Agatha Christie

(Torquay, 1890. szeptember 15. – Wallingford, 1976. január 12.) angol írónő, „a krimi koronázatlan királynője”. Mary Westmacott álnéven romantikus regényeket is írt, de az utókor számára inkább mintegy 80 detektívregénye és nagy sikereket arató West End-i színpadi darabjai miatt emlékezetes. A Guinness Rekordok Könyve szerint William Shakespeare könyvei és a Biblia után Agatha Christie könyveit adták ki a legnagyobb példányszámban az egész világon.

Magyar943 Română70
Nagyon unalmas, hogy az ember soha nem érez semmit.
Nem harcolt... visszavonult a maga árnyékvilágába. Ő nem szenvedett vereséget, mert nem is vette fel a harcot.
A nagylelkűség furcsa dolgokat művel az emberekkel. Gúzsba köti őket. Ismerjük az emberi természetet. Jót teszünk valakivel, és attól kezdve baráti érzéseket táplálunk iránta. Megszeretjük. De az, akivel jót tettünk, vajon ő is ugyanilyen barátian érez irántunk? Vajon ő is megszeret minket? Így kéne lennie, de így van-e mindig?
Régi bűnnek hosszú az árnyéka.
Egy ember valamennyire megismerhető a barátok és ismerősök szavaiból, de a belső, lényeges részletek attól még homályban maradhatnak.
Az emberek (...) nem a tényekre emlékeznek, hanem a saját benyomásaikra. Valami alapja a benyomásoknak is van.
Ijesztő, hogy mindenki azt állítja, nem felejt, de valójában mindig csak a saját fantazmagóriájára emlékszik vissza. Mindenesetre mindig valamilyen tényre épít a fantázia.
Élvezem, hogy sohasem tudom, mit hoz a következő pillanat (...). És mégis, sok emberben éppen ez az érzés kelt állandó szorongást.
A szeretet nagyon könnyen fordul át gyűlöletbe: maga a szenvedély szinte ugyanaz. Könnyebb gyűlölni valakit, akit szeretünk, mint közömbösnek lenni iránta.
Furcsa, mégis egészen természetes, hiszen ha az ember egy országban él a barátaival, akkor nem érzi szükségét, hogy találkozókat szervezzen velük. Feltételezi, hogy előbb-utóbb úgyis összefutnak. Csakhogy ez nem történik meg, ha más utakon járnak.
Neked van érzéked az ilyesmihez. Mindig is volt. Te örökké az a kedves, ártatlan teremtés voltál, (...) miközben soha semmi sem lepett meg, mindig a legrosszabbra számítottál.
Te sosem laktál falun (...). Valószínűleg meglepődnél, hogy miféle dolgok folynak egy tiszta, békés falucskában.
Te bízol bennem (...). Legalábbis ezt állítottad... Én csak arról biztosítalak, hogy igyekezni fogok rászolgálni a bizalmadra.
Ez már egy új nemzedék. Gondolni gondolhatjuk, hogy sok dolgot rosszul csinálnak, de bele már nem szólhatunk.
Tudom, hogy nem kellek, hogy nincs szükség rám... Tökéletesen tisztában vagyok vele. Ha a dolgok másként alakultak volna, ha megtalálnám a helyem az életben, minden másképp volna. Tényleg egészen másképp. Nem az én hibám, hogy nem találom a helyem az életben.
Én nem bánom, hogy dolgoznom kell, ha egyszer muszáj. De azt fogom csinálni, ami nekem tetszik, és azért fogok dolgozni, hogy jussak valamire. Itt úgy érzem magam, mintha pókhálóban vergődnék.
Az emberek nem igazán tudják, hogy a gyerekek miken mehetnek át.
A nők mindent tudnak a bűntényekről. És többnyire nagyon sikeres bűnözők is. (...) Nem adják be egykönnyen a derekukat. Hihetetlen, milyen vakmerőek.
Mindenkinek magának kell megtalálnia a legmegfelelőbb módszert.
A nők egymásról olyasmit is megtudhatnak, amit egy férfi soha.
A férfiak nem kedveskednek érdek nélkül. Nem döcögött volna el idáig, ha bandzsa lennél és pattanásos.
Egy férfinál nagyobb viszályt semmi nem tud támasztani két nő közt.
A beszéd pedig olyan, mint egy tóba dobott kő, hullámfodrokat vet, amelyek nőttön-nőnek.
A beszéd, bármilyen könnyed, bármilyen semmitmondó, elkerülhetetlenül elárulja, hogy milyen fajta ember az illető.
Az emberek pedig megtartják a holmikat, ostoba, jelentéktelen holmikat a múltból. Érzelmi okoknál fogva tartják meg, vagy egyszerűen észre sem veszik már őket, és meg is felejtkeznek arról, hogy léteznek egyáltalán.
Nagy hiba, ha egy alkotó kilép a maga titkos erődjéből. Az alkotók félénk, emberkerülő teremtmények, akik úgy vezekelnek a társadalmi élethez szükséges képességeik hiányáért, hogy képzeletbeli társasággal veszik körül magukat.
Ha valaki el akar titkolni valamit, előbb-utóbb túl sokat fog beszélni.
Amit titkol az ember, arról nem beszél. De más dolgokról talán többet is mond a kelleténél.
Sose mondjon el mindent az udvarlójának! Egy férfi sose legyen túlságosan biztos a dolgában!
Ha szenvedélyesen szeretünk valakit, mindig több fájdalomban lesz részünk, mint örömben. De az ember azért mégsem mondana le erről az élményről. Aki sose szeretett igazán, nem is tudja, mi az élet.