Paulo Coelho

Annyira várlak, és ahogy közeledik a pillanat, egyre jobban akarlak látni. (...) Kevésbé érzem magam egyedül itt, a világ sokkal szebb így, még a rácsok mögül is. És még szebb lesz, ha megjössz. Ezért ezen a hajnalon egészen megnyitom a szívem, és átadom neked, szerelmem.

A világ leghétköznapibb dolgairól beszélnénk. Mosolyogva távoznál, és várnád, hogy pár nap múlva újra láss. Nem tudnál semmiről, és én megállapítanám, hogy minden rendben van. A lift ajtajában észrevennél egy buta könnycseppet a szememben, és azt mondanám, hogy csak ásítottam, mert unom a beszélgetést. (...) Aztán bejönnék a szobámba, és telesírnék egy zsebkendőt, és arra gondolnék, ami volt, és aminek lennie kellett volna és ami nem lehetett.

Jó reggelt, apám. Üres a kezem, de neked adom ezt a felkelő napot, ami vörös, mindenható, hogy kevésbé szomorú és boldogabb legyél, hogy azt hidd, hogy helyesen cselekszel, és én boldog vagyok.

Éjszaka senki. Nappal ezernyi idegen. És a magány annyira kézzelfogható, hogy már úgy érzem, mintha valami élő és kemény dolog lenne, ami kitölt minden sarkot és utat.

Magányt lélegzek, magányt öltök magamra, magányt ürítek.

Elég, ha az ember elhiszi, hogy léteznek angyalok, elég, ha szüksége van rá. És akkor megmutatkoznak, és ragyognak, mint a hajnal első fényei.

Valahányszor azt éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek, történt valami, ami a földre nyomott. Azt kérdeztem magamban: de miért? Talán arra ítéltettem, hogy mindig megközelítsem a célszalagot, de sohasem szakíthassam át? Isten ennyire kegyetlen volna hozzám, és csak azért engedi látnom a pálmákat a horizonton, hogy a sivatag közepén szomjan haljak? Sok időbe telt, mire megértettem, hogy valójában nem erről van szó. Életünk során azért ütközünk bizonyos akadályokba, hogy visszataláljunk Személyes Történetünk igaz útjára.

Ki leszek majd az életrajzodban? Noha még nem olvastam, mégis ismerem a választ: az összes ember leszek, aki valaha az utamba került. Az az ember leszek, aki kinyújtotta a kezét abban bízva, hogy lesz egy másik kéz, amelyik segít a nehéz pillanatokban.

Létezem, mert vannak barátaim. Azért maradtam felszínen, mert ők az utamba kerültek. Megtanítottak arra, hogy magamból a legjobbat adjam, még akkor is, ha az életem néhány pillanatában nem bizonyultam jó tanulónak. De azt hiszem, hogy sikerült elsajátítanom valamit abból, amit úgy hívnak, hogy nagylelkűség.

Az első tünete annak, hogy megöljük az álmainkat, az időhiány. Álmaink halálának második tünete: bizonyosságaink. Végül álmaink halálának harmadik tünete a béke.

A fény harcosa tudja, hogy Isten a magányt használja arra, hogy megtanítson az együttélésre. A háborút használja arra, hogy megmutassa a béke értelmét. A tétlenség unalmát pedig arra, hogy ráébresszen a kaland fontosságára. Isten a csöndet használja arra, hogy megtanítson a szavak felelősségére. A fáradságot használja arra, hogy megértesse az ébredés értelmét. A betegséget pedig arra, hogy ráébresszen az egészség fontosságára. Isten a tüzet használja arra, hogy a vízről tanítson. A földet használja arra, hogy megértsük a levegő értékét. És a halált arra, hogy megmutassa az élet fontosságát.

Használj ki minden lehetőséget az életben, mert ha egyszer elszalasztod őket, nagyon sokára térnek csak vissza.

Fogj bele valamibe! Akkor nem ellenséged lesz az idő, hanem szövetségesed.

Harcolni a szeretet egyik aktusa! Az ellenség fejleszt, tökéletesít bennünket!

A kard csak lesújt. De a kéz már győztes vagy vesztes, mielőtt lesújtana! Ellenségünk csak azért száll harcba velünk, mert tudja, elérhet bennünket!

Az ellenség ritkán képviseli a rosszat! Mindig jelen van, mert az a kard, amit nem használnak, megrozsdásodik! (...) Mindannyian tudunk már mindent, mielőtt valaki beavatna bennünket!

Az élet minden pillanata tanít, és az egyetlen titok: elfogadni azt, hogy csak mindennapjainkban lehetünk olyan bölcsek, mint Salamon, és olyan hatalmasok, mint Nagy Sándor!

Útközben beleütközök néhány áramlatba, szélbe, viharba, de csak evezek tovább, aztán egyre jobban elfáradok, és most már tisztában vagyok vele, hogy elvétettem az irányt, eltévedtem, és már nem is látom a szigetet, amit kiszemeltem. De most már azért sem fordulok vissza.

Ha akarsz valamit, az egész Mindenség összefog, hogy kívánságodat megvalósítsad.

Csupán egyvalami választhat el az álomtól: a kudarctól való félelem.

A boldogság sokszor áldás - de általában meg kell harcolnunk érte. A mágikus pillanat segít, hogy megváltozzunk és elinduljunk az álmaink után.

A Nemes Harc a csatamezőkről áttevődött önmagunkba. A Nemes Harc az, amit álmaink nevében vívunk.

Az élet folyását néha lehetetlen megállítani.

Az mégsem lehet, hogy mindannyian egyformán álmodjunk.

A boldogság keresése sokkal fontosabb, mint a fájdalomé.

A szenvedéstől való félelem rosszabb, mint a szenvedés maga. Egyetlen szív sem szenvedett, ha álmait kereste.

A világ azoknak a kezében van, akiknek van bátorságuk álmodni, és akik vállalják a kockázatot, hogy az álmaik szerint éljenek - mindenki a maga tehetsége szerint.

Ha olyan a múltad, hogy elégedetlen vagy vele, most rögtön felejtsd el. (...) Képzelj más történetet az életednek és higgy benne. Csak azokra a pillanatokra gondolj, amikor sikerült a terved, és ez az erő majd segíteni fog, hogy elérd, amit akarsz.

Az ember minden életkorához más-más nyugtalanságot rendelt az Úr.

A testnek és a léleknek új kihívásokra van szüksége.