Henrik Ibsen

Költeni annyi, mint ítélőszéket tartani önmagunk fölött.

Gyönyörű az, ha az ember célba lát S eléri azt, tűzön-vízen át.

Ne légy ma ez, holnap emez, s jövőre ismét mást szemezz. Érc légy, mely mindig egy marad, ne törmelék - dirib-darab.

Ezer szó sem hagy az emberben olyan mély nyomot, mint egyetlen tett.

Az ügy, amely bűnben fogant, nem győzhet soha.

Az átlagember boldogtalanná válik, ha öncsalásából kizökkentjük.

Aki él, csak harcban éghet - csalják a titok-cselek; aki költ, bírói széket ül önnön maga felett.

És valami tiszta csend üdve lebeg odalent. Nyiss utat e szűk csapáson, nyiss a szívig, kalapácsom!

Mihelyt az a hang a fülembe csattan, rögtön kigyúl alattam a katlan.

Im, pille vagyok, parányi pont, a szirmon csöppke fehér jel; te fiúcska vagy, játékra kész, ha üldözöl is, ne érj el.

A magányos ember (...) nem nevet könnyen.

Vannak emberek, akiket a legjobban szeretünk, és mások, akikkel a legszívesebben vagyunk együtt.

Azt mondják: hol szorít a cipő, nem tudja más, csak a viselő.

A gyerek éppúgy részese a házasságnak, mint a felnőttek.

Holttest mellett, gyászban az emberek általában nagyon fennkölten viselkednek.