Deepak Chopra

Az a szív, amely megtanult bízni, békében lehet a világgal.

Gondolom minden pár úgy kezdi, hogy egymáshoz akarnak tartozni, ez a legtermészetesebb, nem? Úgy értem, arra születtünk, hogy tartozzunk valakihez, amíg el nem megyünk.

Azt mondják, csak szerelemből nem lehet megélni (...). Isten a tanúnk, milyen elszántan próbálkoztunk, de az ember annyi érzelmi terhet visz magával a házasságba. Mi meg különösen, mivel mindketten egyedül éltünk negyvenéves korunkig. Olyan nehéz volt a másik kedvében járnunk, mint amilyen nehéz a boltos macskáját kényeztetni.

A szeretetet és a hatalmat elég nehéz összeegyeztetni.

Teljes valódat egy másik ember elé állítod, s ugyanazt kapod vissza cserébe. Egymás tükreivé váltok, s ha belepillantotok ebbe a tükörbe (...), túlélést, akaratot, érzéseket, célokat és szeretetet láttok. Mindez ott van, mégsem teljes. A részletek nem illeszkednek tökéletesen, így konfliktus és fájdalom keletkezik.

A szeretet arról szól, hogy képesek legyünk túlélni a másik által okozott sebeket, és rosszul érezzük magunkat azok miatt, amelyeket cserébe mi okozunk.

A szeretet végső misztériuma az, hogy mélyen önmagadba nézve megtalálod, ki vagy, de aztán a szeretet felajánlásával ezt az Ént odaajándékozzuk. Nem akarok félembert adni a kedvesemnek, így meg kell találnom saját teljességemet.

Mindig emlékeztetnem kell magam arra, hogy a dolgok felszíne alá nézzek, mert egy virág nem csupán virág - eső és szivárvány, felhők, föld és az űr mérhetetlensége.

A mindennapi élet tragédiája az, hogy összetévesztjük az árnyékunkat a valósággal. Lehetetlen a szeretetből szőtt hálón kívül lennünk, s azokban a pillanatokban, amikor túl mélyen merülünk a feledésbe, üzenet érkezik hozzánk: "Szeretve vagy."

Az emberek akkor kiabálnak, ha a szívük távol van egymástól. Akkor beszélnek rendesen, ha a szívük összhangban van a másikéval. De ha két szív egyesül, egyáltalán nincs szükség szavakra.

Néha arra gondolok, hogy egyetlen nap leforgása alatt meg lehetne változtatni a világot, ha az aranyszabály így szólna: érezz úgy mások iránt, ahogyan szeretnéd, hogy irántad érezzenek!

Amikor szeretsz valakit, elég bátorságra lelsz magadban, hogy kimondd: - Te vagy az én tükröm! Belenézel a szerelmesed szemébe, és elfogadod, amit ott látsz, a hiányosságaiddal egyetemben. Ha így teszel, ezek a hiányosságok egyszerre már nem is tűnnek olyan rettenetesnek.

Az emberek többnyire habzsolni akarják az életet. Mind többet és többet akarnak maguknak. Ilyen hozzáállás mellett az élet nem ajándék, inkább zsákmány, amit másoktól rabolsz el.

A szeretet sok titka kívül marad az emberek figyelmén. Ahhoz, hogy szeretetet kapj, először adnod kell. A másik ember feltétel nélküli szeretetéhez te sem állíthatsz feltételeket az ő számára. Először meg kell tanulnod magadat szeretni, csak azután tudsz másokat szeretni. Többnyire mindez magától értetődőnek tűnik! Miért nem eszerint élünk?!

Bár a szavak megmondják, kik vagyunk, mégis sokkal többek vagyunk, mint amennyi szavakba foglalható.

A szeretet érzése mindig tartalmazza a saját ellentétét is. A legerősebb szeretet mögött ott rejtőzik az épp annyira erős gyűlölet. (...) Az egyetlen különbség, hogy a szeretet már virágba borult, míg a gyűlölet még csak csíraként van jelen. (...) Gondolj vissza egy esetre, amikor valaki, akit igazán szerettél, megbántott! Lehetett az közömbösség vagy árulás, vagy valami esemény, ami rávilágított, hogy akit szeretsz, az sem tökéletes, hanem csupán ember. Ha becsületes vagy magadhoz, emlékszel, milyen erősen és hirtelen tud a szeretet más érzelemmé változni.

