George Orwell

Amíg nem ébrednek öntudatra, nem fognak fellázadni, s amíg fel nem lázadtak, nem ébredhetnek öntudatra.

Talán nem is annyira azt kívánja az ember, hogy szeressék, inkább azt, hogy megértsék.

A magány (...) nagyon értékes kincs. Mindenki vágyik egy olyan hely után, ahol időnként egyedül lehet.

A jó emberek éjjelente békésen alszanak az ágyukban, mert kemény férfiak állnak készen arra, hogy helyettük megtegyék az erőszakos dolgokat.

Semmi sem a sajátod azon a néhány köbcentin kívül, ami a koponyádban van.

Minden cselekedet következményei benne vannak magában a cselekedetben.

Az egész történelem palimpszeszt volt, amelyet annyiszor vakartak tisztára és írtak újra tele, ahányszor csak szükségessé vált.

Az egyénnek csak abban a mértékben van hatalma, amilyen mértékben megszűnik egyén lenni.

A hatalom abban rejlik, hogy az emberi lelkeket darabokra tépjük, s aztán olyan új alakba rakjuk össze, amilyenbe akarjuk.

Minden háborút a múlt igazol, de különböző múltak nem léteznek. Alapvetően minden háború megtervezett, hogy a társadalmat az éhhalál szélén tartsa. A háborút az uralkodó csoport vívja az alárendelt ellen, és a célja nem a győzelem.

A dolgok sohasem mentek, és soha nem is mehetnek se jobban, se rosszabbul - az éhség, a szenvedés és a csalódás (...) az élet megváltozhatatlan törvényei.

Csak amikor a miénktől eltérő kultúrájú emberekkel találkozunk, akkor ébredünk rá, hogy milyenek is tulajdon szokásaink, vélekedésünk.

A háború egyik legborzasztóbb kísérőjelensége, hogy a hadipropaganda, az üvöltés, a hazugságtömeg és a gyűlölködés mind-mind olyan emberektől származik, akik nem harcolnak.

Bármire gondol is az ember, még másik egymillió embernek is éppen az jár a fejében akkor.

Amikor egy nőt eltesznek láb alól, mindig a férj az első számú gyanúsított - ami kis betekintést nyújt abba, hogyan vélekednek az emberek valójában a házasságról.

Azt mondjuk, az ember akkor hal meg, amikor a szíve leáll, nem előbb. Kicsit önkényesen hangzik. (...) Talán valójában akkor hal meg valaki, amikor az agya áll le, amikor már nem képes új gondolatokat befogadni.

Ha az ember titokban akar tartani valamit, önmaga elől is el kell titkolnia.

A szegénység legfőbb jellemzője, hogy megsemmisíti a jövőt.

Még technikai fejlődés is csak akkor következik be, ha eredményeit valamiképpen fel lehet használni az emberi szabadság csökkentésére.

Az újságírás lényege azt megírni, amit nem akar valaki nyomtatásban látni. Minden más csupán propaganda.

Különös dolog a múlt. Egyfolytában az emberrel van, talán nem is telik el óra, hogy eszébe ne jutna valami, ami tíz-húsz éve történt, többnyire még sincs semmi valóságérzete, pusztán megtanult tények halmaza, mint egy csomó adat a történelemkönyvekben. Aztán az ember véletlenül meglát, meghall vagy megszagol valamit, főleg megszagol, amitől elindul visszafelé, és már nem a múlt idéződik fel benne, hanem ő maga van a múltban.

Marhaság azt képzelni, mint teszik némelyek, hogy a nők csupán tréfára veszik a kövér férfiakat. Az igazság az, hogy a nők semmilyen férfit nem vesznek csupán tréfára, ha az meg tudja velük etetni, hogy szerelmes.

A gyerekek cseppet sem líraiak, hanem apró vadállatok, csak az állatok negyedannyira sem önzők. Öldöklés - nagyjából ennyi lírai van a fiúkban. Ugyanakkor mindvégig van bennük valami sajátos hév, a dolgok iránti vágyakozás ereje, ami felnőttként már nincs meg az emberben, valamint az érzés, hogy az előttük álló idő korlátlan, és bármit is tesznek is, a végtelenségig tehetik.

Különös, mit művelt az emberekkel a háború. Mintha elkapott volna minket egy hatalmas gépezet. Az ember nem szabad akaratából cselekedett, ugyanakkor esze ágában nem volt ebből kitörni. Ha ez nem így volna, egyetlen háború sem tarthatna három hónapnál tovább. A hadsereg egyszerűen összecsomagolna és hazamenne. Miért vonultam be? És miért vonult be a másik egymillió hülye még a kötelező katonai szolgálat előtt? Részben a móka kedvéért, részben pedig az "Anglia, én Angliám", az "uralkodj, Britannia", és a többi maszlag miatt. De meddig tartott? Ha egyszer elkapott a gépezet, azt tett veled, amit akart.

Kitették ide a temetőt, a város határába. Észrevették, hogy manapság ez a szokás? Minden új város a peremre rakja a temetőjét. El vele - ne is lássuk! Nem viseljük el a halál gondolatát. A sírkövek is erről árulkodnak. Soha nem az áll rajtuk, hogy az alattuk lévő fickó "meghalt", mindig "elhunyt" vagy "jobblétre szenderült". Régen nem így volt.

A valóság a koponyában van.

A világon semmi sem olyan rossz, mint a testi fájdalom. A fájdalom színe előtt nincsenek hősök.

Általában: minél nagyobb fokú a tudás, annál nagyobb a csalás; a legokosabb ember a legőrültebb.

Ha valaki uralkodni akar, s uralmát folytonossá akarja tenni, értenie kell a valóságérzék kificamításához. Az uralkodás titka ugyanis az önmagunk csalhatatlanságába vetett hit párosítása a múlt tévedéseiből való tanulni tudással.

A tömegek sohasem lázadnak fel önszántukból, és sohasem lázadnak fel csupán azért, mert el vannak nyomva. Amíg nincs lehetővé téve számukra, hogy mértékük legyen az összehasonlításhoz, igazában soha nem is fognak a tudatára ébredni annak, hogy el vannak nyomva.