Franz Kafka

Minden ember két hitkérdéssel szembesül itt; először, hogy érdemes-e hinni az életben, másodszor, hogy érdemes-e hinni az élet céljában. Mindkét kérdésre mindenki már csak azon egyszerű ténynél fogva, hogy él, oly határozott és habozás nélküli "igen"-nel felel, hogy nyomban elfoghatja a kétség, vajon jól értette-e a kérdést. Annyi bizonyos, keserves munkájába kerül, mire újra eljut oda, hogy belsőleg is igent tud mondani mindenre, hiszen ha mélyebbre ás magában, olyan kérdések rohanják meg, amelyekre csak zavaros és kitérő válaszok adódnak.

Markomba rejtettem az eszem; azóta boldogan, emelt fővel járok, csak a kezemet lógatom fáradtan, az eszem súlya lehúzza. Látod, ez a kicsiny, kemény bőrű, erekkel átszőtt, ráncok barázdálta, duzzadó erezetű, öt ujjal zárható tok most az eszem tokja; de jó, hogy ide menekíthettem, ahol senki se gyanítja! És felbecsülhetetlen előny, hogy két kezem is van. Bárkitől megkérdezhetem: melyik kezemben van az eszem; nem fogja kitalálni, mert ha összekulcsolom a kezem, hipp-hopp, máris átcsúsztattam az eszemet egyik markomból a másikba.

Amit átélünk, mindig a valós esemény előtt vagy után éljük át, mely elementáris és felfoghatatlan gyorsasággal tűnik tova; átéléseink mind álomszerű, csupán a mi szűk személyünkre korlátozódó képzeletszülemények.

Az élet: szüntelen elterelés, úgyhogy még arra sem eszmélhetünk rá, mi mellett terel el.

Fejjel kell áttörnöd a falat. Ezt a falat könnyű áttörni, hiszen vékony papírból van. Annál nehezebb viszont, hogy ne hagyd magad becsapni attól, hogy a papíron már ott van a megtévesztésig hű képe annak, amint éppen áttöröd a falat. Nagy csábítás, hogy azt mondd: "Hát nem töröm át szüntelen?"

Harcolok; nem tudja senki; egyesek sejtik, ez elkerülhetetlen; de senki nem tudja. Napi kötelességeimet teljesítem, egy kicsit szórakozott vagyok, ez kétségtelen, de nem nagyon. Persze mindenki harcol, de az én küzdelmem valóságosabb, mint másoké, a legtöbben mintegy alvajáróként küzdenek, ahogy álombeli kísérteteket hessegetünk, én azonban kiléptem a sorból, és valamennyi rendelkezésemre álló erőt megfontoltan és gondosan kihasználva harcolok. Miért váltam ki az amúgy lármás, ám ebből a szempontból ijesztően csendes tömegből? Miért vontam magamra a figyelmet? Miért lettem mára első számú célponttá az ellenség szemében? Nem tudom. Úgy éreztem, másfajta élet nem érdemli meg az élet nevet.

Sokan a napra mutatván tagadják a jajokat, ő a jajokra mutatván tagadja a napot.

Valaminek a helyes értelmezése és ugyanannak a dolognak a félreértése nem zárja ki teljesen egymást.

Nem kell elhagynod a szobádat. Maradj ülve az asztalodnál és hallgatózz! Még hallgatóznod sem kell, csak várnod. Még várnod sem kell, csak megtanulni csendben maradni, nyugodtan/mozdulatlanul, magányban. A világ szabadon felkínálja magát a leleplezésre. Nincs választási lehetősége.

Egy bizonyos ponttól fogva nincs többé visszaút. Ez az a pont, amelyet el kell érnünk.