Agatha Christie

Szenvedéllyel gondolni egy másik emberi lényre mindig több bánatot okoz, mint örömet. Mindezek ellenére az ember nem lehet meg e tapasztalat nélkül.

A legjobb férj egy régész: minél idősebb az asszony, annál jobban érdekli.

Az igazság olykor fáj - lerombolja az ember illúzióit.

Nem érte be azzal, hogy szépen nyújtsák át neki a pirítóst meg a vajat, azt akarta, hogy az ember szívét-lelkét is kitárja előtte, hadd nézegesse kedvére.

A fiatalság olyan hiba, amiről az idő, sajnos, túl hamar leszoktatja az embert.

Az események jönnek hozzánk, nem pedig fordítva. Mert hiszen miért van az, hogy bizonyos embereknek csupa izgalom az életük, másoknak meg merő unalom? Vajon a környezetük tehet róla? De nem ám! Az egyik ember beutazhatja a fél világot anélkül, hogy bármi érdekes történne vele. Vérfürdő az érkezése előtti héten, földrengés az elutazása után egy nappal, hajótörés a lekésett járaton. A másik meg kertvárosban lakik, naponta vonattal bumlizik a Citybe, és mégis mindenféle megesik vele. Zsaroló bűnbandák, gyönyörű lányok, bankrablók karmaiba kerül. Vannak emberek, akik egyszerűen vonzzák a baleseteket - s még akkor is történik velük valami, ha csak a városligeti tóra mennek sétahajókázni. Hasonlóképp áll a helyzet a maga Hercule Poirot-jával is: nem kell keresnie a bűntényt, jön az hozzá magától is.

Az emberek, barátom, szeretik, ha néha egy kis veszély fűszerezi az életüket. Van, aki passzívan élvezi... bikaviadalon például. Van, aki olvasni szeret róla. Mások a moziban keresik. De egyvalami kétségtelen: az állandó biztonságérzet gyűlöletes a legtöbb ember szemében.

Az élet nem a biztonságról szól: kockázat nélkül nem lehet játszmát nyerni.

Mindig akkor jövünk rá, hogy mi a legfontosabb számunkra, mikor már elveszítettük.

Felébredéskor az álmok gyakran csodálatosan valódinak hatnak. Az ember meg van győződve arról, hogy a dolgok valóban megtörténtek.

- A boldogság apró dolgokból áll, mint ahogy a nyaklánc kis gyöngyökből áll össze. - A te életed is ilyen volt, nagymama? - Többnyire. De most, hogy öreg vagyok, s leginkább magányosan ücsörgök, a látásom homályos, nehezen járok - most már tudom, hogy van benső élet, és van élet nélkülünk is. De túl öreg vagyok ahhoz, hogy megtanuljak ennek szellemében élni.

Az asszonyok kerülő utakon érik el a céljaikat. Megtanulják - már ha nem ezzel a tudással születnek -, hogy kihasználják a férfiak gyönge pontjait.

A félelem nem más, mint a tudás hiánya.

Az emberi természet, kedvesem, éppolyan mindenütt. Legföljebb annyi a különbség, hogy a nagyvárosban nehezebb megfigyelni.

Bizonyos dolgok egyszer beleveszik magukat az ember életébe, mint moly a ruhába, és nagyon nehéz tőlük megszabadulni.

A gyerekek sok mindent tudnak, néha a legfurcsább dolgokkal is tisztában vannak. A gyerekeknek nagyon jó érzékük van. Sokat látnak, sokat megértenek, ha ritkán is beszélnek róla. Sokat tudnak, amit a felnőttek nem vesznek észre.

Poirot nehezen tudta volna megmondani, hogy voltaképpen kedveli-e, mint ahogy nehéz megmondani, hogy kedveljük-e a szép embereket. A szép dolgokat nézni kellemes elfoglaltság, de az ember már-már elvből utasítja el a szépséget magát.

Nem kell mindent tudni. Nem kell bolygatni a múltat. Nem kell beleütni az orrunkat olyasvalamibe, ami nem ránk tartozik.

Én csak jót akartam. - Az ember mindig azt képzeli, hogy tudja, mivel tesz jót a másik embernek, pedig dehogyis tudja.

Csak arra várnak, hogy elpatkoljak. Márpedig én egyelőre nem óhajtok meghalni... nem vagyok hajlandó csak azért kimúlni ebből a világból, hogy örömet szerezzek nekik! Sokkal erősebb vagyok én.

Bennem is él a szánandó emberi vágy, hogy mégiscsak megtudja valaki, milyen ügyes voltam.

Bűneid előbb-utóbb ki fognak derülni.

Engem valahogy nem vonz. Nincs szexepilje. Egy csepp kacérság sincs a pillantásában. Szőke haj, szép bőr, mogyoróbarna szem, egész jó alak, kellemes mosoly, de hiányzik belőle az a valami, amitől egy férfi utánanéz az utcán a nőnek.

Tudja, hogy már nem érdekel. Érdekel? Hiszen meggyűlöltem! De érezteti velem, hogy hozzá vagyok kötve, hozzáköt az, amit együtt követtünk el.

Az élet sokkal értékesebb és érdekesebb, ha fennáll a valószínűsége, hogy elveszítjük. Míg fiatalok, erősek és egészségesek vagyunk, és előttünk az élet, nem is értékeljük igazán.

Azok a nők, akiknek van egy kis eszük, általában szörnyen kegyetlenek.

Igazán hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kell lerombolnom az illúzióit.

Átölelte az asszonyt, aki nem ellenkezett. Forrón egymáshoz simultak. De amikor szétváltak, a férfit újból megütötte a gyönyörű, kék szempár különös, hideg, számító pillantása.

Az ember nem tud mindent elviselni. Úgy vágyom utánad, hogy se enni, se aludni, se pihenni nem tudok.

Egymásnak voltunk teremteve. S megtaláltuk egymást... mindketten tudtuk, hogy ezentúl örökre együtt kell maradnunk.