Gilbert Keith Chesterton (1874. május 29. – 1936. június 14.) angol író, filozófus, drámaíró, újságíró, szónok, teológus, életrajzíró és kritikus. Gyakran nevezték az ellentmondások hercegének.
A gyerekek nem a tündérmesékből tudják meg, hogy a sárkányok léteznek. A gyerekek már tudják, hogy a sárkányok léteznek. A tündérmesékből azt tanulják meg, hogy le lehet őket győzni.
Akár jó, akár rossz, akár helyes, akár helytelen a kapitalista rendszer, mindenképpen két alapgondolaton nyugszik: a gazdagok mindig elég gazdagok lesznek, hogy bér fejében dolgoztassák a szegényeket, a szegények pedig mindig elég szegények lesznek, hogy akarjanak bérért dolgozni.
Nem egy lehetséges paraszti és egy sikeres kereskedelmi életforma között választunk. Ami között választunk, az a paraszti életforma, amely esetleg megvalósulhat, és a kereskedelmi, amely már megbukott. Nem egy viruló üzletből szándékozunk elcsábítani az embereket valamiféle idilli nyaralásra vagy egy paraszti típusú utópiába. Mi az újrakezdésre próbálunk javaslatot tenni, miután egy eleve csődre ítélt kísérlet csődbe fulladt.
Azt igenis állítom, hogy a paraszti társadalom jellege nem a törvényeken múlik. A paraszti társadalom jellege a parasztokon múlik. Az emberek évszázadokon át fenntartották egymás mellett különálló és nagyjából egyenlő birtokaikat anélkül, hogy sokuk elveszítette, és bármelyikük tömegesen felvásárolta volna őket. Holott igen gyakran nem volt törvény a felvásárlásra. A parasztok nem tudtak venni, mert nem adtak el. Az emberek ilyen helyzetbe kerülve úgy viselkednek, mint amikor hazaérkeznek.
Tisztában vagyok vele, hogy sokan illetik durva szavakkal a konzervativizmust, mondván, hogy a parasztok ostobák, elmaradottak, s hogy unalmas, sivár az életük. Tudom, azt mondják, az ember számára mindenképpen monotóniát jelent, ha mindig ugyanazt a húsz teendőt kell végeznie egy farmon -, ugyanakkor természetesen mindig rendkívül szórakoztató és örömteli egyetlen dolgot csinálni óráról órára, nap nap után a gyárban.
A szocializmus nem más, mint a kapitalista központosítás beteljesedése, még ha a központosítás oly vakon ment is végbe, mint egy baklövés. Úgy vélem, sok józanul gondolkodó ember számára, aki a túlméretezett társadalmi tervezeteket fölöttébb ésszerűtlennek véli, vonzó lesz azon elgondolás természetes ésszerűsége, hogy amit elrontottunk, azt vissza kell csinálni.
Ha az embereket boldogabbá tehetjük, nem számít, ha szegényebbé tesszük őket, nem számít, ha kevésbé termelékennyé tesszük őket, nem számít, ha kevésbé haladóvá tesszük őket a haladásnak abban az értelmében, amikor pusztán csak változtatják az életüket anélkül, hogy egyre több örömöt lelnének benne.
Ha az emberek helyben meg tudják termelni a saját javaikat, a társadalmat hatalmas kiadásoktól kímélik meg, amelyek igen gyakran messze nem állnak arányban a megtérüléssel. Amennyiben sikerül megvalósítanunk, hogy nagy számban éljenek közöttünk egyszerű és önfenntartó emberek, megszabadulhatunk egy jobbára idegesítő és pazarló eljárás nyűgétől. Ha úgy fogjuk fel ezt, mint a reform általános vázlatát, akkor nagyon is igaznak tűnik, hogy a társadalom jelentős területein elterjedő egyszerűbb életmód többé-kevésbé marginálissá tehetné a gépek használatát, és ez talán annak a kivételes embernek is jól jönne, aki tényleg beleadja a lelkét a gépekbe.
Ahogy meghagyunk egy darabka erdőt a vadembereknek, hogy ott vadásszanak és halásszanak, úgy egy magasabb rendű civilizáció esetleg meghagyhat egy darabka ipartelepet azok számára, akik még mindig az intellektuális kiskorúság stádiumában vannak, és tényleg arra kíváncsiak, hogyan forognak körbe-körbe a kerekek.
Senki sem akarja, hogy minden ember falusi legyen, még normális korokban sem. Nagyon is védhető nézet, hogy a legintelligensebbek közül néhányan még normális időkben is a városok felé fordulnak. Csakhogy én azt mondom, hogy manapság maguk a városok az intelligencia ellenségei, s a falusiak életében önmagától több változatosság és mozgalmasság lenne, mint amennyire ezek a városok inspirálnak. Azt mondom, csakis ennek a természetellenes zajnak és fényárnak a kikapcsolása után kezdhet el az emberi értelem újra működni és növekedni.
Ha bármi kikövetkeztethető a történelemből és az emberi természetből, tökéletesen biztos, hogy a zsarnokság egyre zsarnokibb lesz, és hogy az árucikkek egyre silányabbak lesznek.
A magánügyek immár a legrosszabb értelemben közösek, vagyis személytelenek és embertelenek. A közügyek már a legrosszabb értelemben magánügyekké váltak, vagyis rejtélyesek, titkosak és túlnyomórészt korruptak. Az újfajta üzleti hatalom mindent egyesíteni fog, s ezzel minden olyan igyekezetet aláás, amely egy jobb világra irányul.
A szociológia elsődleges műhibája az, amit általában úgy hívnak: a gyógyítást megelőző diagnózis. Ugyanis az ember meghatározásából és szentségéből egyenesen következik, hogy társadalmi kérdésekben a betegséget csak akkor találhatjuk meg, ha a gyógymódot már megleltük.
Az igazi misztikusok nem elrejtik, hanem feltárják a misztériumokat. Magasan felmutatják, hogy mindenki lássa, de attól a misztérium még misztérium marad.
