Az a képesség, hogy bizonyos dolgokról hallani se akarjunk, ez a bölcsességhez igen közel álló, helyesebben a bölcsesség egy részét alkotó képesség, sajna, kiveszett az emberiségből, és az ordenáré kotnyelesség a haladás nevet vette föl.
Mégis, mennyivel jobb (...), ha az ember bizalmat ébreszt az emberekben, mint hogyha szenvedélyt támaszt bennük! Mennyivel jobb, ha az ember "jónak" találják, mint hogyha "szépnek"!
Semmi sincs magától és előzmény nélkül mint önmaga oka, hanem minden származik és visszafelé mutat, mindig mélyebbre, le az ősalapokhoz, a múlt kútjának fenekére és feneketlenségére.
Minél mélyebben fürkészünk, minél messzebbre hatolunk és tapogatózunk a múlt alvilágába, az emberiségnek, történetének, művelődésének kezdeti alapjai tökéletesen megmérhetetlennek bizonyulnak, s mérőónunk elől, bármily kalandos távolságokba gombolyítjuk alá zsinegét, mindig újra és tovább húzódnak vissza a feneketlenségbe.
Mennyire őrültje az ember elsősorban nem is annak, amire vágyódik, hanem magának a vágynak; (...) nem józanodásra, hanem mámorra és vágyra törekszik, és semmitől sem fél jobban, mint attól, hogy várakozásaiban, azaz áhított megcsalatásában csalódhatnék.
