Anatole France

Az emberiség egész története - amely tele van kínokkal, lelkesültségekkel, öldökléssel - esztelenek és dühöngők története.

Miért ne juthatna el az emberiség a természet átalakításában odáig, hogy békéssé is tegye? Miért ne sikerülhetne az emberiségnek, ha mégoly parányi volt és lesz is, hogy egy napon elfojtsa, vagy legalábbis szabályozza a létért való versengést? S végül miért ne törölhetné el a gyilkolás törvényét? (...) Lehetséges, hogy fajunk kitart búskomorságában, őrültségében, hóbortjaiban, tébolyában és bódultságában, amíg csak el nem jön faggyal és sötétséggel a siralmas vég. Ez a világ talán gyógyíthatatlanul rossz. Én mindenesetre jól érzem magam benne.

A lángeszű emberek hajlamosak az őrültségre. Ez bizonyos. De azért mégsem elég agyalágyultnak lenni ahhoz, hogy valaki jól gondolkozzék.

Csakis a nők és az orvosok tudják, mily szükséges és mily jótékony a hazugság az embereknek.

Én valahányszor tévedésből benyitottam valahova, ezt betű szerint és képletesen egyaránt mondom, mindig valami váratlan aljasságot fedeztem föl. Ha a társadalmat hirtelen ki lehetne fordítani, mint egy kesztyűt, és megnézni a belsejét: valamennyien elájulnánk az undortól és a rémülettől.

Minden, ami él, az túlságosan is titokzatos. S te, kedvesem, számomra örök talány maradsz, amelynek értelme az élet gyönyöreit és a halál borzalmait rejti magában. Ne félj attól, hogy odaadod magadat nekem. Mindig vágyni fogok rád, és sohasem foglak kiismerni. Vajon valóban a miénk-e valaha is az, akit szeretünk? Vajon másvalami-e a csók és az ölelés, mint egy gyönyörűséges kétségbeesés erőfeszítése? Még amikor karjaimba szorítlak, akkor is kereslek, sohasem vagy az enyém, mert mindig kívánlak téged, s mert benned a lehetetlent és a végtelent kívánom.

Látni, hallani, érezni: vajon nem azt jelenti-e, hogy elhasználunk önnönmagunkból, és meghalunk már egy kicsit? S mi az, hogy élni, ahogy élünk ezen a földön, ha nem halódni szüntelenül, és mindennap eltékozolni egy részét annak az életmennyiségnek, amely bennünk rejlik?

Ha igaz az, hogy a vágy mindent megszépít, amit elérni törekszik, akkor az ismeretlen utáni vágy megszépíti az egész világmindenséget.

Többet ér a pokolban szabadnak lenni, mint rabszolgának az egekben.

Jobb megérteni egy keveset, mint félreérteni sokat.

Ezer között egy nő akad, akit ha már egyszer bírtunk, többé nem tudunk elhagyni, akit örökké és újra meg újra megkívánunk. Az ilyen nő testének sajátos varázsa van, amely gyógyíthatatlan szerelemkórságot okoz. És van még valami, ami meghatározhatatlan: a lélek az ilyen női testben.

A szép mozdulat a szem zenéje.

Az igazság olyan, mint a nap; csak sasszem állja a fényét.

Persze, hogy ateista vagyok... (...) Nem hiszek a természet dualizmusában. Ugyanaz a törvény kormányoz minden lényt, s az emberből semmi több nem marad meg a halál után, mint a többi teremtményből. Lehet-e másként gondolkozni az intelligenciának bizonyos fokán?

Örök gyermekek vagyunk, s mindig új játékok után loholunk.

Mikor karjaimban tartalak, akkor is csak kereslek; és soha egészen nem vagy enyém, mert örökké kívánlak, mert benned a lehetetlent, a végtelent akarom.

A nőnek választania kell. Olyan férfi mellett, akit a nők szeretnek, nem számíthat nyugalomra. Olyan mellett pedig, akit a nők nem szeretnek, nem számíthat boldogságra.

