Paulo Coelho

Senkinek sem volna szabad föltennie ezt a kérdést: miért vagyok boldogtalan? Ez a kérdés magában hordja azt a vírust, amely mindent elpusztít. Ha feltesszük ezt a kérdést, akkor hamarosan azt is megkérdezzük, mi tesz minket boldoggá. És ha az, ami boldoggá tesz minket, különbözik attól, amiben élünk, akkor vagy változtatunk a dolgokon, vagy még boldogtalanabbak leszünk.

Aki könnyelműen ígérget, és aztán nem tudja teljesíteni az ígéreteit, tehetetlennek és sikertelennek érzi magát, s ugyanez történik azzal is, aki az ígéretekbe kapaszkodik.

Ha van Isten, biztosan nagylelkű azokkal a teremtményeivel, akik idő előtt óhajtják elhagyni a Földet, sőt, talán még bocsánatot is kér, amiért arra kényszerítette őket, hogy itt időzzenek.

Ez ellentmondásnak tűnhet, de sok embert ismertem, akik már nem éltek, pedig még dolgoztak, ettek, és ugyanúgy végezték társadalmi teendőiket, mint azelőtt. Mindent automatikusan csináltak, anélkül, hogy észrevették volna a mágikus pillanatot, amit minden nap magában hordoz, anélkül, hogy egyszer is megálltak volna, hogy egy másodpercig az élet csodájára gondoljanak, anélkül, hogy megértették volna, hogy a következő perc talán az utolsó, amit ezen a bolygón töltenek.

Az ember már csak ilyen... érzelmei nagy részét félelemmel helyettesíti.

Ha élsz, Isten is veled él. Ha viszont nem mersz kockáztatni, ő is visszavonul a távoli mennyekbe, és csupán filozófiai elmélkedés tárgya lesz.

A többi ember olyan kiszámíthatatlan! Reakcióik előreláthatatlanok, körülbástyázzák magukat, és úgy viselkednek, ahogy ő: közönyt színlelnek minden iránt. Ha valaki nyitott a világra, azt vagy azonnal kiközösítik, vagy piszkálják és lenézik, mondván: "túl naiv".

Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy mi különös van benned. Nincs benned semmi különös, magamnak sem tudom megmagyarázni. Mégis - íme az élet misztériuma - semmi másra nem tudok gondolni.

Két dolog létezik, ami megakadályozhatja az embert álmai megvalósításában: az egyik, ha eleve nem hisz bennük, a másik, ha egy váratlan sorsfordulat könnyebben elérhetővé teszi őket.

Két világ van: az, amelyikről álmodunk, és az, amelyik a valóságban létezik.

Ha te meg tudod érteni, hogy lehet szenvedés nélkül élni, az nagyon nagy szó. De ne hidd, hogy mások is megértik. Valóban senki sem szeret szenvedni, mégis szinte mindenki keresi a fájdalmat, az áldozatot és igazolva érzik magukat, úgy érzik, önfeláldozásukkal kivívják gyermekeik, férjük, a szomszédaik és Isten elismerését.

Ami a föld kerekét forgatja, az nem a gyönyör keresése, hanem a lemondás mindenről, ami fontos. A katona azért megy a harcba, hogy megölje az ellenséget? Nem: azért megy, hogy meghaljon a hazájáért. A nők szeretik, ha látja rajtuk a férjük, milyen elégedettek? Nem: azt akarják, hogy lássa, milyen odaadó, önfeláldozó, és mennyit szenved, hogy őt boldoggá tegye. A férfi azért dolgozik, hogy megvalósítsa önmagát? Nem: minden csepp verejtékét és könnyét a családja megélhetéséért adja. És így tovább: a gyerekek lemondanak álmaikról a szüleik kedvéért, a szülők lemondanak az életről gyermekeik kedvéért. Fájdalommal és szenvedéssel bizonyítják egymásnak azt, aminek csakis örömet kellene az életükbe hoznia: a szeretetüket.

