Franz Kafka

(Prága, 1883. július 3. – Kierling, ma Klosterneuburg része, 1924. június 3.) német nyelven alkotó csehországi születésű, zsidó író, a 20. századi irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. 

Magyar70 Română23
Ismerd meg önmagad - ez nem azt jelenti, hogy: Figyeld meg önmagad. Figyeld meg önmagad - ez a kígyó hívó szava. Hanem azt jelenti: Tedd magad cselekedeteid urává. De hát immáron az vagy: ura a cselekedeteidnek. A szó tehát azt jelenti: Ismerd félre önmagad! Zúzd szét önmagad! - vagyis valami rosszat jelent -, csak ha nagyon mélyen lehajolsz, hallod ki belőle a jót is, ami ekképp hangzik: "Hogy azzá lehess, aki vagy!"
Ha kardot mártanak a szívedbe, a fő, hogy ezzel nyugodtan szembenézz, vért ne veszíts, kőkeményen fogadd a vas hidegét. Hogy a döfés után, a döfés által sebezhetetlenné válj.
Te vagy a feladat. És sehol egy fia diák.
Mi örömet nyújthat a világ, hacsak nem azt, hogy hozzá menekülhetsz?
Menedék számtalan van, menekvés csak egy; esély a menekvésre viszont ismét csak annyi van, ahány menedék.
A rossz tud a jóról, de a jó a rosszról nem.
Valóságos ítéletre csak az képes, aki elfogult, de mert elfogult, mégsem ítélkezhet. Eszerint a földön nincs mód arra, hogy ítélkezzünk; itt csupán az ítélet lehetőségének visszfénye csillog.
A hiúság elrútítja a lelket, vagyis tulajdonképpen halálos döfés kellene hogy legyen - önmagának; de nem, csak sebeket ejt magán, így lesz "sértett hiúság".
Minél több lovat fogsz be, annál hamarabb sikerül - ha nem is a kőtömböt kiszakítanod az alapokból, az képtelenség, de a szíjakat elszakítanod, azt igen, s ekképp a tehertelen, boldog utazás.
Előrelépésben hinni annyi, mint nem hinni, hogy valaha előreléptünk már. Ez nem hit.
Három dolog... idegenként szemléld magad, felejtsd el a látványt, őrizd meg a nézést. Illetve csak kettő, mert hiszen a harmadikban benne van a második.
A világgal való küzdelemben segíts a világnak.
Csalás minden: ha a megtévesztésben a minimumra törekszünk, ha az átlagot követjük, ha a maximummal próbálkozunk. Az első esetben rászedjük a jót, mert elérését így nagyon megkönnyítenénk magunknak; és a gonoszt is, mert neki meg túlságosan kedvezőtlen harci feltételeket szabunk. A második esetben rászedjük a jót; mert így a földi életünk során még csak nem is törekszünk rá. A harmadik esetben rászedjük a jót, mert olyan messzire távolodunk tőle, amennyire csak bírunk; a gonoszt is, mert abban bízunk, hogy ha a végletekig fokozzuk, azzal erejét vehetjük. Eszerint a középutat kellene választanunk, a jót ugyanis mindig csaljuk, ám a gonoszt ez esetben, legalábbis látszólag, nem.
Az ember csak akkor mondhatja, hogy szinte soha nem hazudik, ha valóban szinte soha nem hazudik; akkor nem, ha szinte soha nincs alkalma a hazugságra.
Aki lemond a világról, már tud szeretni minden embert, mert hiszen mindőjük világáról lemond. Ezért kezdi sejteni, milyen is az ember igazi lénye, és ez másként nem megy, csak szeretettel, feltéve, hogy az illető egyenrangú vele.
Aki keres, az nem talál; ám aki nem keres, arra találnak.
Az igazi megismerés: bukások sorozata, amit mindannyiszor gyermetegen boldog talpraállás követ.
Elméletileg létezik a tökéletes boldogság lehetősége: úgy, hogy hiszünk a bennünk lévő lerombolhatatlanban, ám nem törekszünk a közelébe.
A kiűzetés után Ádám első háziállata a kígyó lett.
A jó lelkiismeret nem egyéb, mint a felettünk győzedelmes gonosz; már annak se érzi szükségét, hogy kicselezzen.
Mikor a kiváltságos helyzetű azzal mentegetőzik az elnyomottaknak, hogy hiszen neki is súlyos gondjai vannak, éppen amiatt van gondban, hogyan tarthatná meg kiváltságos helyzetét.
Az emberiséggel mérd magad. Aki kételkedik, azt ez kételkedőbbé teszi, aki hisz, abba hitet önt.
A tudás már a miénk. Aki nagyon igyekszik megszerezni, gyanús, mert mintha éppen szabadulni igyekezne tőle.
Az életkezdet két feladata: vond egyre szűkebbre körödet, s nézd meg mindig, nem bujkálsz-e valahol körödön kívül.
Szabadság és kötöttség lényegileg ugyanaz. Hogy-hogy lényegileg? Nem úgy, ahogy a rabszolga már nem veszítheti el a szabadságát, vagyis bizonyos szempontból szabadabb, mint a szabad.
A régi trükk: kapaszkodunk a világba, és panaszkodunk, hogy nem ereszt.
Élni annyit jelent, hogy az élet középpontjában vagyok; olyan szemmel nézem az életet, amellyel létrehoztam.
A bűn mindig nyíltan közelít, az érzékek révén mindjárt megfogható. Az érzékek gyökeréig hatol, ki se tudjuk tépni.
Aki csak a jövőről gondoskodik, nem olyan gondos, mint az, aki csak a pillanatról gondoskodik, mert a pillanatra sosincs gondja, csupán annak időtartamára.
Az ember egyebet se tesz itt, mint szellemi életlehetőséget teremt magának; bár úgy látszik, mintha azért dolgozna, hogy meglegyen a tápláléka, ruházata, és így tovább, ám ez mellékes, hiszen minden egyes látható falattal megkap egy másik láthatatlant is, minden egyes látható ruhával egy láthatatlan ruhát is, és így tovább. Ez minden emberlét igazolása. Látszatra mintha utólagos igazolásokkal teremtene alapot létezéséhez, ám ez csak pszichológiai tükörírás, élete valójában a kapott igazolásokra épül. Természetesen mindenkinek tudnia kell igazolni az életét (vagy halálát, ami egyre megy), ez alól nincs kibúvó. Látjuk, hogy minden ember éli az életét (vagy halja a halálát). Belső igazolás nélkül ez sem menne, senki nem képes igazolatlan életet élni. Ebből az embert lebecsülve, arra lehet következtetni, hogy mindenki igazolásokkal próbálja megalapozni az életét.