Nyikolaj Vasziljevics Gogol

Hogyne védeném az embereket, mikor tudom, hogy bűneik felét tájékozatlanságból, tapasztalatlanságból és ostobaságból követik el?

Az emberben gyorsan változik minden; mire észbe kap, már nagyra nőtt a bensejében valami félelmetes féreg, amely zsarnokian magába szív minden életnedvet.

Nincs szentebb kötelék a bajtársi hűségnél. (...) Lélek és nem vér szerinti rokonságot kötni csak az ember képes.

Ne a tükröd okold, ha a képed ferde!

A dicsőség nem adhat gyönyört annak, aki lopta, nem pedig megszolgálta.

Már csak ilyen az orosz ember: valósággal töri magát, hogy a nála akár csak egy fokkal magasabb rangúval ismeretségbe kerüljön, és a felületes, éppen csak a köszöntésig terjedő ismeretséget egy gróffal, vagy herceggel többre értékelik, mint mással a legszorosabb barátságot.

Csodálatos dolgok vannak a világon: a vidámság, ha sokáig vizsgálgatjuk, könnyen szomorúsággá változik, s akkor isten tudja, mi minden jut eszünkbe.

Vannak emberek, akiknek abban telik kedvük, hogy felebarátaikat - rendszerint minden ok nélkül - bemocskolják.

Kártyára tenni azt jelenti, hogy az ember aláveti magát a véletlennek.

Minden ember - tartozzék bár a nyomorúságban sínylődő, durva és ápolatlan szegények közé, vagy az egyhangúan hűvös, unalmasan ápolt előkelők magasabb köreihez - életében legalább egyszer okvetlenül találkozik valamely mindaddig nem tapasztalt jelenséggel, s ez - ha csak egyetlenegyszer is - olyan érzést kelt benne, amely teljességgel különbözik életének minden addigi, s minden későbbi érzésétől. A szomorúságok és bajok közepette, amelyekből életünk szövődik, legalább egyszer felragyog valami boldogító öröm.

Minden nép, amelyben megvan az erő záloga, tele van a lélek sajátos, ragyogó, alkotó képességeivel és más isteni adománnyal - sajátosan különbözik beszédében a többitől; bármit fejezzen is ki, a kifejezésben egyúttal a saját jellemének egy részecskéje is tükröződik.

A mostani lángolóan lelkes ifjú irtózattal hőkölne hátra, ha megmutatnák neki majdani öregkori arcképét. Vigyetek hát magatokkal mindent az útra, amelyen a zsenge ifjúság éveiből a sivár, rideg férfikor felé haladtok, vigyetek magatokkal minden emberi jó tulajdonságot, útközben ne hagyogassatok el semmit, mert soha többé fel nem szedhetitek! Félelmetes és kegyetlen a ránk váró öregkor, semmit sem ad vissza. A sír irgalmasabb, a sír fölött ez olvasható: "Itt ember nyugszik!" De az embertelen öregség hideg, érzéketlen vonásaiból nem olvashattok semmit.

Az ember nem érhet célt, ha nem teremt magának szilárd alapot, amelyen biztos lábbal áll; holmi fiatalos ábrándozással semmire sem lehet jutni.

A milliomosnak olyan szerencséje van, hogy közelről láthatja a haszonlesést.

Két gerle megmutatja Kihűlt hamvaimat, S elturbékolja néked Az én szomorú halálomat.

Próbálja csak meg valaki jellemezni a tekintetük ragyogását: azt az olvadékony, bársonyos, édes fényt. Isten tudja, még mi mindent lehetne mondani a tekintetükről: kegyetlen is, lágy is, sőt olykor epedő vagy mint némelyek mondják: kéjes, vagy talán nem is, de ha igen, megejti a szívet, rezgésbe hozza a lelket, mint hegedűhúrt a vonó. Az ember egyszerűen nem talál rá szavakat - az emberi nem fele: az asszony - céda népség, semmi más.

Vannak esetek, mikor a nő, bármilyen törékeny, és gyönge is a férfihoz hasonlítva, egyszerre erősebb lesz nemcsak a férfinál, hanem a világon mindennél.

Bármilyen értelmetlen az ostobák beszéde, olykor elég ahhoz, hogy megzavarja az okos embereket.

Valamennyiünknek megvan az a kis gyengéje, hogy magunk iránt kissé elnézők vagyunk, s inkább valamely felebarátunkat hibáztatjuk, akin aztán kitöltjük a bosszúnkat, például szolgánkat, aki éppen jókor kerül a szemünk elé, vagy alárendelt hivatalnokunkat, a feleségünket, vagy ha más nem akad, akár egy széket, amelyet aztán úgy odavágunk az ajtóhoz, hogy karja, lába, támlája letörik - hadd tudja meg, mi az a harag.

Ha valaki kilenctized részben csupa jó tulajdonságokból áll, s csak egytized részben ostoba, az már elég ahhoz, hogy szamárnak nevezzék.

Ne légy adakozó, és ne vendégelj meg senkit, inkább úgy intézd, hogy téged vendégeljenek meg mások, s ami mindennél fontosabb: őrizd és kuporgasd a kopejkát, a kopejka a legmegbízhatóbb barát a világon. A társad vagy a barátod megcsal és elárul, ha bajban vagy, de a kopejka soha el nem árul, bármilyen bajba kerülsz.

Az emberi szenvedély olyan megszámlálhatatlanul sokféle, mint a tenger fövenyének homokszemei, egyik sem hasonlít a másikhoz és az alantasak csakúgy, mint a magasztosak - eleinte engedelmeskednek az embernek, csak később válnak félelmetes zsarnokává.

Aki arra törekszik, hogy értelmes ember legyen belőle, annak nem marad ideje a csintalankodásra; ez a hajlam elmúlik magától.

Mindenki szeretetre vágyik (...). Mit tehetünk? Még az oktalan állat is szereti, ha megsimogatják. Kidugja pofáját az ólból: no, itt vagyok, simogass meg!

Amikor azt kell tapasztalnom, hogy csalnak mindenki szeme láttára, és a világ még csak meg sem veti a bűnöst, azt sem tudom, hova legyek... olyankor magam is dühössé, sőt gonosszá válok...

Pár nélkül sem ember, sem madár nem élhet a világon.

Csak úgy, véletlenül, a bolond is megláthatja a dolgok állását, de tudatosan kell látni mindent, tudatosan!

Évszázados tapasztalatok bizonyítják, hogy a földműveléssel foglalkozó emberek erkölcsösebbek, tisztábbak, nemesebbek, fennköltebb lelkűek.

Mindenki összeakad néha olyan emberrel, akinek beszédét szívesebben hallgatja, mint másokét, akinek szavai közelebb férkőznek a lelkéhez, buzdítóbban hatnak rá, mint más szavak.

Érthető is: akinek csak néhány százezre van, az lassan gazdagodik, de akinek milliói vannak, annak nagyobb a hatósugara. Amihez hozzányúl, megkétszereződik, megháromszorozódik, még ha nem akarja is.