Titus Lucretius Carus

Magyar37 Română26
Újat nem szülhet más, csak a régi halála.
Éppen a vallás szült gyakran gonosz, égbekiáltó Tetteket.
Hajdan a vallás terhe alatt rútul leigázva Fetrengett földünkön az emberi élet, a zsarnok Közben a menny boltjáról rázta fejét fenyegetve, S rettenetes képével rémítgette a népet. Mint a legelső, egy görög ember mert csak a földön Szembeszegülni e rémmel s annak ellene állni. Őt sem az isteni lény neve, sem villámai meg nem Rémítették, sem vészes morajával a mennybolt. Sőt még jobban biztatták, hogy mint a legelső Verje a szűk zárat le a természet kapujáról. És végtére is ő lett győztes az ész erejével, Melynek szárnyán lángfalain túl ment a világnak.
Mily jó biztos partról nézni, amint a vihartól Zajló tenger habjaiban más küzd a veszéllyel. Nem minthogyha öröm voln` látni a más veszedelmét, Ámde mivel jó érzés mentnek lenni a bajtól.
Nincs mértéke, se vége, akárhol is állsz, a világnak. Mert bármely táján álljon meg benne akárki, Minden irányban a végetlenség tárul elébe.
Nincs lény, mely semmibe menne, vagy onnan Jőne világra.
Ha határ a kicsinységben nem lenne sehol sem, Minden test csupa részecskékből állna örökké, Mert ha minek fele részét új részekre hasíthadd, Annak már nem vagy képes föllelni seholsem a végét. Igy mi különbség lenne a nagy vagy csöppnyi dolog közt?