Robert Burns

A bölcsesség gyökere az önuralom.

A jó sör, ó, jön is, megy is. Sebaj, ha rongyom rámegy is. Culám, cipőm is eladó - A jó sör, ó, a búra jó.

Amíg nem porlad szét a szirt, s zúgnak a tengerek: szeretlek én, míg életem homokja elpereg.

Szó, hang, mosoly: édes pokol; elbűvölt, nem tudom, mivel; gyilkos-örök sebet ütött belém, szép kék szemeivel. De, szó, megállj, várj még, halál, tán hozzám hajlik a kegye; ha nem, tudom, hogy gyilkosom lesz az az édes kék szeme!

Vajon lehet elfelejteni Sok fény és árny után, Ki jó barát, jó ismerős Volt hajdanán?

Aki nem szeret, hol él? Éjek éjjelében. A szerelem nyári nap tükörsima égen.

Átöleltem, s megállani tűnt szívverése; szeretném megáldani boldog helyünk az árpaföldi mezsgyén! Holdról, csillagokról soha nem hullt a földre szebb fény! Két szív ád, boldog éjszaka az árpaföldi mezsgyén.

Kapj a múló pillanaton, még visszarívod, ember: a boldogság félénk nagyon, nem jön, ha hívod, ember.

Ég veled, te szép, te legszebb! Ég veled, te vég, te kezdet! Béke, vágy, kincs, öröm, érdem, minden áldás elkísérjen! Még egy csók - és soha többé! Isten áldjon mindörökké! Szívből csordult könny sebez meg, örök vágyban eljegyezlek!

Ha utamnak célján ott az öröm, a megtett úton főm már nem töröm.

Nincs vígaszom, nincs támaszom, védelmet sem remélek, gürcölnöm kell hát szüntelen, hogy mégiscsak megéljek.

Egerek és emberek jól kifőzött tervei biz` halomra dőlhetnek.

Adná az ég, hogy hidegen néznénk magunk, mint idegen: nem botlanánk annyit, hiszen szerény modorra nevelne ez.

Itt a kezem, és nyujts kezet te is, hű cimborám, együnk igyunk, sóhajtva, hogy: haj-hajdanán.

Fáj a szivem: mondjam ki? Jaj, hogy fáj Valakiért! A teljes téli éjszakán fenn volnék Valakiért. Szűz szerelem angyalai, ti feleltek Valakiért! Hozzátok vissza, küzdjetek az én Valakimért!

Ketten gázoltuk ér vizét délben, meg délután; most közénk tenger nőtt - nem úgy, mint hajdanán.

Szemem a multakon Gyászt szemlél itt S a jövő, bár nem láthatom, Aggaszt, rémit.