Anatole France
Jacques Anatole François Thibault (Párizs, 1844. április 16. – Saint-Cyr-sur-Loire, 1924. október 12.) francia író, költő, kritikus, akadémikus. Franciaországban úgy tekintenek rá, mint a „harmadik köztársaság” egyik nagy irodalmi kritikusára, kora élő lelkiismeretére, aki a 20. század elején mélyen elkötelezte magát szociális és politikai ügyek mellett. 1921-ben munkásságát irodalmi Nobel-díjjal ismerték el.
English3
Magyar142
Română52
A nő akkor őszinte, ha nem hazudik fölöslegesen.
Nincs lealacsonyítóbb fájdalom, mint a féltékenység.
Ha ötven millióan hisznek is valami ostobaságban, attól az még ostobaság.
Az emberi természet sajátossága, hogy okosan gondolkodunk, és bután cselekszünk.
A kis dolgok nagy helyet foglalnak el életünkben.
Csak ok nélkül szeretünk igazán.
Mindenki a maga módján álmodja meg az életét.
Mindent kiválónak hiszünk abban, amit szeretünk, és bosszant minket, amikor megmutatják nekünk bálványaink hibáit.
A magunk gondolatait olvassuk ki mások gondolataiból.
Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.
Vannak boldog könnyek, fájó mosolyok, mindig lesznek szerelmek, míg a föld forog. Az élet szép, de élni tudni kell, az élet egy harc és benne győzni kell!
Az emberiség lassan, de mindig megvalósítja a bölcsek álmait.
A tudást csak akkor tudjuk megemészteni, ha jó étvággyal habzsoltuk.
A boldog emberek nem sokat tudnak az életről. A fájdalom az emberek nagy nevelője.
Ha virágos az út, ne kérdezd, hová visz!
Bölcsen gondolkodni és ostobán cselekedni emberi dolog.
Az embereket nem cselekedeteikből kell megítélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint.
Halálom itt van, aminthogy már itt is volt mindig. Úgy kell gondolni rá, mint utolsó lapjára egy olyan könyvnek, amelyet még olvasok.
Az ember csak akkor ura az időnek, ami maga az élet, ha órákra, percekre és másodpercekre, azaz az emberi lét rövidségével arányos darabkákra tagolja. Az élet csak azért tűnik olyan kurtának a szemünkben, mert meggondolatlan módon balga reményeinkhez mérjük.
A művész vagy a saját életét leheli alkotásába, vagy puszta bábokat farigcsál, babákat öltöztet.
Az erkölcs a közösség előítéleteinek az összessége.
Az életben nincs más szépség, csak a szenvedélyek, a szenvedélyek pedig értelmetlenek. A legszebb és legesztelenebb valamennyi között a szerelem.
A szerelem hitvány szenvedély. Megzavarja az akaratot, megtöri a nemes szándékokat, s a legmagasztosabb gondolatokat a legalantosabb szolgálatokra aljasítja.
Sose adjatok kölcsön könyvet, mert a kölcsönkapott könyvet senki sem hozza vissza. Az én könyvtáramban csak olyan könyvek vannak, amelyeket másoktól kaptam kölcsön.
A szenvedélyek esztelenségét mindig többre becsültem a közöny bölcsességénél.
A hazugság az élet egyik szükséges velejárója; nélküle nem lenne a világon művészet, sem szépség, sőt még szerelem sem.
Az ígéretek kevesebbe kerülnek az ajándékoknál, és sokkal többet érnek náluk. Sohasem adunk annyit, mint amikor reményt adunk.
A féltékenység a nőben csak a hiúság sebe. A férfiban kínszenvedés, amely mélységes, mint a lelki gyötrelem, és folytonos, mint a testi fájdalom.
Amit másokban szeretünk, az nem ők maguk. Az emberek csakis azoknál a kapcsolatoknál fogva becsesek nekünk, amelyek hozzánk fűzik őket. Ezek a kapcsolatok változnak az élet folyamán, s velük együtt érzelmeink is megváltoznak.
A nagy érzésekhez nem feltétlenül szükséges teljes megértés.
