Thomas Mann

Paul Thomas Mann (Lübeck, 1875. június 6. – Zürich, 1955. augusztus 12.) német író, a 20. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja.

Magyar216 Română26
Nincs annál fájdalmasabb, mint amikor szervi, állati részünk megakadályoz benne, hogy az értelmet szolgáljuk.
Rend és áttekintés az uralom kezdete, az ellenség addig igazán félelmetes, amíg ismeretlen.
Test és szellem antitézisében a test a gonosz, az ördögi princípium, mert a test: természet, a természet pedig, a szellemmel, az értelemmel szembeállítva, ismétlem! ...a természet gonosz, misztikus és gonosz.
Az élet meghalás, hiába szépítjük. (...) Bűzlik is tőle, mármint az élet. Ha másképp érezzük, elfogultak vagyunk.
Abban a pillanatban, mikor az ember azt hiszi, hogy elkészült - kezdődik minden elölről (...) még egyszer, még százszor.
Minden bűnnek kútfeje a restség.
Nem a másiknak az érdeklődése a döntő, hanem a magunké, vagyis az, hogy érdeklődést keltsünk, ami csakis akkor történhet, de akkor viszont föltétlenül meg is történik, ha bennünket magunkat alapvetően érdekel valamely tárgy, ha tehát róla beszélünk, akarva, nem akarva másokat is körébe vonunk, mintegy megfertőzzük őket érdeklődésünkkel, tehát eladdig, nem létező, sosem sejtett érdeklődést kreálunk, ami sokkal többet ér, mint hogyha a már meglévőnek kedvében járunk.
Emberek sűrűjéből való menekülés bonyolítja bele a szökevényt az emberélet sűrűjébe.
Mi a szabadság? Csak az szabad, ami jellegtelen. Ami jellemző, az sohasem szabad, hanem megkötött és determinált, magán viseli eredete bélyegét.
Ki bort, nőt és nótát nem szeret, Elfecsérli az életet.
A bűn a szabadság élvezetében áll, mármint a bűnözés lehetőségének élvezetében, ez pedig benne foglaltatik magában a teremtésben.
A Gonosz sokkalta gonoszabb, ha a Jó is létezik, a Jó sokkalta szebb, ha van Gonosz is, sőt talán - ez vitatható - a Gonosz talán nem is volna gonosz, ha nem volna Jó, s a Jó nem volna jó a Gonosz nélkül.
Hova is jutna a világ, ha az érettségé volna az utolsó szó! Érleletlenségünk révén még sok újdonsággal, még számos forradalommal fogjuk megajándékozni emberiséget!
Vitatkozni mindig csak elalvás előtt volna szabad, a reánk váró álom biztos fedezékében. Nincs annál kínosabb, mint éberen járkálni komoly eszmecsere után!
Semmit sem jelent hitet tenni az életet objektiváló és felmagasztosító eszmék mellett, ha ennek semminemű hatása sincs egyéni életünk alakulására, hanem csupán ünnepélyes alkalmakra szól.
Az ösztön nem féli a legszellemibb büszkeséget sem, (...) még a legfölényesebb, legtartózkodóbb lény is kedélytelen megfizetni adóját a természetnek, s így az ember csak azt remélheti, hogy ez az emberivé, azaz állativá való alázkodás Isten akarata szerint a lehető legkíméletesebb, legszebb, lelkileg legemelkedettebb formában történjék szerelmes odaadás, tisztító érzés köntösébe burkolva.
Testileg daliás emberek, akik egyéb tekintetben háttérbe szorítva, nem eléggé méltányolva érzik magukat, gyakran a faji öntudatban keresnek kielégülést.
A szabadság mindig hajlamos rá, hogy dialektikusan az ellenkezőjébe csapjon át.
Az élet legérdekesebb jelenségei valószínűleg mindig kettős arcúak, múltba és jövőbe tekintenek, progresszívek és regresszívek is egyben. Osztoznak az egész élet kétértelműségében.
Hol nem győzöl okkal, vágj bátran közbe bottal.
Nincs ifjú hév, mely oly vad tűzzel lángol, Mint a józan, mikor kirúg a hámból.
A bolond sem reszket a maga agyrémétől, sőt inkább jól érzi magát annak társaságában, és zavar meg remegés nélkül társalkodik véle.
Az idő a legjobb, az igazi adományunk, s annak mércéje a homokóra: oly igen finom a szűk nyaka, melyen át a veres homok pereg, oly hajszálvékony a pergése, hogy jó ideig szemre egyáltalában nem fogy a homok a felső üregéből, csak a legvégén, akkor igen, akkor úgy rémlik, igen gyorsan múlik, s úgy rémlik, gyorsan múlt el az egész.
Gyakran megesik, hogy az élet kapva kap olyasmin, ami halál vagy betegség útján jön létre, és ettől váratlan távlatokba, magasságokba lendül.
Aki a kísértővel cimborál, mindig ellenlábasa mások érzelmeinek, s mindig abban a kísértésben van, hogy nevessen, ha amazok sírnak, és sírjon, ha nevetnek.
Azt hiszed, valaha is létrejött élvezetes mű anélkül, hogy alkotója a gonosztevő és a tébolyult életébe belekóstolt volna?
Az ötlet tehát, amolyan három-négy taktusnyi valami, ugyebár, nem több. Minden egyéb csak kitartás, türelem, kidolgozás kérdése.
A legfinomabbak, legbüszkébbek, kik soha mocskos szót ajkukra nem vettek, kényszer hatása alatt a legeslegfertelmesebbeket fogják kiáltozni.
A művész mind megértő, márpedig az életben a legfontosabb a megértés; talán a festőművészek vidámsága is ezen alapszik, tudniillik a megértésnek van komoly és van vidám fajtája, és még senki sem döntötte el, hogy igazából melyik az előbbrevaló. A legmegfelelőbb talán mégis a harmadikfajta: a nyugodt megértés.
A versnek nem szabad túlságosan jónak lennie, hogy jó dal kerekedjék belőle. A muzsika sokkal jobban jár, ha az a feladata, hogy középszerű szöveget aranyozzon be.