Franz Kafka

A szellem akkor lesz szabaddá, ha többé támaszt nem keres.

A szeretet éppoly problémátlan, mint egy jármű. Csak az a kérdés: ki vezeti, ki utazik, és merre visz az út.

A szerelem éppúgy az élet ajándéka, mint a szépség.

Feladatunk éppen akkora, mint az életünk - ezért tűnik végtelennek.

Az ember soha nem elégedhet meg annyival, hogy tudja, mi jó, s mi rossz. Törekednie kell arra is, hogy aszerint cselekedjék.

Itt vagyok, egyebet nem tudok, egyebet nem tehetek. Csónakomnak nincs kormánya, sodorja a szél, mely a halál legmélyebb régióiban fúj.

Az igazi ellenféltől határtalan bátorság költözik beléd.

Csak a mi időről alkotott elképzelésünk teszi lehetővé, hogy az ítéletnapról beszéljünk. A valóságban egy szünet nélkül ülésező hadbírósággal állunk szemben.

A kétségbeesett elhatározásnál sokkal többet ér a nyugodt, higgadt megfontolás.

Keveset akkor hazudunk csak, ha lehetőségünkhöz képest keveset hazudunk, nem ha a lehető legkevesebb lehetőségünk van rá.

Minden emberi hiba türelmetlenség, a módszeresség idő előtti megszakítása.

A logika ugyan rendíthetetlen, de nem tud ellenállni annak, aki élni akar.

Én intenzíven magamba szívtam annak a kornak minden negatív elemét, amelyben éltem.

Szerettem egy lányt, aki viszontszeretett, ám el kellett őt hagynom. Miért? Nem tudom. Olyan volt ez, mintha fegyveresek köre övezné, akik lándzsáikat kifelé fordítanák. Bármikor közeledtem is, a lándzsahegyeknek ütköztem, megsebesültem, vissza kellett fordulnom. Szenvedtem így sokat. A lány ebben nem volt hibás? Azt hiszem, nem, sőt tudom is. Az iménti hasonlat nem teljes, engem is fegyveresek vettek körül, akik lándzsáikat befelé, vagyis ellenem fordították. Mihelyt a lány felé közeledtem, először is az én fegyvereseim lándzsáiba akadtam, és már innen sem juthattam tovább. Talán a lány fegyvereseiig nem is hatolhattam sosem előre, és ha mégis, már vérezve az én lándzsásaim döféseitől, önkívületben. Egyedül maradt a lány? Nem, elhatolt hozzá egy másik férfi, könnyen s akadálytalanul. Magam, erőfeszítéseimtől kimerülve, oly közönnyel néztem, mintha én lennék a levegő, melyen át arcaik az első csókban összeértek.

Mi zavar téged? Mi az, ami szíved cibálja, e kitartót? Mi rángatja ajtód kilincsét? Mi szólít téged az utca felől, de tárt kapudon soha be nem jön? Ó, ez az éppen, akit te zavarsz, akinek szíve kitartását cibálod, akinek ajtaja kilincsét rángatod, akit szólítasz az utca felől, de kitárt kapuján soha be nem mégy.

Balzac sétabotjának fogantyújára: Megtörök minden akadályt. Az enyémre: Engem minden akadály megtör. Közös a "minden".

Mindenkinek megvan a maga mardosó, éjeket emésztő ördöge, és ez a tény nem rossz s nem jó, hanem ez az élet: ha nem lenne ez az ördögünk, nem is élnénk.

Cél van csak, út nincs. Amit útnak nevezünk, az a tétovázás.

Azt hiszem, csak olyan könyveket szabad olvasnunk, amelyek mardosnak és furdalnak. Ha az olvasott könyv nem sóz egy jót a fejünkre, hogy ébredjünk, minek azt akkor egyáltalán kézbe venni?

A pénzt, amit megkeresünk, nem vihetjük a sírba, az ellustult időt viszont igen.

Gonosz szavak után ártatlan rózsákat küldeni szánalmas próbálkozás!

A szüntelen halálvágy és a kapaszkodás az életbe - csak ez a szerelem.

Aki teljesen érti az életet, az nem fél a haláltól; a félelem a beteljesületlen életből fakad.

Minden viszonynak megvannak a maga fogyatékosságai, így a miénknek is, hiszen mindketten más és más világból kerültünk össze, s amióta ismerjük egymást, mindkettőnk élete teljesen új útra tért, egyelőre még bizonytalanul érezzük magunkat, hiszen még túlontúl új minden. Nem magamról beszélek, nem én vagyok a fontos, hiszen én szüntelenül csak ajándékot kaptam, attól fogva, hogy először emelted rám a szemedet, s ahhoz, hogy ajándékot kapjunk, nem nehéz hozzászokni.

Vannak alkalmak, melyek, hogy úgy mondjam, túl jelentősek ahhoz, hogy kihasználják őket; akadnak dolgok, melyek semmi máson, egyedül magunkon szenvednek hajótörést.

Lehetetlen védekezni, ha hiányzik a jóakarat.

Olyanoknak, akik bolonddá tartanak, azoknak hiszel, de aki jót akar neked, annak nem.

Az igaz út olyan kötélpálya, amely nem a magasban, hanem épp a föld felett van kifeszítve. Láthatóan nem is arra rendeltetett, hogy járjunk, inkább, hogy botladozzunk rajta.

Az ember két fő bűne: a türelmetlenség és a hanyagság, minden egyéb ezekből ered. Türelmetlensége miatt űzték ki a paradicsomból, és hanyagsága miatt nem tér vissza oda. De a legfőbb bűn talán mégis: a türelmetlenség. Türelmetlenségünkért űztek ki bennünket, türelmetlenségünk miatt nem térhetünk vissza.

A gonosz meglepő dolgokat művel. Egyszer csak megfordul, mondván: "Félreértettél" - s lehet, hogy valóban félreértetted. A gonosz fogja magát, és az ajkaidba költözik, még harapdálhatod is, és tessék: ez az új száj, amely minden eddiginél engedelmesebben simul a fogsorodhoz, kimondja - magad is elámulsz rajta - a jó szót.