Elérkezik egy nap, és sokak számára korán érkezik el, amikor, mint mondani szokás, vége a mulatságnak, mert akármire néz is az ember, a halált látja mögötte. (...) Igen, egyszerre csak megérti az ember, azt sem tudja, miért, hogyan, s akkor az egész életben mindennek megváltozik a színe. Én tizenöt esztendeje érzem, hogy úgy rágódik rajtam, mintha valami rágó férget hordanék magamban. Érzem, hogy lassanként, hónapról hónapra, óráról órára rombol, mint egy összeomlófélben levő házat. Oly tökéletesen eltorzított, hogy rá sem ismerek magamra. Már semmi sincs meg belőlem abból a sugárzó, friss és erős férfiból, aki harmincesztendős koromban voltam. Láttam, amint fehérre festette fekete hajamat, méghozzá micsoda szakértő, gonosz lassúsággal! Elvette feszes bőrömet, izmaimat, fogaimat, egész egykori testemet - nem hagyott mást, csak egy kétségbeesett lelket, és nemsokára elviszi azt is... Igen, felmorzsolt a nyomorult, csöndesen és irtóztatóan, másodpercről másodpercre lassan lerombolta egész lényemet.
