Miguel de Cervantes

Az ember nem ősz hajával ír, hanem az eszével, amely pedig az esztendőkkel érettebbé szokott válni.

Nagy gondja nem lehet az embernek, azt tartom, ha közben verset költ.

Gondold meg, hogy aki a lehetetlent keresi, megérdemli, hogy a lehetségeset is elveszítse.

A fiatalembereknél a szerelem legtöbbször nem egyéb, mint étvágy, ha kielégült, megsemmisül.

Nincsen olyan emlékezés, melyet az idő el ne törölne, sem olyan fájdalom, melyet a halál meg ne szüntetne.

Az embernek nincs az első mérgén hatalma.

Nemes és nagy lelkeknek az a tulajdonságuk, hogy a kicsinységekkel nem törődnek.

Az idézet hosszú tapasztalatokon alapuló rövid mondat.

A nyugalom, a csendes hely, a nyájas mező, a derült ég, a források mormolása, a lélek nyugodtsága igen nagy befolyással van arra, hogy még a legmeddőbb múzsák is termékennyé legyenek, s szülötteik bámulattal és elragadtatással töltsék el a világot.

Megesik ugyan, hogy egyik-másik atyának rút és egészen dísztelen fia van; apai szeretete mégis fátyolt von szemére, gyermeke hibáit észre sem veszi, sőt gyakran kedves és vonzó tulajdonoknak tartja, s barátainak úgy mesél róluk, mintha elmések, bájosak volnának.

A szépséghez szendeség illik; míg csekély dolgokon szerfölött kacagni: oktalanság.

A szerelem ragálya, átkos törekvés mohóságával, a hasadékokon vagy a levegőn keresztül behat még oda is, és hiába minden óvatosság, elejti áldozatát.

A félelem okozza azt (...), hogy se nem látsz, se nem hallasz világosan, mert a félelemnek egyik gyakori hatása, hogy megzavarja az érzékeket, s a tárgyak egészen másoknak látszanak, mint amik valóban.

Az egyik ember nem több a másiknál, ha a másiknál többet nem cselekszik!

A száj fog nélkül olyan, mint a malom kő nélkül, s a fog sokkal becsesebb magánál a gyémántnál.

Csakugyan nincs olyan példabeszéd, mely igaz ne volna, mert valamennyi ilyen mondás magából a tapasztalásból merít, ez meg minden tudomány anyja.

Szerelemnek tengerésze, roppant tengerek szelében hánykolódom, és remény sincs valamilyen révbe érnem. (...) Az a perc, melyben te itthagysz, az a perc lesz majd a végem.

Diadal nem teremhet semmilyen téren annak, aki lomha, s boldogok sem lehetnek, kik végzetükkel sohasem dacolva, csak élnek egyre tétlen, eszükpusztító, tunya renyheségben.

Hogy Ámor vajmi drágán méri győzelmét, jó oka van annak; mert legnagyobb karátján nem tesz túl semmi, amit bármi adhat, s az vall világ sorára, hogy nincs nagy becse, minek nincs nagy ára.

A féktelen, makacs vágy előtt gyakran hátrál a lehetetlen; s ha éktelen magasság felé törekszik is az én szerelmem, nem tágítok azért, míg a földtől el nem érek majd az égig.

A példabeszéd azt tartja (...), hogy a jó szerencsének serénység az anyja, s csakugyan sok fontos ügyben azt is mutatta a tapasztalás, hogy aki serényen látott hozzá, még a kétes dolgokban is sikeresen végzett. Ez az igazság azonban semmiben sem valósul meg inkább, mint a hadviselésben, ahol a gyorsaság és fürgeség megelőzi az ellenség intézkedését, s hamarább megszerzi a győzelmet, semmint az ellenfél még csak gondolna is védelemre.

A sebek a katonák arcán s mellén vezércsillagok, és másoknak utat mutatnak a dicsőség s a megérdemelt kitüntetés vágya felé!

A katonához jobban illik, hogy meghaljon a csatában, semmint futással meneküljön; ez nekem annyira meggyőződésem, hogy ha mostanság valaki lehetetlent ajánlana, s lehetővé tenné a választást, mégiscsak azt választanám, hogy jelen voltam legyen ama dicsőséges eseménynél, nem pedig, hogy minden tagom ép maradt volna, de ne mondhassam el, hogy e csata részese voltam.

Akármilyen jó valami, a bőség mindig csökkenti becsét, de a silányabbnak is van némi értéke, ha kevés.

Az erény mindig fényt sugároz magából, még az ínség bajain és szűk nyílásain keresztül is.

Az én nézetem (...), hogy minden őrültség onnan ered, hogy az ember gyomra üres, agyveleje meg levegővel van teli. Csak bátorság, bátorság! Mert szerencsétlenségükben a kétségbeesés fogyasztja az egészséget, és sietteti a halált.

Mindig gyűlöletes s mindig rossz vért szül, ha valaki egyik lelket a másikkal, egyik bátrat a másikkal, egyik szépet a másikkal, egyik családot a másikkal összehasonlítja.

Manapság a renyheség diadalmaskodik a serénységen, a tétlenség a buzgalmon, a bűn az erényen, a fennhéjázás a bátorságon.

A lenézett és megvetett költők természete és szokása, hogy a költött vagy nem költött hölgyeken, akiket szívük bálványául választották, szatírákban és gúnyversekben állnak bosszút; de ez a bosszúállás egyébiránt a nemes szívekhez bizonyára nem illik.

Ó, irigység, te számtalan gonoszság gyökere s az erények ölő férge! Minden más bűnnel (...) jár valami kellemes is, de az irigységgel semmi egyéb, mint kedvetlenség, harag és dühöngés.