Erich Fromm

Ha igazán szeretek egy embert, minden embert szeretek, szeretem a világot, szeretem az életet.

A szeretet az egyetlen ésszerű és kielégítő válasz az emberi létezés problémájára.

Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret.

A gyermeki szeretet logikája: Szeretek, mert szeretnek. Az érett szeretet logikája: Szeretnek, mert szeretek. Az éretlen szeretet azt mondja: Szeretlek, mert szükségem van rád, Az igaz szeretet azt mondja: Szükségem van rád, mert szeretlek.

Nem az a gazdag, akinek sok mindene van, hanem aki sokat ad.

Ha az ember életében nincs egy vízió, mely után vágyakozhat, melyet valóra szeretne váltani, akkor hiányzik a hajtóerő, hogy szívvel-lélekkel küzdjön.

Az ember azt szereti, amiért fárad, és azért fárad, amit szeret.

Az igazán vallásos ember, ha a monoteisztikus eszme lényegét követi, nem könyörög semmiért, nem remél semmit Istentől; nem úgy szereti Istent, ahogy a gyerek szereti az apját vagy az anyját; eljutott ahhoz az alázathoz, hogy érzékeli korlátait, egészen addig a tudásig, hogy nem tud semmit Istenről. Isten az ő számára jelkép, amelyben az ember fejlődése egy korábbi szakaszában összegezte mindazt, amire törekedett, a szellemi világ, a szeretet, az igazság és a méltányosság birodalmát.

A modern ember átalakult árucikké; életerejét úgy éli át, mint befektetést, amelyet pozíciója és a személyiségpiac helyzete lehetővé tesz. Elidegenedett önmagától, embertársaitól és a természettől. Fő célja, hogy haszonnal cserélje el szakértelmét, tudását és önmagát, "személyiségkészletét" másokkal, akik ugyanúgy a becsületes és hasznot hajtó csereüzletre törekszenek. Az életnek csak egy a célja: előbbre jutni, egy az elve: tisztességes csereüzlet, és egy az öröme: a fogyasztás.

Az ember fő feladata az életben, hogy megszülje önmagát.

Ha azt tudom mondani valakinek, hogy "szeretlek", tudnom kell azt is mondani: "Szeretek benned mindenkit, szeretem rajtad keresztül a világot, szeretem benned önmagamat is".

A szeretet cselekvő törődés annak az életével és fejlődésével, akit vagy amit szeretünk.

A szeretet elsősorban nem egy meghatározott személyhez fűződő viszony; a szeretet magatartás, a jellem beállítottsága, amely meghatározza az illető személyviszonyulását, nem a szeretet egy bizonyos "tárgyához", hanem a világ egészéhez.

A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeressék, és nem abban hogy ő szeret.

A szeretet szempontjából az számít, hogy az ember hisz saját szeretetében, a képességben, hogy szeretetet tud ébreszteni másokban.

A felelősség könnyen uralkodássá és birtoklássá fajulhat, ha oka nem a szeretet harmadik összetevője, a tisztelet.

A jelen az a pont, amelyben a múlt és jövő összetalálkozik, határállomás az időben, de minőségileg nem más, mint az a két terület, melyeket összeköt.

Ki vagyok én akkor, ha az vagyok, amim van, de elveszítem, amim van?

Csak az az ember képes arra, hogy hűséges legyen másokhoz, aki bízik önmagában.

Az emberek azt hiszik, hogy szeretni egyszerű; csak a megfelelő tárgyat nehéz megtalálni a szeretetünkhöz vagy a szerettetésünkhöz. (…) A szeretet tevékenység, nem passzív érzelem; nem beleesünk, hanem helytállunk benne. Legáltalánosabban úgy írhatjuk le a szeretet cselekvő jellegét, hogy szeretni elsősorban annyi, mint adni, nem pedig kapni. (…) A szeretet művészetére nézve ez azt jelenti, hogy aki benne mester akar lenni, annak először is gyakorolnia kell a fegyelmet, a koncentrációt és a türelmet élete minden szakaszában.

A szeretetben megvalósul az a paradoxon, hogy két élőlény eggyé válik, és mégis megmarad kettőnek.

Mit ad egyik ember a másiknak? Önmagát, önmaga legbecsesebbjét, az életét.

Hiába a mélységes vágy a szeretetre, szinte minden mást fontosabbnak tekintenek a szeretetnél: sikert, tekintélyt, pénzt, hatalmat - szinte minden energiánk arra használódik el, hogy megtanuljuk elérni ezeket a célokat, arra pedig szinte semmi, hogy megtanuljuk a szeretet művészetét.

Az embernek aktívnak kell lennie, annak érdekében, hogy legyőzhesse kétségeit és a tehetetlenség érzését (...). Ez a cselekvési láz nem a lelkierőnek és az önbizalomnak az eredménye; ez a szorongásból való kétségbeesett menekülés.

Az élet folyamatos újjászületés. Legtöbbünk számára az az igazi tragédia, hogy meghalunk, mielőtt igazán megszülettünk volna.

Ha két ember, aki idegen volt - mint mindnyájan -, egyszer csak ledönti a köztük levő falat, és szoros közelséget érez, egynek érzi magát, az egységnek ez a pillanata az élet egyik legfelvillanyozóbb, leglelkesítőbb élménye. Kivált rendkívüli és csodálatos olyan embereknek, akik addig magányosan, elszigetelten, szeretet nélkül éltek.

Aligha van még egy tevékenység, még egy vállalkozás, amely olyan vérmes reményekkel és kilátásokkal indul, és mégis rendre olyan kudarcot vall, mint a szeretet.

A szeretet a megismerés egyetlen olyan módja, amely az egyesülés aktusában kielégíti kíváncsiságomat. Miközben szeretek, miközben odaadom magamat, miközben behatolok a másik személybe, megtalálom magamat, fölfedezem magamat, fölfedezem mindkettőnket, fölfedezem az embert.

A felebaráti szeretet egyenlők közti szeretet: csakhogy egyenlőkként sem vagyunk mindig egyenlő helyzetben; emberek lévén, mindnyájan segítségre szorulunk. Ma én, holnap te. De ez nem azt jelenti, hogy az egyik ember tehetetlen, a másik meg életerős. A tehetetlenség mulandó állapot; az viszont állandó és közös képességünk, hogy felkeljünk és megálljunk a saját lábunkon.

Az ember boldogsága ma abból áll, hogy "szórakozik". Szórakozása a kielégülés, amit abban talál, hogy elfogyaszt és "betermel" árut, látványt, ételt, italt, cigarettát, embereket, előadásokat, könyveket, filmeket, mindent elfogyaszt, bekebelez. Az egész világ egyetlen nagy tárgya étvágyunknak: egy nagy alma, egy nagy üveg, egy nagy mell; mi vagyunk az örök csecsszopók, az örök várományosok, a reményteljesek - és az örök csalódottak. Egyebet sem tudunk, mint venni és kapni, cserélni és fogyasztani; minden, az anyagi és szellemi tárgyak egyaránt, adásvétel és fogyasztás tárgyává lettek.