Olyanok az emberek hangulatai, mint napnyugtakor a felhők vagy a gyöngyház szinei - egymásba nőve, mint egy himzés szálai, - bizonytalanabbul az áprilisi napnál s mégis bizonyos ritmussal, mely sohasem marad ki s melyet senkisem láthat előre.
Milyen borzasztó úgy élni, mikor az ember senkinek sem jelent többé semmit, csak éppen "tölti az időt", mert kénytelen vele, s aztán meghal. De még borzasztóbb "tölteni az időt", mikor az ember fiatal, erős, mikor övé lehetne az élet, a szerelem.
