Heinrich Heine

Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is fognak.

Aki először szeret, bár nem boldog: Isten az. Aki másodszor szeret boldogtalanul: bolond.

Angyal azt mondja: égi öröm; ördög azt mondja: pokoli kín; ember azt mondja: szerelem.

Akárhogy is sír az ember, a végén csak kifújja az orrát.

A boldogság könnyelmű fruska, nem időz sokat egy helyen, hajad szemedből elsimítja, megcsókol, s tűnik hirtelen.

Ó, csal az ember élete! ki tudja, mi nem ér? Ruhád is lesz még fekete, hajad is lesz fehér...

Sosem lehet tudni egy nőnél, hol végződik az angyal, és hol kezdődik az ördög.

Hogy mit jelent a sorscsapás, azt minden ember tudja, de azt, hogy mi a szerelem, még senki sem derítette ki.

Napok, órák, ezredévek csillagosan mendegélnek; szürke szörnycsigák csapatja hosszú szarvát nyújtogatja.

Nem sóhajtunk, könnyünk se csordul, mosolygunk, mi több, nevetünk! Nem árulkodik a titokról keserű ráncunk, tört szemünk.

Ahol a szavak elhagynak bennünket, ott kezdődik a zene.

Isten nékem megbocsát: az a mestersége.

Senki sem annyira őrült, hogy ne találna egy még őrültebbet, aki megérti őt.

A tapasztalat jó iskola, csak a tandíj magas.

Csak életerős ifjúság vív a szenvedéllyel tusát, hajsza az, esküvés, dübörgés, no meg a kölcsönös lelki gyötrés!

Mi nagy, mi jó s szép, annak mindég rossz a vége.

Leheverünk a gyepre, hol pálmák árnya ring, s álmodjuk mindörökre szerelmes álmaink.

Mit mondjak leveledre? Nem ver le oly nagyon, tudatod: nem szeretsz. De tizenkét oldalon!

Mi is a zene? Ez a kérdés órákon át foglalkoztatott, mielőtt múlt éjjel nyugovóra tértem volna. Maga a zene létezése is csodálatos dolog, mondhatni maga a csoda. A gondolat és a tünemények között elterülő birodalom. Mint egy megfoghatatlan közvetítő közeg, szellem és anyag közt lebeg testetlenül, mindkettőhöz kötődve, mégis különbözve azoktól. Szellem, de szellemként kötődik az idő mérhetőségéhez. Anyag, ám anyagként nélkülözi a teret.

Négy éve már az összes filozófiai büszkeségemnek ellenálltam és visszatértem a vallási eszmékhez és érzésekhez. Abban az egy örökkön való Istenben vetett hitben halok meg, aki a világ Teremtője, s akinek az irgalmáért könyörgök halhatatlan lelkem számára. Sajnálom, hogy néha a szent dolgokról szóló írásaimban a neki kijáró tisztelet nélkül beszéltem róla, de elragadott korom szellemisége, valamint a saját elhajlásom. Ha tudatlanul azokat a jó szokásokat és erkölcsöket megsértettem, amelyek az összes egyistenhit igaz sajátosságai, bocsánatot kérek Istentől és az emberektől.

A Bibliát jogosan nevezik Szentírásnak is: aki elvesztette Istenét, ebben a könyvben ismét megtalálhatja. Aki pedig sosem ismerte meg Őt, azzal szembefúj az isteni szó lehelete.

A Biblia mily csodás könyv! Olyan magas és széles, mint a világ, a teremtés szakadékaiban gyökerezik és az ég kék titkaiban tornyosodik. Napfelkelte és naplemente, ígéret és beteljesedés, születés és halál, az emberiség egész drámája, minden ebben a könyvben van. A könyvek könyve ez, a Biblia.

Tizenkét sűrü oldal! Egész kis kézirat! Nem írják ennyi sorral, hogy: elbocsájtalak!

A sötét középkorban az embereknek érdemes volt a vallásra támaszkodniuk, miként egy koromfekete éjszaka is egy vak a legjobb vezető - ő jobban ismeri az utakat, mint az, aki átmenetileg nem lát. Miután viszont a Nap felkelt, már butaság egy öreg, vak embert kérni vezetőül.

Ó, bevallom neked, édes, mire vágyom: azt kívánom, hogy bundába burkolózva üljünk tarka, könnyű szánon, szélkavarta hóviharban, hangos csengők hangja szálljon, úgy suhanjunk, úgy repüljünk át a réten, át a tájon.

Amikor az ember a halálos ágyán fekszik, nagyon érzékennyé válik, meglágyul, szeretne Istennel és a világgal megbékélni. (...) Azok a versek, amelyek félig-meddig a jó Isten elleni durvaságokat tartalmazták, aggódó buzgósággal kiszolgáltattam a lángoknak. Jobb, ha versek égnek el, mint a rímfaragó. Igen, ahogy az emberi lényekkel, úgy a Teremtővel is megbékéltem felvilágosult barátaim legnagyobb bosszúságára, akik szemrehányást tettek erről a régi babonába való visszaesésemről, ahogy ők az Istenhez való hazatérésemet nevezték.

Kezem fejedre téve Kérem jó Istenem: Tartson meg mindig ilyen Szép tisztán, kedvesen.

Csak egy csekélyke korlát, s átváltozik a paradicsom börtönné és pokollá!

Én nem hiszem az égről, mit prédikál a pap, tebenned hiszek én csak, bűvös szem, földi nap!

Mi a szeretet? Egy csillag a szemétdombon.