Agatha Christie

(Torquay, 1890. szeptember 15. – Wallingford, 1976. január 12.) angol írónő, „a krimi koronázatlan királynője”. Mary Westmacott álnéven romantikus regényeket is írt, de az utókor számára inkább mintegy 80 detektívregénye és nagy sikereket arató West End-i színpadi darabjai miatt emlékezetes. A Guinness Rekordok Könyve szerint William Shakespeare könyvei és a Biblia után Agatha Christie könyveit adták ki a legnagyobb példányszámban az egész világon.

Magyar943 Română70
Szerencse, hogy az ember kinövi önmagát.
Mától fogva újra kezdem az életem. Új élet virrad föl számomra. Megszűnt, ami eddig nyomorított és megakadályozta, hogy éljek. Igazad volt ma délután, amikor azt kérdezted, nem magam elől akarok-e elszaladni? Mert ezt tettem évek óta. Mert nem tudtam, erős voltam-e vagy nagyon gyönge. (...) Féltem önmagamtól, féltem az élettől, tőled is féltem.
Én igazán nagyon örültem, hogy ismét találkoztunk. Az életed azonban más vágányon halad, mint az enyém; nem érintkeznek, hanem merőben eltérnek egymástól.
Máig sem tanított meg az élet, hogy nem vehetsz birtokba szőröstől-bőröstől egy emberi lényt? Mikor fiatal voltam, szerettelek! Azt akartam, hogy oszd meg velem az életedet. Nem voltál hajlandó rá!
Milyen unalmassá válnak a férfiak, ha elhatározzák, hogy megnősülnek. Egyszeriben minden bájukat elvesztik.
A gondolkodás az egyetlen, amivel minden problémát meg lehet oldani.
Ha találkozom valakivel, aki túl sokra tartja magát, és szünet nélkül dicsekszik, mindig arra gondolok, hogy az egész valamiféle titkolt kisebbrendűségi érzés ellensúlyozása.
A nők még akkor is kifestik magukat, ha valami nagy bánat érte őket. Jól tudva, hogy a bánat, a könnyek milyen sokat ártanak a külsejükön, mindent elkövetnek, hogy a pusztítás nyomait eltüntessék.
Civilizált boldogtalanság - minden boldogtalanság legrosszabbika. Szürke és sivár.
Az ember mindent el tud viselni mindaddig, míg van valaki vagy valami, amiért érdemes.
A béke szigetére tévedsz, de a lelked mélyén nem tudsz megnyugodni. A világ zűrzavara, az élet nehézségei, megbánások és szenvedések - mindezt belül hurcolod magaddal.
- Úgy véli, az emberi természet mindenütt egyforma? (...) - Minden országban. A múltban ugyanúgy, mint a jelenben, mindig két dolog irányította az embereket. A Kegyetlenség és a Könyörület. Hol az egyik, hol a másik. Néha mindkettő.
A győzelemért minden kényelmetlenség elviselhető. Ezért semmilyen szenvedés nem lehet túl sok!
- Mikor az ember már majdnem eléri a szabadságot, hogy juthat eszébe a visszafordulás? - De ha nem lehet visszafordulni, vagy megválasztani, hogy visszaforduljak-e, akkor az nem szabadság!
Néha az emberek a legarcátlanabb hazugságokat is képesek elhinni - ha valaki elég meggyőzően tudja előadni, s ha elég lelkiereje van ahhoz, hogy végig is csinálja.
Mi nem tudunk mást, csak állandóan kérdéseket feltenni. (...) Sosem mondjuk: "elégedett vagyok a mával". Mindig csak a holnap, a holnap! Magunk mögött hagyni a tegnapot - a jövőért. Ez a mi kívánságunk.
Mindig a nők azok, akik a boldogságot keresik!
Az egyéni boldogság nem számít (...). Az általános emberi boldogság a fontos, a lélek testvérisége! A szabad és szervezett munkásság az, aki a termelőeszközök birtokában - megszabadulva a háborús uszítástól, pénzsóvárságtól, kapzsiságtól - mindent a kezében tart. A tudomány mindenkié, s nem őrizgetheti féltékenyen egyik vagy másik hatalom.
A tudomány embere (...) nem az a hűvös, higgadt személyiség, mint a regényekben. Az első osztályú teniszező, az operaénekesnő és a nukleáris fizikus közt alig van különbség, mármint ami az érzelmi labilitásukat illeti.
Olyan lehangoló, ha egy nőnek gyorsan kell kiválasztania ruháit! Tönkreteszi a toilette minden örömét.
Sokkal könnyebb kordában tartani egy temperamentumos operaénekest, mint egy tudóst. Ezek a fiatalemberek kiválóak, kiszámíthatatlanok, lázadók és végzetesen, veszélyesen hiszékenyek.
Az ember őrizze meg a józan eszét. Semmi nem végleges, semmi nem örök.
Én olyan ember vagyok, aki igazán szereti a munkáját, de nem pusztán az emberiség kedvéért. Gyakran tapasztalom, hogy akik így gondolkodnak, többnyire zavaros fejű idealisták, s nem igazán tehetséges emberek. Én a kutatás tisztán intellektuális örömét becsülöm a legtöbbre.
Rájöttem, hogy azok a szavak, amikkel lépten-nyomon dobálózunk, szinte semmit sem jelentenek.
Egész életemben mindig ugyanazt figyeltem meg: "Az ember megkapja mindazt, amit akar!" Ki tudja? (...) Talán többet kap a vártnál...
Az irodalom a valóságból táplálkozik.
Mindenkinek megvan a maga metódusa. Ami engem illet, én mindig szíves-örömest egyesítettem a hasznosat a kellemessel.
Vannak, akik a bűnnek és az erénynek egyforma odaadással hódolnak!
Én nem a szabadságot kerestem. Civilizált ember vagyok. A civilizált ember pedig tudja, hogy ilyesmi nem létezik. Csak a fiatalabb, éretlenebb generációk tűzik zászlajukra a szót: "Szabadság".
Találékonysággal, szerepjátszással, csalással, megvesztegetéssel, korrupcióval az ember szinte bármit elérhet. Ez olyasmi, amit alaposan fel kell mérni, és meg kell tervezni.