Alexandre Dumas

Minden általánosítás veszélyes, még ez is.

Semmitől nem fut úgy az idő, s nem rövidül meg úgy az út, mint ha valamilyen gondolat lenyűgözi egész mivoltát, egész lelkét annak, aki gondolkodik. A külső lét ilyenkor szinte alvás csupán, s ennek az alvásnak álma az a bizonyos gondolat. Hatására az idő elveszti tartamát, a tér elveszti kiterjedését. Elindulunk valahonnan, megérkezünk valahová, csupán ennyit tudunk. Bejárt utunkból az emlékezet csak valamiféle homályos ködöt fogad be: számtalan elmosódó kép úszik benne, fák, hegyek, tájak.

Isten úgy akarta, hogy az ember tekintete legyen az egyetlen dolog, amit nem tud elrejteni.

Olykor eleget szenvedünk ahhoz, hogy jogunk legyen soha azt nem mondani: - Nagyon-nagyon boldog vagyok.

Ha meggyűlölne téged az egész világ, akkor is szeretnélek, és szeretni foglak még akkor is, amikor egyszer két nap fog sütni az égen. Bújj a föld alá, rohanj keresztül égő tűzön, én mindig követni foglak. Kölcsönös a mi szerelmünk, és nem választhat el minket senki sem. És kedvesebbek nekem a veled töltött órák, mint a túlvilág illatos mezői. Ha meggyűlölnél engem és elűznél magadtól, én akkor is tovább szeretnélek. A te képed tükröződik szemében az én gondolataimnak. És téged látlak én ébren vagy alva, mindig csak veled beszélek én. Ha egyszer meghalok, akkor ne mondd, hogy elérkezett az utolsó órám, hanem sírba tett engem hozzád való szerelmem. És legyek bármily távol tőled, mindig melletted vagyok, és szemeim csak téged látnak.

Csakis akkor beszélj, amikor kell, s felét mondd csak annak, amit gondolsz; csakis azt írd le, amit aláírhatsz, és csakis azt cselekedd, amit elmondhatsz.

Én szeretem a kísérteteket. Sohasem hallottam arról, hogy a halottak hatezer év alatt annyi rosszat követtek volna el, mint amennyit az élők egyetlen nap alatt véghezvisznek.

A szerelemben a nő attól születik meg, amit kap, a férfi pedig abba hal bele, amit ad.

Aki kétszer szeretett, egyszer sem szeretett.

A nőnek nincs meg a kellő képessége arra, hogy csupán akaratának a megerőltetésével gyökeresen eltörölje annak a képét, aki sokáig lenyűgözte. Egy másikkal kell helyettesítenie. Nem rombol, hanem egymásra illeszt. Amikor a második kép nagyobb és szélesebb az elsőnél, s emebből semmi sem látszik többé, akkor minden jól van. Ez a feledés. Amikor kisebb nála, s a réginek a szélei kilátszanak alóla, akkor hiába minden: ez a lelkifurdalás.

A nő hazája az az ország, ahol szerelmes.

Ha valakinek a szívét a legnagyobb kétségbeesés járja át, akkor már nincs semmi kifejezése a közbeeső érzésekre.

A valóban nemes lelkű emberek mindig készen állnak a szánalomra, valahányszor ellenségük kétségbeesése túlhalad az ő gyűlöletük határán.

Nincs ezen a földön sem boldogság, sem boldogtalanság, a két fogalmat csak összehasonlítani lehet. Csak aki a legnagyobb fokú boldogtalanságot átérezte, az tudja átérezni a legnagyobb boldogságot is.

Az erkölcsi sebeknek megvan az a különlegességük, hogy el lehet rejteni őket, de egészen sohasem gyógyulnak be. Amint hozzájuk érnek, újra meg újra fájdalmat okoznak, könnyen vérezni kezdenek, mindig elevenek és érzékenyek maradnak.

Szerencsétlenség kell ahhoz, hogy kiaknázzuk az emberi értelem titkos képességeit.

Mi a halál? Egy fokkal közelebb kerülök a nyugalomhoz, és talán kettővel közelebb a csendhez.

A nő, aki nagy dolgokra inspirál minket, gyakran ugyanaz, mint aki megakadályoz bennünket a megvalósításukban.

Minden bajra két orvosság van: az idő és a csend.

Itt vagy hát, emberi gőg és önzés! Végre ismét előttem áll az ember, aki fejszecsapással akarja agyonütni a mások hiúságát, de ha a magáét csak egy tűszúrás éri, már magánkívül van.

A szerencsétlenség nem teszi az embert hívővé.

Az ember nem arra született, hogy könnyen (...) elérje a boldogságot! A boldogság olyan, mint az elvarázsolt szigetek palotái, amelyeknek kapuit sárkányok őrzik. Harcolni kell érte, hogy meghódítsuk.

Az mindig sürgős, hogy boldogok legyünk (...), mert amikor valaki már sokat szenvedett, nagyon nehezen hisz a boldogságban.

Vannak olyan gondolatok, amelyek az agyból erednek, és vannak olyanok, amelyek a szívből fakadnak.

A filozófiát nem lehet megtanulni. A filozófia a tudományok összesítése, amelyeket a tudást alkalmazó lángész szerzett meg magának.

Az igazi kincsem (...) nem az, amely Monte Cristo sötét sziklái alatt vár reám, hanem (...) az a tudás, amellyel ön megvilágosította az agyamat, azok a nyelvek, amelyekre ön tanított meg, azok a különböző tudományok, amelyeket az ön mélységes tudása olyan könnyen érthetővé tett számomra, és a világos alapelvek, amelyekre visszavezette őket - ezek az én kincseim, barátom, ezzel tett ön engem gazdaggá és boldoggá. Higgyen nekem, vigasztalódjék, többet ér ez nekem, mint akárhány tonna arany és gyémánttal teli láda, még akkor is, ha ezek nem volnának éppolyan bizonytalanok, mint azok a felhők, amelyeket reggel a tenger fölött látunk és távolból szárazföldnek vélünk, de amint közeledünk feléjük, szertefoszlanak.

Néha a nem remélt boldogság bekopogtat azoknál, akikkel a sors régóta mostohán bánt.

Ön a barátom. (...) Nyomorult életem egyetlen vigasza, akit az ég adott nekem. Ha kissé későn is, de végül is nekem adta ezt a megbecsülhetetlen ajándékot, és hálát mondok ezért. Abban a pillanatban, amikor örökre búcsút veszek öntől, azt kívánom, találja meg a boldogságot és mindazt a jót, amit megérdemel.

A szív összetörik, ha a reménység langyos áradata már nagyon is eltöltötte, és utána a rideg valóság ront rá!

Sohasem beszéltek arról, hogy szeretik egymást. Úgy nőttek fel egymás mellett, mint két fa, amelynek gyökérzete közös talajban, ágazata a levegőben, illata az égben keveredik össze. Csak az a vágyuk volt közös, hogy inkább választották volna a halált, mint azt, hogy akár egy napra is elváljanak egymástól.