Albert Einstein
(Ulm, 1879. március 14. – Princeton, 1955. április 18.) zsidó származású német Nobel-díjas elméleti fizikus; egyes tudományos és laikus körökben a legnagyobb 20. századi tudósnak tartják. Ő dolgozta ki a relativitáselméletet és nagymértékben hozzájárult a kvantummechanika, a statisztikus mechanika és a kozmológia fejlődéséhez. 1921-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazták „az elméleti fizika területén szerzett eredményeiért, különös tekintettel a fényelektromos jelenség törvényszerűségeinek felismeréséért”. Zsenialitására jellemző, hogy előre tudott jelezni olyan dolgokat, amelyeket 100 évvel később a gyakorlatban is bizonyítottak. 2016. február 11-én amerikai kutatók bejelentették, hogy gravitációs hullámokkal kapcsolatos elmélete igazolódott, ezzel a felfedezéssel egy új tudományág született, a gravitációshullám-csillagászat.
English1
Magyar142
Română48
Eredetileg valóban úgy volt, hogy mérnök leszek, de az a gondolat, hogy a kreativitásomat olyan dolgokra használjam, amelyek a hétköznapi élet praktikus oldalát szolgálják, s mindezt puszta nyereségvágyból tegyem, egyszerűen elviselhetetlen volt számomra. Szerintem a gondolkodást önmagáért kell művelni, akárcsak a zenét!
A lét válna kibírhatatlanul unalmassá, ha nem próbálnánk megfejteni azokat a titkokat, amelyeket Isten elrejtett előttünk.
Bárki, aki tudományos kutatásba fog, nem kerülheti el azt a meggyőződést, hogy abban, amit mi természettörvénynek nevezünk, valamilyen szellem nyilvánul meg. Mérhetetlenül kiválóbb szellem ez, mint az emberi értelem, s az embernek a maga szerény képességével alázatot kell érezni előtte.
A tekintély átgondolatlan tisztelete az igazság legnagyobb ellensége.
A nacionalizmus gyerekbetegség, az emberiség kanyarója.
Mindent, ami valóban nagyszerű és inspiráló, olyan egyén teremtett, aki szabadon tudott dolgozni.
Nézz a természet mélyére, és mindent jobban fogsz érteni!
Az Isten szó számomra nem más, mint az emberi gyarlóságok kifejeződése és terméke, a Biblia pedig kétségkívül tiszteletre méltó, ám mégis primitív legendák gyűjteménye, amelyek emellett meglehetősen gyerekesek is. Legyen az bármily kifinomult is, semmilyen magyarázat sem tud meggyőzni ennek ellenkezőjéről.
Ha a Hold, midőn bejárja örökkévaló pályáját a Föld körül, öntudattal volna megáldva, melyen meg volna győződve, hogy saját jószántából rója útját... ugyanígy egy Lény, aki nagyobb belátással és tökéletesebb intelligenciával volna megáldva, az embert és tetteit figyelve megmosolyogná azt az emberi illúziót, hogy a saját szabad akaratunk szerint cselekszünk.
Szinte szégyellem magam, hogy ilyen békében élek, miközben mások küzdenek és szenvednek.
Nekem sohasem tűnt öncélnak a kedvtelés és a szórakozás (ezt az etikai bázist a disznócsorda eszményének nevezem). Az én eszményeim, amelyek szemem előtt lebegtek, és mindig vidám életkedvvel töltöttek el: a jóság, szépség, igazság.
A politika a jelenre vonatkozik, de az egyenlet egy örökkévalóságra szól.
A fantázia fontosabb, mint a tudás.
A legnagyobb tanári művészet az alkotás és felismerés örömének felébresztése.
Egy istent, aki alkotásait jutalmazza és bünteti; akinek akarata van, olyat, akit mi magunkon kívül megélünk, nem tudok elképzelni. Sőt még azt az individuumot sem tudom elgondolni, aki túlélné testi halálát: akármennyire is táplálják ezt a gondolatot - félelemből vagy nevetséges egoizmusból a gyenge lelkűek. Részemre elegendő az élet örökkévalóságának misztériuma, a leendő csodálatos felépítésének tudata és sejtése és az alázatos igyekezet, hogy a természetben megnyilvánuló értelem legparányibb részét is megérthessem.
Nem becsülöm azt az embert, aki élvezettel tud a sorban zeneszó mellett menetelni; ez az ember agyát csak tévedésből kapta, hiszen teljesen elegendő lett volna neki a gerincvelő is.
A kényszer autokrata rendszere - meggyőződésem szerint - rövid idő alatt degenerál, mert az erőszak mindig az erkölcsileg alacsonyabbrendűeket vonzza és, - meggyőződésem szerint - szabály, hogy zseniális tirannusok utódaiként latrok szoktak következni.
A saját létünk vagy egyáltalán az élőlények létének értelmét és célját kutatni - objektív szempontból - mindenkor értelmetlennek tűnt fel nekem.
Az ember - filozófiai értelemben vett - szabadságában semmiképpen sem hiszek. Az ember nemcsak külső hatások kényszere alatt, hanem belső szükségszerűségek hatására is cselekszik.
A politika, sőt mi több, a vallási vezetők esetében is igen gyakran nagyon kétséges, hogy több jót vagy rosszat tettek-e.
Sok a tanszék, de ritka a bölcs és nemes tanító. Sok nagy tanterem van, de csak kevés fiatalember, aki becsületesen szomjazza az igazságot és igazságosságot. Sok tucatárut ajándékoz a természet, de finomat csak ritkán gyárt.
Az intelligencia valódi jele nem a tudás, hanem a képzelet.
