Weöres Sándor

Ne kívánd azt, amit általában hírnévnek, dicsőségnek neveznek: mert a híres emberek kirakatban tarkállanak, mint egy halom sütemény s a kíváncsiság légy-felhőként lepi és mocskolja őket; a hírnév nem dicsőség, hanem nyomorúság és megaláztatás.

Én szép szeretőmet patak partra vitted, Engem irégyelvén, lábárúl le-vetted, Jókora répáját levesedbe tetted, S rám haragszol, ki ezt ellenem vétetted. Nékem kéne sírnom, hát te se bánkodgyál, Hogy vele két-fejű tzímer állat vóltál, Szívességed mián eggy kis vért áldoztál, Azt hiszem meg-érte, igen szórakoztál.

Hamaros meg-őszülés: Eggyesülés, Gyermek szülés, Tisztes házi tűz, Tej szag, póya bűz, Nem lészek én Fejős tehén, Gyászolván szabad Vándorlásomat.

Ennyi bájt kegybűl ada? bűntetésbűl? Mit tudom hogy ki; s jöve vissza szedni. Úgy is ellen-tét vala női testem S férfiu lelkem: Kívül édes lágy simaság, de bévűl Szikla görcsökben feszülő nehéz ércz, Óriás műhely, veritékben ázó Szomjas örök tűz.

A lélek-rezdülés honnan fakad? Oly messziről, hol csillag sincsen, és el nem éri a gondolat.

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned.

Szemem csak néha ér a világba, de szívem ezer tájban egyszerre él.

Én nem birok őszinte lenni, talán mert nem is akarok, csak kergetőzöm a szavakkal, mint felhőkkel az angyalok.

Tanuld meg szívedet olvasni.

A nagy fordulat egy ember életében: "nekem mi jut?" helyett: "mi fakad belőlem?" S ez elég ahhoz, hogy a bentről-fakadó fényes legyen és folyton tisztuló.

Ha látod a sűrű búzatáblát, gondolsz-e arra, mennyiféle magnak kellett elpusztulnia, hogy ezek kikelhessenek? Aztán learatják a búzát, táplálék lesz és visszakerül a földbe. Csíraként elpusztulni, vagy kivirulva tündökölni: tulajdonképpen mindegy. "Mindegy": ez a lét igazi neve. A mindennapi élet számára ez a tanítás érvénytelen. De te, ki a teljes reménytelenségig eljutottál: ha bármiben bizonytalan vagy, mielőtt megoldást keresnél, jusson eszedbe: Mindegy.

Az idő hamispénz jut elég belőle csak annak kevés ki aranynak nézte.

Mert, aki hiszi, amit nem tud: bolond. És aki olyat tagad, amit nem ismer: szintén bolond. És én vagyok a harmadik bolond, aki a kettő közé áll, hogy jobbról-balról méltán leköpjék. Mert Istent nem ismeri más, csak a magától-értetődés.

Az idő nem halad; mozdulatlan: amióta és ameddig a világ létezik, változatlan a jelenvalóság, mindig MA van.

Így akarsz szeretni - íly óvatosan? hisz megfagysz saját jegedtől, te gyermek! Mit ér százszor mondanod: "szeretlek", ha minden szavad lángtalan?

Számomra csak egy ember létezik: Jézus. Jézus létezik, és ő létezik mindazokban, akik benne és általa léteznek. Azért írok, mert jobban, pontosabban ki akarom fejezni az azonosságot Jézussal bennem és másokban. Fütyülök rá, hogy hányan olvassák, vagy hányan nem olvassák a verseimet. Egyetlen célom: egy fokkal közelebb hozni a jóakaratú, érzékeny olvasót ehhez az azonossághoz, a Jézussal való egységhez.

Végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain, tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy, hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk, ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán, ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.

Ismerd fel, hogy a fülemüle jól énekel, a kutya jól ugat, a bárány jól eszi a füvet, az ember a bárányt és a fű az emberhullát: minden a helyén van, minden tökéletesen táncolja a maga táncát és kiválóság nincsen. Az összhang teljes és megzavarhatatlan.

A múlt és jövő csak két táska az emberiség hóna alatt: egyik az emlékeket, a másik a jóslatokat tartalmazza, nyilvánvalóan mindkettő valótlan.

Mit bánom én, hogy érdemes, vagy céltalan a dolgom? Patak vagyok: kérdjem-e, hogy habomat hova hordom?

Mi a jövő? Még használatlan, puszta üresség, jóvá vagy rosszá festi a képzeletünk, Dolgozzunk s játsszunk csak a "most"-ban, sohsem a "majd"-ban, mert nem sejthetjük, mit hoz az új ezerév: stronciumos bombát? Föld, víz, lég máglyahalálát vagy van-e józanság, megmaradás, virulás?

Az emberiség akkor fog boldogulni, ha rááll az egyetlen józan, ráállható alapra: ha szükségleteit elégíti ki és nem a szenvedélyeit, bosszúvágyait, rögeszméit.

Ha kocsira szállsz, ne bánd, ha más előtted lép fel, nem késel le semmiről; de a tülekedésben a békességről lekésel.

A boldogság sose fő, sose cél, csak pihenő. Hogy tartós legyen Egészed, váltakoznak mind a részek. Nem a megnyugvás a cél: mind mozogjon, ami él.

Magukkal és másokkal megférő népek a jég hátán is gazdagon élnek. Erőszakos hatalmak a föld ingyen gyümölcsei közt is éhezve, rettegve nyomorognak.

Ó ha cinke volnék, útra kelnék, hömpölygő sugárban énekelnék - minden este morzsára, buzára visszaszállnék anyám ablakára.

A polgár, ha lop, rabol, gyilkol: jogaitól megfosztják, bezárják. Az állam, ha lop, rabol, gyilkol: övé a győzelem, megcsodálják.

A levegőt s a szabadságot csak akkor érezzük, ha nincs.

Siker és fölény akarása: innen fakad a történelem minden csapása.

A piszkos mosakszik, a tiszta nem.