John Galsworthy

Nem kétséges, hogy az emberek képtelenek úrrá lenni a találmányaikon; a legtöbb, ami telik tőlük, az, hogy kifejlesztik alkalmazkodókészségüket azokhoz az új viszonyokhoz, amelyeket ők maguk teremtenek.

A szerelem nem melegházi növény, hanem vadvirág, amelyet egy esős éjszaka, egyórai napfény kelt életre; vad magból sarjad és vad szél űzi végig az úton. Ezt a vadvirágot, ha történetesen kertünk kerítésén belül virul, növénynek nevezzük, ha azon kívül, gyomnak, de akár növény, akár gyom, illata és színe mindig vad.

Az asszonyra nézett, aki csak gubbasztott, mint a meglőtt, haldokló madár - madár, melynek vergődő szívéből elszáll az élet, megtört tekintete a te arcodra mered, aki testébe küldted a golyót, s bágyadt, szelíd, elhomályosodó pillantása búcsút vesz mindattól, ami szép a földön, a naptól, a levegőtől és a párjától.

A kutya éppen némaságával válik mindennél értékesebbé. Társaságában az ember rátalál a lelki békére, ahol a szavak elvesztik minden jelentőségüket!

Milyen parányi az ember, s mennyi is van belőle! És aztán - mivé lesznek mind?!

Semmi a világon nem olyan szörnyű, mint egy kínos jelenet.

Ha (...) asszonyra bízza az ember az elgondolásait (...), sose tudja, mi sül ki belőle.

Világunkban csak akkor jutunk gyengédséghez, ha fizetünk érte. Talán a másvilágon nem így van - ki tudná azt?

Az építészetben, mint az életben, nincs önbecsülés szabályosság nélkül.

A biztosítótársaságok kimutatásai és a bírák ítéletei naponta meggyőzetnek arról, hogy földi paradicsomunk még mindig gazdag vadászterület, ahová a két vadorzó, a Szépség és a Szenvedély sűrűn be-behatol, s orrunk előtt cseni el mindazt, amit biztosnak, véglegesnek hiszünk.

Hadd temesse el a halott múlt a maga halottait. Így szól a mondás, mely azonban csak akkor lenne igazán jó, ha a múlt csakugyan meghalna. Azoknak a tragikomikus áldásoknak, amelyeket minden új kor megtagad, egyike az is, hogy a múlt állhatatosan tovább él, bármilyen hetykén is lép színre az új kor, hogy a még-soha-nem volt igényét harsogtassa.

Ahol a két partner közül az egyikből a nemi vonzerő teljesen, tökéletesen és véglegesen hiányzik, ott hiába a szánalom, a józan ész, a kötelesség vagy bármi - az emberi természetben rejlő viszolygáson semmi sem tud úrrá lenni.

Az a kor, mely nem tudja, mit akar, de azt a semmit bőszülten akarja, csak mosolyra késztethet, jóllehet méla mosolyra.

Egy korszak minden formáját, ízét, színét visszaadni - erre egyetlen regényíró sem képes, még kevésbé e sorok szerény szerzője: de az a próbálkozás, hogy legalább egy keveset megragadjon a szelleméből, kétségtelenül ott lappangott gondolatai hátterében, amikor tollat ragadott.

Csak akik eléggé erősek ahhoz, hogy önmaguk felől csendben tudjanak maradni, eléggé erősek ahhoz is, hogy biztosak legyenek magukban!

Líra csak akkor jöhet létre, ha az ember minden pillanatban a levegőbe repülhet.

A változás csak a halál átmenete két életforma között, s a pusztításra azért van szükség, hogy nyomában hely támadjon a még újabb tulajdonnak.

A változás hullámai tajtékozva törtek be, de az új élet ígérete majd csak akkor válhat valósággá a nyomában, ha a romboló ár egyszer elvonul.

A testet öltött Szépségnek is szellemi magja van, s ezt csak az az odaadás tudja megragadni, mely kész önmagáról megfeledkezni.

Szóval ez a végleges befejezés - életének minden izgalma, forrósága, feszültsége, őrülete és vágyakozása, egyetlen veresége így tűnik el most azzal, hogy nem látja többé ezt az asszonyt -, és még az ilyen emléknek is megvan a maga sajátosan fájdalmas értéke.

Csak ne add át magad a bánatodnak! (...) Nem vagyunk urai az életnek, de módunkban áll harcolni vele. Igyekezz mindenhez jó képet vágni.

Manapság csak az nem szabadgondolkozó, aki egyáltalán nem gondolkozik!

Ha az ember nem eszik, ugyan mi vigaszt merít abból, hogy esetleg más sem eszik?!

Lemondani könnyebb, mint tudomásul venni azt, hogy más mond le rólunk, de annál is könnyebb, mint hogy valamely szerettünk lemondásának okai legyünk.

Ó, miért is nem lehet a boldogságot kamatozó községi kölcsönökbe fektetni, bearanyozni a szegélyét, és biztosítani az áresés ellen?!

A szépség csodálata és a birtoklás vágya még nem szerelem. (...) Mindaz, ami mély az emberben, elfojtódna; a testek egyesülnének, de a lelkek harcba bonyolódnának!

- Az emberi természet nem változik. - Ezt elismerem, uram, de a gondolkodás formáit megváltoztatja az idő. Az önérdek hajszolása olyan gondolkodási forma, amely kiveszendőben van. - (...) Az, hogy az ember a maga dolgával törődjék, nem gondolkodási forma (...), hanem ösztön!

Az emberi természet jelentőségét állandóan alábecsülik az üzleti életben, ezáltal az emberek rengeteg örömtől és haszontól fosztják meg magukat. Persze őszintének és nyíltnak kell lenni, ez azonban nem esik nehezére annak, aki amúgy is az. Minél emberibbek és nagyvonalúbbak vagyunk, annál jobbak a lehetőségek az üzleti életben.

Az emberek teljesen helytelen úton járnak, mikor kevesebbet ajánlanak valamiért, mint amennyit módjuk volna adni érte, inkább többet kéne ajánlaniuk, s aztán lefelé srófolni az ajánlatukat.

Kedves légy, és tarts ki mindig, semmi másban nincs vigasz!