Homérosz

Annál nincs soha szebb és nincs derekabb sem, mint mikor egymást értő szívvel tartja a házát férj és nő, nagy fájdalmára a rosszakaróknak, jóakarók örömére, jeles hírére maguknak.

Úrnőm, esdekelek; ki vagy? isten? földi halandó? Hogyha te istennő vagy, a tágterü égbe lakók közt - Zeusz atya gyermeke: Artemisz az, kihez én a leginkább tartalak arca hasonlónak, termetre s alakra; és ha halandó vagy, ki a földön tartja lakását, boldog apád háromszor, anyád is boldog, az úrnő, és testvéreid is háromszor: bennük a lélek örvendezve repes bizonyára örökre miattad, táncba vegyülni ha látnak ilyen szép tiszta virágot.

Baráttól hasznos az intés.

Nincs e világon gyengébb teremtmény a férfinál.

Baj után a bolond is okos már.

Zeusz küszöbén két hordó áll, tele rosszal duzzad az egyik, a másikban van a jó, amit ő ad. Van, kinek összevegyítve ad onnan a mennyköves isten, akkor az egyszer a rosszba kerül, másszor meg a jóba.

Legjobb mindenben a mérték. Egyképp rosszat tesz, ki a vendéget, ha nem óhajt, sürgeti útra, meg az, ki a vágyakozót nem ereszti.

Nem kap meg mindent mindenki az égtől, jó alakot, jó észt s jelesenszólás tudományát. Mert van olyan, ki a földön gyarlóbb külsejű férfi, ám szavait nagy szépséggel koszorúzza az isten, és mindenki gyönyörrel néz rá, büszke beszéddel szól, de szerényen s édesen, és kimagaslik a nép közt, s istennek látják, ha a városon át veszi útját. Másnak alakja pedig vetekedhet az istenekével, csakhogy a szózatait soha kellem nem koszorúzza.

Vissza sosem vonom azt, sosem ámítás, soha nem lesz teljesületlen, amit fejbólintásom erősít.

Aki hallgat rá, azt meghallgatja az isten.