Agatha Christie

Elképesztő, hogy a férfiak milyen tökfejűek. Hihetetlen. Ez újra és újra meglep. Azt még csak észreveszik, hogy valaki ott legyeskedik a feleségük körül, de hogy ezt az asszony hogyan fogadja, azt soha!

Az asszony lehet a férfi társa és ihletője az életben, de lehet bukásának oka és előkészítője is. Az asszony le tudja süllyeszteni a férfit az állat színvonalára.

Irtózom attól a felfogástól, amellyel az emberek manapság a dolgokat kezelik. Ha valamibe belekaptunk, és aztán nem tetszik, nosza, másszunk ki belőle, amilyen gyorsan csak lehet. Az ördögbe is, tán csak létezik valami olyasmi is, mint az adott szó szentsége? Ha egyszer az ember feleségül vesz egy asszonyt, és kötelezi magát arra, hogy eltartja, akkor nincs kibúvó, meg kell tennie. Az illető vállalta. Reszketek az utálattól, ha az elhamarkodott házasságokra és a felelőtlen válásokra gondolok.

Mennyi ember! Szakadatlanul özönlő, megszámlálhatatlan ember! S valamennyi olyan... olyan... mi is a megfelelő kifejezés erre... olyan szürke. Olyan egyformák, olyan rettenetesen egyformák. S amelyik éppen nem birkára hasonlít, annak meg nyúlpofája van (...). Egyik fecseg és fontoskodik, mások meg, a nehézkes, középkorú férfiak, morognak. Még a karcsú, ovális arcú, piros szájú lányok is lehangolóan egyformák.

Azt mondják, az ember megbánja a bűneit, ha megöregszik. Ez maszlag. Én ugyan nem bánom meg a bűneimet (...), valamennyit elkövettem... az összes régi, jó bűnöket! Csaltam, loptam és hazudtam... Te jó ég, hát igen! S az asszonyok!

Ha az emberek azt színlelik, hogy sokkal barátságosabbak, megbocsátóbbak, sokkal nagylelkűbbek, mint amilyenek valójában, ennek előbb-utóbb az a következménye, hogy sokkal ellenszenvesebben, durvábban és általában véve sokkal kellemetlenebbül viselkednek, mint amilyenek valójában! Ha gátat szab a természetes viselkedés menetének (...), előbb-utóbb ledől a gát, és jön az özönvíz!

Egy beszélgetés során nemcsak a kérdésekre kapunk választ (...). Az emberek résen vannak, amikor a téma veszélyes lehet számukra, de abban a pillanatban, hogy mindennapi beszélgetésre váltunk, elengedik magukat, átadják magukat annak a megkönnyebbülésnek, hogy igazat mondhatnak, ami mindig sokkal könnyebb, mint a hazudozás. Így aztán elejtenek egy aprócska tényt, amiről nem is tudják, hogy mennyire megváltoztatja a dolgokat.

Az álom általában elillan, ébredésünk pillanatában utánakapunk, de kiszökik ügyetlen ujjaink közül.

A büszkeség arra jó (...), hogy leplezze az ember érzéseit. De attól még az érzés éppúgy megmarad.

Az emberek voltaképpen örömüket lelik benne, ha az orrukra kötik, milyen rémségesek. Ezért tódulnak a népszerű prédikátorokhoz.

Nem árt ismerni a szabályokat, már csak azért is, hogy megszeghesse őket az ember.

Tudom, hogy gyakran bosszankodsz miattam (...). Akármit csinálok vagy mondok, feldühít. Nem tudom, miért van ez így, hiszen annyira igyekszem a kedvedre tenni; de mégis hiszem, hogy valami igazit jelentek neked. Az ember nem dühös olyanokra, akik nem számítanak.

Míg ki nem huny a fény, emlékezem rád, és nem feledlek a sötétségben sem.

A nők természetüktől fogva ilyenek. Ez az erejük, de ez a gyengeségük is. Tanulmányozzák környezetüket, elfogadják, s mivel realisták - letelepszenek, majd megpróbálják kihozni belőle a legjobbat.

A képzelet jó szolga, de rossz gazda!

Ki az, akit nem fogott el hirtelen valami fájó érzés, amikor újra átélt hajdanvolt élményeket, vagy újra hatalmába kerítette egy régi szenvedély? Ezt már megtettem valamikor...

Amikor fiatal lányok jönnek az emberhez, és kedves szóval szólnak hozzá, ó, de milyen kedvesen... az a vég! "Szegény öreg - mondják magukban - kedvesnek kell lennünk hozzá. Olyan borzasztó lehet neki."

Az ember, ha öregszik, szeret visszatérni a múlthoz. Szeretné átérezni, amit régen érzett.

A rendes, jó férjnek való fickókat egyszerűen elhanyagolják.

Mi a gonosz? És mi a jó? Századokon át változott a felelet. Amit maga le szeretne mérni, nem más, mint a bűntudat vagy az ártatlanság tudata. De az ilyesmi semmit sem bizonyít.

A fiatalok semmit sem vesznek annyira zokon, mint amikor az idősebbek tanácsot akarnak adni nekik.

Vannak ilyen... asszonyok... ügyesek, akár az ördög. Ha valaki ellentmond, hanyatt vágják magukat, becsukják a szemüket, és szenvednek, vagy idegrohamot kapnak.

A veszekedések, a félreértések, a mindennapi élet torzsalkodásai mögött sokszor őszinte ragaszkodás rejlik.

A gyönge trópusi virágnak szüksége van az üvegház védelmére, nem bírja elviselni a hideg szelet. A közönséges gyom télen is virul, de azért még nem tartjuk értékesebbnek.

Kicsit bántja az ember önérzetét, ha higgadt szavakkal kénytelen ecsetelni kudarcát.

Az ember magára veszi a felelősséget. Viselnie kell, nem lehet kibújni alóla, vagy egyszerűen félrelökni. A szerződés (...) az szerződés. Szabad akaratából köti az ember, tartson is ki mellette. Minden más zűrzavart eredményez. Meglazult maradványokat, félig feloldott kötelékeket.

Az orvostudomány nemcsak arra való, hogy késleltesse az amúgy is elkerülhetetlen véget. Sokkal több annál, az életet akarja jobbá tenni. Ha egy egészséges ember meghal, nem számít... sokat. Ha egy félkegyelmű hal meg, az egyenesen jó; de ha felfedezzük, mit kell tenni a megfelelő miriggyel, hogy a félkegyelműből normális emberi halandót faragjunk, úgy, hogy helyreállítjuk a pajzsmirigyműködését, ez, véleményem szerint, már számít valamit.

Az igazságot ritkán becsülik meg (...). Pedig sok időt és sok mellébeszélést takarít meg.

A fiatalok mindig ezt mondják - de sohasem teszik meg! Milyen ósdi trükk - és mégis hányszor beválik (...). A fiatalok borzasztóan sebezhetők! Szinte észre sem veszik, és már el is szánták magukat, hogy bebizonyítják!

Ha egyszer egy szív megnyílik a bűn előtt, a bűn úgy elburjánzik, mint pipacs a vetésben.