Az embernek nem kell megmásznia a hegyet ahhoz, hogy tudja: magas.

Az emberek rendszerint a leggondatlanabb helyeken keresik a szenvedést, mert azt hiszik, hogy nem érdemlik meg a boldogságot.

Ha egy lovas leesik a lováról, és nem pattan vissza rá azonnal, soha többet nem lesz mersze ráülni.

Csak azért, hogy elhiggye, hogy helyesen cselekszik, nem kell bebizonyítania, hogy mások rossz úton járnak.

Ha mindig a legkedvezőbb pillanatra várna, soha nem tudna továbbmenni: szüksége van egy kis őrültségre, hogy megtegye a következő lépést.

A harcos nem fél egy kicsit őrültnek lenni, ha kell. Mert sem a harcban, sem a szerelemben nem láthat mindent előre.

Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk, mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés, amit a következő pillanatban tehetünk.

A teremtés benne rejlik a legapróbb részletekben is.

A fény harcosa megérti az ismétlődő leckék értelmét: általuk tanulja meg, amit korábban nem volt hajlandó megtanulni.

A harcos tudja, hogy a nagy álmok sok kicsiből állnak, ugyanúgy, ahogy a nap fénye is milliónyi kis sugárból adódik össze.

Amikor lezárul egy ciklus, bezáródik egy ajtó, véget ér egy fejezet - mindegy, hogy nevezzük, a lényeg az, hogy magunk mögött hagyjuk életünknek azokat a pillanatait, amelyek már elmúltak.

Az ember természetéből adódóan mindig a jó oldalát akarja megosztani másokkal - mert azt akarjuk, hogy szeressenek, elfogadjanak minket.

Amikor a lelkünk legmélyéből szeretünk valakit, hiszünk valamiben, erősebbnek érezzük magunkat a világnál, és olyan derűs nyugalom száll meg minket, amely abból a bizonyosságból fakad, hogy hitünket semmi sem győzheti le. Ez a különös erő teszi, hogy mindig biztos döntéseket hozunk a megfelelő időben, és amikor a célunkat elérjük, meglepődünk a saját képességünktől.

Elveszítjük az elragadtatást a Nemes Harcban elszenvedett kicsiny és szükségszerű vereségeink miatt. És minthogy nem tudjuk, hogy az elragadtatás nagyobb erő, amely a végső győzelemben teljesedik ki, hagyjuk, hogy kicsússzon az ujjaink közül, anélkül, hogy észrevennénk, elszalasztottuk életünk igazi értelmét. A világot hibáztatjuk bosszúságunkért, kudarcunkért, és megfeledkezünk arról, hogy mi voltunk azok, akik hagytuk elillanni ezt a magával ragadó erőt.

Ha úgy viselkedem, ahogy az emberek elvárják tőlem, akkor a rabszolgájukká válok.

A múltat eltörölték, s a jövő meg sem érkezett, sodródom a nem létező jelenben, szerelemben, hitben, kételyekben úgy tűnik, hogy az életen csak átlebbentem éppen.

A könyv semmihez sem hasonlítható kulturális tőke. A könyv az, ami ablakot nyit nekünk a világra. (...) Csupán a szemünk mozgatásával megtanulhatunk olyan elméleteket, amelyek alkotóik önfeláldozásába vagy akár életébe kerültek. Minden tankönyv egy lépés az ország dicsőséges jövője felé.

Ha képes vagy kérni baráttól és ellenségtől még egy lehetőséget Ha képes vagy úgy meghallani egy "nem"-et, mintha az épp "talán"-t jelentene Ha képes vagy egészen lentről indulni, és még így is megbecsülni azt a keveset, ami megadatott Ha képes vagy minden pillanattal kiteljesedni és a csúcsra jutni anélkül, hogy a hiúság eluralkodjon feletted Akkor végül íróvá leszel.