aki beleesett, szerelmesén kívül mit sem lát a világból... A szerelem szomorúság, mert ugyan mikor hull több könny, ugyan mikor sóhajtoznak többet az emberi keblek? Aki szeret, az már nem gondol sem a szép ruhákra, sem a táncra, sem vadászatra, sem a kockára, csak a térdét tulajdon két kezével átölelve epekednék nagy vágyódással, mint aki szívéhez igen közelálló szerettét veszítette el... A szerelem betegség, mert aki benne leledzik, akárha nyavalyába esnék, elhalványul az arca, beesik a szeme, remeg a keze, lesoványodnak az ujjai, és a halálra gondol, avagy tébolyultan, felborzolt hajzattal jár, a holddal beszélget, szívesen írogatja kedvese nevét az homokba, s ha azt a szél elfújja, azt mondja: "Szerencsétlenség"... és máris zokogni kész...

Ha szeretni nehéz, nem szeretni még nehezebb, mert ki az, akit szerelem nélkül kielégít a gyönyör, a hírnév, a gazdagság, a jó illatok avagy a drága ékességek? Ki az, aki a szerelmesének azt ne mondaná: "Kedvesebb vagy nékem, mint egy egész királyság, mint a jogar, mint az egészségem, mint a hosszú élet!" Minekutána pedig mindenki szívesen odaadná az életét a szerelemért, ennélfogva a szerelem többet ér az életnél...

Szeretni nem elég, szeretni tudni kell, s tudni kell másokat is megtanítani a szerelemre. Hiszen a kéjt érzi a plebs is, sőt az állat is, az igazi ember azonban éppen abban különbözik tőlük, hogy a kéjt mintegy nemes művészetté alakítja, s ennek tudatában élvezi, teljes isteni értékét tudatossá teszi magában, s ezáltal nemcsak teste, hanem lelke is megtelik vele.

A szív jósága olyan, mint a nap melege: életet ad. Csak a jóság, a szeretet maradandó. Olyan, akár a forrás. Minél többet merítesz belőle, annál jobban buzog. Légy jó!

A zene olyan, mint a tenger. Ott állunk az egyik partján, látjuk a messzeséget, de a túlsó partot látni lehetetlen.

Minden győzelemben megbújt a jövendő vereség, minden örömmámor alján - a keserűség.

Azt akarom, hogy ez a két karom, mely most a puszta levegőt öleli, őt ölelje és szorítsa keblemhez... Lélegzetét akarom magamba szívni. (...) Azt akarom, hogy házamban legyen mindaddig, amíg fejem fehér lesz.

Bolond, aki a bánatot táplálja ahelyett, hogy éhen veszejtené.

A magam tapasztalataiból tudom, hogy a szerelemben a fölöttébb nagy állhatatosság csak a gyötrelmeket szaporítja.

Van az úgy az emberi érzelmek közepette, hogy valami, hitvány tövis módjára, szúrni, gyötörni kezdi a szívet, s ez a fájdalom idővel vagy elmúlik, vagy egyre jobban sajog, annyira, hogy végül még a legforróbb szerelmet is fájdalommal, keserűséggel mérgezi meg.

Mit használna nékem, ha ama csillagok közül kívánnám is meg valamelyiket? Se én nem repülhetek fel hozzája, se ő nem szállhat alá énhozzám! Jaj azoknak, akik az ezüsthold után sóhajtoznak!

Van nagyobb és ősibb juss is minden emberi jognál, amelynek erejénél fogva a szív csak a szerelem után mehet, és megy is, s ha megszűnik szeretni, azzal a legrútabb hitszegést követi el, ámbár gyakorta oly ártatlanul, amilyen ártatlanul aluszik el a lámpa, ha kiég belőle a tűz.

Az élet olyan, mint a tenger, (...) melyet sokféle szél, vihar szánt végig, s az a bölcs, aki bizton tudja vezetni élete kisded hajóját a viharverte habokon.

Csak a jó sorban feledkezik meg az ember a szeretteiről, bajban, szerencsétlenségben ott rajzik köröttük a gondolatunk, mint a méh a méhkas körül.

A természettudományok igazságain kívül minden üres fecsegés ezen a világon.

A szerelemnek megvan az a rossz oldala, hogy az ember mellette semmi másra nem tud gondolni.

Így van ez ebben az életben. Aki ma barátod, holnap már júdásod. Az ember senkinek sem hihet ezen a világon.

A ravaszság is megér annyit, mint a bátorság.

A szép nő mindig annyi aranyat ér, amennyi a súlya, de az a szép nő, aki még szeret is, az egyszerűen megfizethetetlen.

Nincs visszataszitóbb, mintha az ember egy nőnek mondja, hogy szereti, akit tényleg nem szeret.

Élvezzük az életet, amíg lehet, mert előbb vagy utóbb, úgyis elvisz az ördög.

A gazdagnak lehet eszközöket szerezni, a szegénynek azonban kell.

Az ember akkor él, ha sír, nevet, gondolkozik és szeret.

Moralisták könnyen mondhatják, hogy becsületes embernek nem szabad habozni; az azonban mindig kérdés, hogy cselekednék a legbecsületesebb ember is, ha másik oldalról a szenvedélyt kellene belevetni a mérleg serpenyőjébe.

Az élet kínos, nehéz és gyakran olyan gordiusi csomókat teremt, hogy emberi erő azokat nem tudja megoldani.