Agatha Christie

Felhalmozott gazdagság, tekintély, befolyásos családok - ez volt a múltban. De ma a hatalom az ifjúság kezében van. Az elmékben.

Egy őrült, aki istennek képzeli magát (...) ez történik, kedvesem. Újra és újra, végig a történelem során. S magával ragadja az egyes embert.

Vannak madarak, akik rabságban képtelenek énekelni (...). Így talán vannak olyan tudósok is, akik bizonyos körülmények közt nem tudnak kreatívan gondolkodni.

A humanizmus és a könyörületesség álcája mögött bármi megtörténhet.

Milyen egyforma minden repülőtér (...). Valami különös névtelenség lengi körül őket. Mindegyik bizonyos távolságra van a várostól, ezért a hontalanság furcsa érzése fogja el az embert, mintha a semmiben lebegne. Utazhatsz Londonból Madridba, Rómába, Isztambulba, Kairóba vagy ahova akarsz - és ha repülővel utazol, halvány elképzelésed sem lesz arról, milyenek is ezek a városok. Ha megpillantod őket a levegőből, csupán kivilágított térképet látsz, építőkockákból épített valamit.

Jó anyagi körülmények közt nem nyílik betekintés az emberi természet sötétebb mélységeibe.

Az ember csakugyan egyedül marad, ha elmegy az utolsó is, aki emlékezni tudott.

Az érző szívű és gyenge emberek gyakran hajlamosak az álnokságra. És ha úgy érzik, hogy az élet kisemmizte őket, akkor könnyen meginog az a kis vézna erkölcsi tartásuk.

Ha az ember már öreg (...), sokkal jobban emlékszik egy olyan arcra, amit fiatalkorában látott, mint a tavalyiakra vagy a tavalyelőttiekre.

A kellően alkalmazott fegyelem (...) biztonságérzetet ad a növendékeknek, az erőszak azonban ellenállást kelt.

A demokrácia olyan szó, aminek mindenütt más az értelme (...), de kevés helyen az, aminek a görögök mondták valamikor.

A legcivilizáltabb emberben sem olyan nehéz felébreszteni a vadembert.

Az emberek (...), azt nyelik le a legnehezebben, ha valaki a józan ész szabályai szerint akarja irányítani őket.

Külföldön nem várja el az ember, hogy az ottaniak becsületesek legyenek, de itthon nem vigyáz, és könnyű a dolga a gazembereknek.

Az a baj, hogy az emberek gyávák, nem mernek szembenézni a dolgokkal. Mintha nem látnák, mi van az orruk előtt. Én nem ilyen vagyok. Engem nem lehet eltéríteni semmitől.

Akiben egy kis képzelőerő van, mindenütt talál változtatni- és javítanivalót.

Kockázatos dolog megpróbálni. De az embernek vállalnia kell a kockázatot. A tapasztalat sok mindenre megtanítana. Csak az a baj, hogy a mások tapasztalata nem elég hozzá.

Miért szeretek tanítani? (...) Talán azért, mert olyan az egész, mint valami izgalmas halászat. Az ember nem tudja, mit fog, mit emel ki a tenger mélyéből. A válasz érdekel, amit kapok. Olyan izgalmas, ha igazán megértenek.

Az olyan emberek, akik neheztelnek a világra, mindig nagyon veszélyesek. Úgy gondolják, hogy az élet adósuk maradt valamivel.

Az anyai kötelességek terhét leginkább az könnyíti meg, ha elmondhatjuk valakinek, mennyi fáradsággal, kudarccal és nehézséggel jár csemeténk felnevelése. A szülői érzés gyakran hallgatást parancsol.

Mindenki másképp érez, és nehéz kiszámítani az emberek érzelmi reakcióit. Aki erősebben érez, az fogja meggyőzni a többieket.

A múltat nem szabad megkövesítve fenntartani. A hagyomány helyes dolog, de a sok abból is megárt.

Mindennek megvan az ellentéte ezen a világon, és a szép anyáknak csúfak a gyermekeik.

Negyvenegy éves korára (...) az ember megtanulja, hogy az egész jövője nagyon ritkán forog kockán. Az élet sokkal rugalmasabb.

Nemcsak birtoklási vágy létezik, hanem a birtokban levés vágya is.

Ha van az angoloknak valami hibájuk, az, hogy egy kicsit tartózkodóak, és ez a tartózkodás csak néhány évi ismeretség után enged. Akkor aztán a szívélyesség mintaképei.

Én öreg vagyok, s még a régi iskolához tartozom. Amikor én fiatal voltam, az ember még a nők bokáját is alig látta. Milyen csábító volt, ha csak kivillant a habos alsószoknya szegélye! És a gyengéd vonalú lábszár... a térd... a csipkés harisnyakötő...

Manapság már senki sem hisz a gonoszban. Ha egyáltalán foglalkoznak vele, pusztán a jó tagadásaként fogják fel. A gonoszat azok cselekszik - így szólnak az emberek -, akik nem ismerik a jót, akik tanulatlanok, akik inkább szánalmat, mint szidást érdemelnek. De (...) a gonosz él! A gonosz itt jár közöttünk!

Egyszer találkoztam egy elragadó házaspárral. Oly udvariasak és kedvesek voltak egymáshoz, és még sokévi házasság után is oly jó barátoknak mutatkoztak, hogy valósággal irigyeltem az asszonyt. Boldogan cseréltem volna vele. Valaki később elmondta, hogy ezek már tizenegy éve egy szót sem szólnak egymáshoz, ha kettesben maradnak (...) Ebből látszik, hogy sohasem tudhatunk semmit biztosan.

Ha az embernek nincs mondanivalója, ugyan mire való a szüntelen fecsegés?