Agatha Christie

(Torquay, 1890. szeptember 15. – Wallingford, 1976. január 12.) angol írónő, „a krimi koronázatlan királynője”. Mary Westmacott álnéven romantikus regényeket is írt, de az utókor számára inkább mintegy 80 detektívregénye és nagy sikereket arató West End-i színpadi darabjai miatt emlékezetes. A Guinness Rekordok Könyve szerint William Shakespeare könyvei és a Biblia után Agatha Christie könyveit adták ki a legnagyobb példányszámban az egész világon.

Magyar943 Română70
Igazából nem azt bánom, hogy öregszem, önmagában nem. Inkább az apró méltatlanságokat.
Van olyan ember, aki csak magával foglalkozik, anélkül, hogy önző lenne. (...) Lehet, hogy kedves, önzetlen, sőt figyelmes. De az ilyenfélék sohasem tudják igazán, hogy mit csinálnak. És épp ezért sohasem tudhatják, milyen következményekkel járhat, amit csinálnak.
Nem volt valami figyelmes asszony. Kedvesnek kedves volt. De figyelmes - az nem. Nyilván szerette a férjét (...), de nem hiszem, hogy valaha is... szóval, hogy valaha is tudta volna, hogy mit érez vagy gondol a férje. Az ilyesmi pedig elég magányossá tehet egy férfit.
A filmesek élete állandó feszültséggel jár, és minél sikeresebb valaki, annál nagyobb a feszültség. Mindig, egész álló nap a nyilvánosság szeme előtt vannak. A forgatás kemény, egyhangú robot, hosszú órákon át. Ott kell lenni reggel, és ülni és várni. Aztán eljátszani egy apró jelenetet, amit újra meg újra felvesznek. Színházban több mint valószínű, hogy egy egész felvonást próbálnak egyszerre, vagy legalábbis a felvonásnak egy részét, természetes sorrendben. Így a dolog többé-kevésbé emberi és átélhető. De ha az ember filmet forgat, akkor teljesen felborítják a sorrendet. Egyhangú, idegőrlő munka. Kimerítő. Luxuskörnyezetben élnek, persze, nyugtatókat szednek, fürdőket vesznek, kozmetikázzák magukat, és orvosi felügyelet alatt állnak, van szórakozás és estélyek és társaság, de mindig szem előtt vannak. Sose vonulhatnak el egy csendes zugba. Sohasem engedhetik el magukat igazán.
Sosem lehet előre tudni (...), hogyan reagálnak az emberek. Bármilyen jól ismerjük is őket. Mindig okozhatnak meglepetést.
Néha az az érzésem, minél nagyobb művészi tehetség valaki, annál kevesebb józan esze van a mindennapi életben.
Ha az ember környezetében mindenki állandó izgalmi állapotban van (...), az ember egy idő után hajlamos az ellenkező végletre.
A nőkkel kapcsolatban mindig az volt az elvem, ha ők nem unnak rám, előbb-utóbb én unok rájuk.
Mindannyiunkkal történik egy s más (...). Ilyen az élet. Bele kell törődni. Van, aki képes rá, van, aki nem.
Ha az ember nem érti, mit jelent valami, az rendszerint attól van, hogy rossz oldaláról nézi a dolgokat, kivéve, persze, ha túl keveset tud.
- Ahányszor az anyám halálára gondolok, tudja, mit látok magam előtt? - Mit? - Egy tányér lekváros palacsintát és saját magamat, amint rábámulok. Még ma is éppolyan tisztán látom, mint akkor, ahogy a lekvár kicsurog a palacsintából. Nem sírtam, és nem szóltam semmit. Emlékszem, csak ültem, mintha kővé meredtem volna, és a palacsintát bámultam. És tudja, még ma is, valahányszor lekváros palacsintát látok egy bódéban, étteremben vagy bárhol, hirtelen rám tör az elkeseredés, borzalom és szomorúság érzése. Néha egy pillanatig nem is emlékszem, miért.
Mikor nagyobb pénzösszegekről van szó, nem ajánlatos megbízni senkiben.
Ha már mindenáron meg akarsz állni a lábadon, olyan helyen vállalj állást, ahol kellemes környezetben, rokonszenves emberekkel dolgozhatsz együtt!
Furcsa (...). Elapadt minden indulata, érzelme ezzel az egy lövéssel? Kiadta minden szenvedélyét, és most maga sem egyéb, mint annak a kilőtt golyónak az üres hüvelye? Lehetséges.
Olyan elme ellen harcolunk, amely sokrétű, leleményes, zseniális ötletekre képes, úgyhogy valahányszor úgy hisszük, jó úton vagyunk az igazság felé, valójában tévútra terel bennünket, amely sehova sem vezet. Ez a látszólagos hiábavalóság, ez a folyamatos meddőség nem természetes... ez mesterséges, ez tervszerű. Egy kifinomult, találékony elme mesterkedik ellenünk... sikerrel.
Ha az ember maga meg nem tud mindent csinálni, másoktól sem várhatja el!
Ajkamon pecsét! (...) Gyönyörű kifejezés, de az égvilágon nem jelent semmit.
Az ember változik a korral: (...) megjön a kedve az állandóságra!
Az óvatosság még senkinek sem használt. Néha muszáj kockáztatni, merészen lépni. Nagy fába vágni a fejszénket!
Az elgondolás nem segít, csak a tett!
A világért sem panaszkodom (...) Sosem voltam panaszkodó fajta. Énszerintem, ami ráméretett az emberre, azt viselnie kell. Bele kell törődni a megváltozhatatlanba.
A téboly mindig félelmetes, mert az ember nem tudja követni az őrült agy járását. Sosem lehet tudni, mi lesz a következő lépése.
Ha az ember tudja valakiről, hogy hazudik, akkor az már olyan, mintha az igazat mondaná!
Azt tanácsolom: ha valami, akármi, elromlik az ember életében, az lenne a legjobb, ha visszamenne oda, ahol gyermekkorában boldog volt.
A rémes feszültség, a sok megrázkódtatás... hát az valami szörnyű. A megrázkódtatás ugyanis nem hat rögtön. Késleltetett hatás. Van ilyen.
Az emberek nagyon is egyformák, de szerencséjükre - talán - ezt maguk sem tudják.
Lehet, hogy maguk modern fiatalemberek ki fognak nevetni, de amikor igazán nagy bajban vagyok, mindig elmondok magamban egy kis imát - akár séta közben az utcán, vagy amikor vásárolok az áruházban. És mindig kapok választ. Lehet, hogy csak valami jelentéktelennek látszó dologgal találkozom, aminek mintha semmi köze sem lenne a problémámhoz, de azért az a pici kis semmiség mégiscsak ott van.
A rosszindulatú szóbeszéd felettébb helytelen, de olykor nagyon sok igazság búvik meg benne.
Amikor elérkezik az ideje, hogy számot adjak földi cselekedeteimről, nagy bajban lennék, ha csupán azt hozhatnám fel mentségemre: az igazságot tartottam szem előtt. Mert így óhatatlanul azzal kellene számolnom, hogy a magam számára is csupán igazságot remélhetek, semmi mást.
Mi sem lehet veszedelmesebb, mint az ifjabb nemzedék jó szándékú kísérlete, hogy segítségünkre legyen, és kinyilvánítsa együttérzését.