Charles Darwin

A lelkiismeret visszatekint a múltba, és irányítóul szolgál a jövőre.

Néhány ösztön közös az embernél és a magasabb rendű állatoknál, különösen a főemlősöknél. Valamennyiüknek azonosak az érzékei, ösztönös megérzései, hasonlóak a szenvedélyeik, érzelmeik és indulataik, sőt a bonyolultabb indulataik is, például a féltékenység, a gyanakvás, a vetélkedés, a hála és a nagylelkűség; mind csalnak és bosszúállók; gyakran fogékonyak a nevetséges iránt és van humorérzékük, csodálkoznak, kíváncsiak és ugyanazok a képességeik vannak az utánzásra, figyelemre, megfontolásra, választásra, emlékezésre, képzeletre, eszmetársításokra és gondolkodásra, bár nagyon különböző fokon. Értelmi szempontból ugyanannak a fajnak az egyedei között is megtalálható minden fokozat a teljes gyöngeelméjűségtől a kiválóságig. Mind hajlamos az elmebajra, noha az állatok sokkal kevésbé, mint az ember.

A természetes kiválasztás az élet és a halál szétválasztásával működik, vagyis a legalkalmasabbak fennmaradása és a kevésbé alkalmas egyedek elpusztítása révén.

A szépségérzet (...) az elme természetétől függ, függetlenül a csodált tárgy bármiféle valós tulajdonságától.

Bármilyen lassú legyen is a kiválasztási folyamat, ha még a gyenge ember is oly sokat érhet el mesterséges kiválasztással, akkor nem látom be, mi szabhatna határt annak a változásnak, az élőlények közötti azon kölcsönös alkalmazkodásnak és a fizikai életfeltételekhez való időmúlásnak, s mindezek szépségének és összetettségének, amely hosszú idő alatt, a természet kiválasztó ereje, vagyis a legalkalmasabbak túlélése révén jön létre.

Valami kimondhatatlan varázsa van, ha az ember a szabad ég alatt él.

A természet élettelen erői - sziklák, jég, hó, szél és víz, örökös harcban egymással, de mégis szövetkezve az ember ellen - (...) tökéletes fölényben vannak.

A bolondok kivételével az emberek nem annyira az intellektusukban különböznek, mint inkább lelkesültségükben és buzgóságukban.

Hacsak nem hunyjuk be a szemünket, mai ismereteink alapján nagyjából tisztában lehetünk azzal, honnan származunk; és ebben a tekintetben nincs is semmi szégyellnivalónk. Még a legalacsonyabb rendű organizmus is sokkal nemesebb valami, mint a szervetlen por a talpunk alatt; egyetlen pártatlan szellemmel megáldott ember sem képes úgy vizsgálni egy élőlényt, legyen az bármilyen szerény, hogy ne érintené meg annak pompás felépítése és csodás tulajdonságai.

Senki sem lehet jó megfigyelő, anélkül hogy aktív elméletalkotó is lenne.

Hisszük, hogy a növénynek a működés tekintetében nincs csodálatosabb része, mint a gyökércsúcs, (...) amely oly számos érzékenységről tesz tanúbizonyságot. Aligha túlzás azt állítani, hogy az ennyiféle képességgel bíró gyökércsúcs, amely a hozzá kapcsolódó részek mozgását is irányítja, az alacsonyabb rendű állatok agyához hasonlóan működik.

Milyen könnyű nem észrevenni egy jelenséget, bármilyen feltűnő is az, ha előttünk valaki észre nem vette!

A tudomány nem más, mint tények csoportosítása olyan formában, hogy általános törvényeket, vagy következtetéseket lehessen levonni belőlük.

A világ minden része lakható! Akár a sóstavak, a vulkanikus hegyek alá rejtett földalatti tavak, a melegforrások, az óceán mélységei, a levegő felső rétegei, sőt az örök hó felülete is: mindenhol tanyát üt az élet!

Azok, akik gyengéd jóakarattal tekintenek a rabszolgatartóra, de kemény szívvel a rabszolgára, úgy látszik, sohase képzelték magukat ez utóbbinak a helyzetébe: mily vigasztalan kilátások, a változás minden reménye nélkül. Gondolj csak arra a lehetőségre, amely mindig fölötted lebeg, hogy feleségedet és gyermekeidet - akiket a természet berendezése folytán még a rabszolga is a magáénak nevez - elszakítják tőled s baromként adják el az első vevőnek. És ezt cselekszik és védelmezik olyan emberek, akik állítólag úgy szeretik felebarátaikat, mint önmagukat, akik hisznek az istenben és akik imádkoznak, hogy legyen meg az ő akarata e földön!

Aki egy szép tájkép minden részét külön tanulmányozza, az egésznek teljes és összetett hatását is jobban megérti.

Azt mondják, hogy a vadászathoz való kedvtelés veleszületik az emberrel - valami ösztönszerű szenvedélynek a maradványa. Ha ez igaz, azt hiszem, hogy a szabadban való élet gyönyörűsége, ahol az égbolt alkotja a tetőzetet s a föld az asztalt, ugyanannak az érzésnek egyik megjelenési formája; a civilizálatlan ember tér benne vissza a maga vad és veleszületett szokásaihoz.

Minden természetbúvárnak ajánlom, (...) hogy ragadja meg a kínálkozó alkalmat s menjen neki egy szárazföldi, vagy ha másként nem lehetséges, valami hosszú tengeri útnak. Biztosra veheti, hogy a reá váró nehézségek vagy veszedelmek sohasem oly súlyosak, mint ahogy előre képzeli. Erkölcsi szempontból az lesz nyeresége, hogy az utazás megtanítja őt bizonyos jólelkű türelmességre, megszabadul az önzéstől, megszokja az önálló cselekvést és megtanulja mindenből, ami történik, a legjobb tanulságot maga részére levonni. Egyszóval: elsajátítja a legtöbb matróz jellemző tulajdonságát. Persze az utazás esetleg bizalmatlanságra szoktatja; de ugyanakkor rájön, hogy valójában milyen sok a jószívű ember, akikhez soha azelőtt nem volt semmi köze és talán nem is lesz többé, s akik mégis készséggel sietnek segítségére.