Két ember csak megtörik egymáson, egymásba olvadni nem tud!

Az emberiségnek szüksége van igazságra, de bizonyos, hogy még nagyobb szüksége van hazugságra, amely hizeleg neki, vigasztalja és végtelenül reményeket kelt benne. Hazugság nélkül az emberiség elpusztulna kétségbeesésében és szomorúságában.

Nem hiszem, hogy a világon van valami hasonló ahhoz a gyorsasághoz, amivel a nők elfelejtik azt, aki mindenük volt. A felejtésnek ezzel a rémitő képességével és a szerelemre való tehetségükkel a nők igazi természeti erők.

Ha a lelkek ábráit ugy megértenők, mint a mértani ábrákat, a korlátolt szellemre nem néznénk ellenségesebb szemmel, mint a mathematikus az olyan szögre, amely öt vagy hat foknyi szögnyilás külömbsége miatt nincs felruházva a derékszög tulajdonságaival.

Csak tudákos emberek merték azt állitani, hogy föl lehet állitani az irás szabályait. Mintha volna egyáltalán más szabály erre nézve, mint a közhasználat, az izlés és a szenvedélyeink, erényeink és büneink, minden gyöngéink, minden erőink.

Az erkölcs és a tudás nem okvetlenül függ össze egymással. Azok, akik azt hiszik, hogy tanítással jobbá lehet tenni az embereket, nem nagyon jó megfigyelői a természetnek. Nem látják, hogy az ismeretek lerombolják az előítéleteket; az erkölcs alapját. Nagyon bizonytalan dolog tudományosan bebizonyítani a legáltalánosabban elterjedt erkölcsi igazságot.

Az intelligencia ma olyan ritka és csak oly kevés számu megvetett emberbe van szorulva, hogy nem veszedelmes. De ne ringatózzunk csalódásban: ellentétben van fajunk szellemével. Ha valami véletlen szerencsétlenségből - amitől azonban nem kell tartani - áthatná az egész emberi tömeget, a hatása olyan volna, mint az ammoniakoldaté, amelyet hangyabolyba öntenek. Az élet hirtelen megállna. Az embereket csak az tartja fönn, hogy rosszul értik azt a keveset, amit megértenek. A tudatlanság és tévedés oly szükséges az élethez, mint a kenyér és a viz. A társadalomban az intelligenciának csak rendkivül ritkának és gyöngének szabad lennie, hogy ártalmatlan maradjon. És csakugyan igy is történik az életben.

Az ész, a fensőbbséges ész szeszélyes és kegyetlen. Az ösztön szent ártatlansága nem csal meg soha minket. Az ösztönben van az egyetlen igazság, az egyetlen bizonyosság, amit az emberiség megragadhat ebben a csalóka életben, amelyben bajaink háromnegyed része a gondolatból fakad.

Mikor a lélek szomorú, semmi sem gyönyörködteti az embert.

A szerelem üdén tartja a szépséget, s a nők teste úgy táplálkozik a szerelemből, mint méh a virágból.

Az élet rövid, de az ember ujraéli a gyermekeiben. A természet alkotója ezt a halhatatlanságot engedélyezte az embereknek.

A vágy megszépíti azokat a dolgokat, amelyekre kiterjeszti tüzes szárnyait és (...) a vágy beteljesülése, amely igen gyakran csalóka, az ember egyetlen igaz kincsének, az illuziónak halálát jelenti; megöli a vágyat, amely az élet egyetlen ingere.

Az ember húsevő állat; hogy ne kelljen szégyelnie, hogy testvéreit megeszi, eltagadja a rokonságot; azzal dicsekszik, hogy magasabb eredetű; de minden az állatokkal való rokonságára mutat; úgy születik, mint ők, úgy táplálkozik, mint ők, úgy szaporodik, mint ők, úgy hal meg, mint ők.