A vágyaknak különleges helye van szívünkben, mert bár mindegyikünk sok-sok vágyat dédelget élete során, régi vágyainkat úgy dobjuk el, mintha sosem léteztek volna. A vágyakozásnak sosincs vége, függetlenül attól, hány kívánságunk teljesedett be, s ugyanakkor egyik sem tart elég sokáig ahhoz, hogy leszoktasson a vágyakozásról.

Az a boldogság, amely egy adott okból fakad, a nyomorúság egyik formája csupán, hiszen az adott okot bármely pillanatban elvehetik tőlünk.

Képzeljük el, hogy kicsiny követ dobunk egy csendes tó vizébe, és az hullámfodrokat kelt. Aztán egy idő után, amikor a hullámok elülnek, újabb követ dobunk a vízbe. Pontosan ez történik, amikor a tiszta csend mezőjébe lépünk és szándékainkat bevisszük oda. Ebben a csendben még a leggyengébb óhaj is hullámokat kelt. (...) Ha azonban az ember nem tapasztalja meg a csendet a tudatában, viharos tenger lesz a gondolatvilága. Ebbe a kavargásba nem kavicsot, hanem akár egész épületet belehajíthat, akkor sem történik észrevehető változás.

Bárhová menjen az ember, tevékenységben elfoglaltan, hordoznia kell magában a belső nyugalmat. Akkor a kusza kavargás körülötte soha nem árnyékolja le, mindig tud meríteni alkotóerőt belső hátteréből.

Ha örülni akarsz, adj örömet másoknak, ha szeretetet akarsz, tanulj meg szeretetet adni, ha figyelmességre és nagyrabecsülésre vágysz, tanulj meg figyelmességet és nagyrabecsülést adni, ha anyagi bőségre vágysz, segíts másokat meggazdagodni! Ahhoz, hogy az ember megkapjon valamit, amit szeretne, a legkönnyebb út valójában az, ha másokat hozzásegít ehhez.

Akár tetszik, akár nem, minden, ami e pillanatban történik, a múltban hozott döntések gyümölcse. Sajnos választásaink jó része nem tudatos, és emiatt nem is gondoljuk azokat döntéseknek - pedig azok. Akit megsértettek, valószínűleg megsértődik. Akit megdicsérnek, bizonyára kivirágzik és elégedettség tölti el. De gondoljuk csak át: ezek is választási lehetőségek közti döntések. Akit megsértettek, eldöntheti, hogy megsértődik-e. Akit megdicsérnek, ugyancsak eldöntheti, hogy engedi-e hatni magára a hízelgést.

Ha másokkal szemben védekezőek és szemrehányóak vagyunk, és az élet pillanatait nem fogadjuk el úgy, ahogy vannak, folyamatosan ellenállásba fogunk ütközni. Bármikor, ha ellenállást érzékelünk, fel kell ismernünk, hogy az csak fokozódni fog, ha erőltetjük a helyzetet. Nem akarunk olyan mereven állni, mint a magas tölgyfa, amely megroppan és kidől a viharban. Hajlékonyak akarunk lenni, mint a nád, amely meghajlik a viharban és túléli azt.

Utazók vagyunk egy kozmikus utazásban - csillagpor, amely a végtelenség örvénylésében kavarog. Az élet örök. Az élet kifejeződései azonban tünékenyek, elsuhanóak, mulandóak. (...) Egy pillanatra megálltunk, hogy találkozzunk egymással, érezzük, szeressük egymást és részesüljünk egymásból. Ez becses pillanat, de futólagos. Kis epizód az örökkévalóságban. Ha gondoskodásban, tisztaszívűségben, szeretetben részesülünk, gazdagságot és örömet teremtünk egymás számára. És akkor ez a pillanat megérte a fáradtságot.

A szemét minden élő rendszer természetes velejárója. Mindannyian vásárolunk és dobunk ki dolgokat. Végül minden és mindenki élete véget ér.

A szeretet ereje mindenhol jelen van, és hidd el, a te életedben is rendet és békét hoz létre.

A szeretet ereje a tisztaság ereje.

Szíved a lélek természetes otthona. Ha megkérsz valakit, mutasson rá, hol lakozik a lelke, mindenki a szívére mutat majd. Azzal viszont nincs tisztában, hogy mire képes valójában a szív.

Együtt érzek veled. Tudom, min mész keresztül. Nem muszáj bizonyos érzéseket átélned csak azért, hogy engem boldoggá tégy. Segíteni fogok neked, hogy túljuss a dolgon. Nem kell attól félned, hogy elűzöl magad mellől. Nem várom tőled, hogy tökéletes légy. Nem okozol nekem csalódást.

A boldogtalan emberek sosem sikeresek, és ezen a világ összes pénze és eredménye sem változtat.