Lev Tolsztoj

Az ember kibírja a földrengést, a járványokat, a betegségek szörnyűségeit, a lélek összes kínját, de minden időben a hálószoba tragédiája volt és lesz számára a leggyötrelmesebb tragédia.

Örülök annak, amim van, s nem búsulok azon, amim nincs.

Semmiféle tevékenységünk nem lehet állandó, ha egyéni érdekünkben nincs meg a gyökere.

A szeretetben nincs jobban és kevésbé.

Önmagában véve a vallás csalás terméke. Nemes cél érdekében kitalált hazugság.

Az emberek zöme, még azok is, akik a legbonyolultabb problémákat játszi könnyedséggel fogják fel, ritkán fogadja el a legegyszerűbb és legnyilvánvalóbb igazságot, ha annak következtében arra kényszerülne, hogy elismerje, mások előtt is büszkén hangoztatott és élete fonalába nagy gonddal, apránként beleszőtt megállapításai tévesek.

Nincs erősebb, mint ez a két harcos: a türelem meg az idő; ezek mindenre képesek.

Az ember nem lehet másképpen boldog, csak úgy, hogy a jelent élvezi és nem töri fejét azon, ami lesz.

Én, az én értelmem felismerte, hogy az élet értelmetlen. Ha nincs valami felsőbb értelem (márpedig ezt senki se tudja bebizonyítani), akkor számomra az értelem az élet teremtője. Ha nem volna értelem, akkor számomra élet se lenne. Hát, akkor hogy tagadhatja ez az értelem az életet, ha egyszer ő maga az élet teremtője? Vagy más oldalról nézve: ha nem volna élet, nem lenne az én értelmem sem - tehát az értelem az élet gyermeke. Az élet minden. Az értelem az élet gyümölcse, az értelem pedig tagadja magát az életet.

Csakis a hitben lehet megtalálni az élet értelmét és lehetőségét. És rájöttem, hogy a hit a leglényegesebb jelentésében nemcsak a "láthatatlan dolgok feltárása" stb., nem kinyilatkoztatás (ez csupán a hit egyik ismertetőjelének leírása), nemcsak az ember viszonya az Istenhez (előbb a hitet kell meghatározni, azután az Istent, nem pedig az Istenen keresztül meghatározni a hitet), nemcsak belenyugvás abba, amit mondtak az embernek - ahogy a legtöbbször a hitet értelmezik -, a hit az emberi élet értelmének olyan ismerete, amelynek következtében az ember nem semmisíti meg magát, hanem él. A hit az életerő. Ha az ember él, akkor valamiben okvetlenül hisz. Ha nem hinné, hogy valamiért kell élnie, akkor nem élne. Ha nem látja, és nem érti a végesnek árnyszerűségét, akkor ebben a végesben hisz, ha viszont érti a végesnek tovatűnő jellegét, akkor a végtelenben kell hinnie. Hit nélkül nem lehet élni.

Nem feltétlenül azok miatt a jótétemények miatt szeretjük embertársainkat, amelyeket ők tettek velünk, inkább azok miatt, amelyeket mi tettünk velük.

Minél többet gondolkozom, annál kevésbé tudok hinni.

Az igazi boldogság mindig zajtalan és észrevétlen.

Az ábrándnak van egy oldala, amely több a valóságnál. A valóságnak van egy olyan oldala, amely több az ábrándnál. A teljes boldogság az lenne, ha az ember egyesíteni tudná e kettőt.

Csak az a fontos, nagyságos úr, hogy ne sokat gondolkozzon az ember; ha nem gondolkozunk, nincs semmi baj. Legtöbbször abból lesz a baj, hogy gondolkozni kezdünk.

Önmagunkat becsapni rosszabb, mint másokat.

A legbonyolultabb dolgot is elmagyarázhatjuk egy nehéz felfogásúnak, ha még nem alkotott semmilyen fogalmat róla, de a legegyszerűbb fogalmat sem tudjuk érthetővé tenni a legintelligensebb embernek sem, ha csökönyösen meg van róla győződve, hogy már mindent tud róla.

Más vallásokról s viszonyukról az istenséghez nincs sem jogom, sem lehetőségem véleményt mondani.

Akárhogyan igyekeztek is az emberek sok százezrével kis helyre összezsúfolódva elcsúfítani a földet, amelyen megtelepedtek, akárhogyan teleépítették kővel, hogy semmi se teremjen rajta, akármilyen buzgón kiirtottak is minden előtörő fűszálat, akárhogy összefüstölték kőszénnel meg olajjal a levegőt, akármennyire megcsonkították is a fákat, s elüldöztek minden madarat meg négylábút - a tavasz mégis tavasz volt, még a városban is.

Ahogy álmok ezrein át élünk jelenlegi életünkben, úgy jelenlegi életünk is csupán egy a sok ezer ilyenfajta élet közül, amelybe egy másik, sokkal reálisabb életből lépünk be... és amelybe visszatérünk halálunk után.

Az anyai szív - Istennek ez a legcsodálatosabb alkotása a földön - nem okoskodik.

A nagybetűs élet, az igazi, komoly Élet csupán az, amely a felismert felsőbb törvény alapján halad: az érzékek szenvedélyek, a megfontolások által vezérelt élet csupán az élet küszöbe, felkészülés rá.