Agatha Christie

(Torquay, 1890. szeptember 15. – Wallingford, 1976. január 12.) angol írónő, „a krimi koronázatlan királynője”. Mary Westmacott álnéven romantikus regényeket is írt, de az utókor számára inkább mintegy 80 detektívregénye és nagy sikereket arató West End-i színpadi darabjai miatt emlékezetes. A Guinness Rekordok Könyve szerint William Shakespeare könyvei és a Biblia után Agatha Christie könyveit adták ki a legnagyobb példányszámban az egész világon.

Magyar943 Română70
Soha nem szerencsés, ha az ember védekező alapállásból közelít a nőkhöz. Akkor olyannak fogják látni, amilyen képet önmagáról sugall - és meg is érdemli!
Megalázkodni egy házasságban - ez teljes kudarchoz vezet! Nem várhatjuk el egyetlen nőtől sem, hogy ezzel felvegye a harcot.
A test csak hangszer, amin megszólal a dallam. Lehet ez egy szomorú, fáradt dallam. De lehet vidám is, tele életörömmel.
Tapasztalatom szerint éppen az igazság miatt szokott mindig légy esni a levesbe. A házasélet alapja, hogy a nőknek igenis hazudni kell. Mert azt szeretik!
A régészt mindig fel lehet ismerni. (...) Soha nem az eget nézi, nem is a hegyeket, és nem érdeklik a természet szépségei. Lehajtott fejjel jár, mindig keresgél.
Különös ez a primitív ösztön: az ékességek szeretete. Visszanyomozható egészen a paleolit korszakig. A női nem egyik legelső ösztöne.
Milyenek az ember évei húsz és negyven között? Meg van béklyózva, lekötik mindenféle személyes és érzelmi viszonyok. Ez elkerülhetetlen. Ilyen az élet. De utána új szakasz következik. Az ember elmélkedhet, megfigyelheti az életet, felfedezhet ezt-azt másokról és az igazat önmagáról. Az élet valóságossá válik... jelentőségtelivé. Kerek egésznek látjuk. Nem csupán egy jelenetnek - annak a jelenetnek, amelyet magunk, mint színészek, alakítunk.
Az emberi agy hozzá van szokva, hogy bizonyos mennyiségű feszültséget elviseljen. A krízisek, amikor például egy alapvetően tisztességes emberből bűnöző lesz, mindig valami kis semmiség miatt szoktak kirobbanni. Ezért van az, hogy a legtöbb bűntett érthetetlen. Mert az okuk tíz esetből kilencben az a bizonyos kis semmiség, az a kicsi többletteher: az utolsó csepp a pohárban.
Az ember tudja magáról, hogy hol áll: ez már maga is áldás.
- Megtanultam, hogy... hogy ne mutassam ki az érzéseimet. (...) - Nincs olyan álarc, amelyik félre ne csúszna néha.
Az igazság kétélű fegyver.
Már semmi sem valóságos... egyetlen kavargó örvény a világ. Ami fekete volt, most fehér, ami fenn volt, lenn van, ami kelet volt, nyugat lett. (...) A világ sose lesz már az, ami volt. Ha legalább volna valami, csak egyetlenegy dolog, ami normális, amiben meg lehet kapaszkodni.
Lehet, hogy azért, mert már öreg vagyok (...), de a fiatalok védtelensége mindig könnyeket csal a szemembe. Az ifjúság nagyon sebezhető. Nagyon kíméletlen... nagyon magabiztos. Nagyon nagylelkű és nagyon követelőző.
Mit értenek a legtöbben azon, hogy "nagyon fiatal"? Valami ártatlant, gyámoltalant, tehetetlent. Pedig a fiatalság nem ilyen! A fiatalság nyers, erős, hatalmas... igen... és kegyetlen! És még valami... a fiatalság sebezhető.
Az utazás nemcsak az elmét csiszolja, hanem időnként azzal a következménnyel jár, hogy az ember furcsa ismeretségekre tesz szert.
Amit személyiségnek nevezünk, az nem volna egyéb, mint a megformálás, valaki gondolatának a lenyomata? Kinek a gondolata? Istené?
A szobrászat nem olyasmi, amit elhatározunk, és sikerrel véghezvisszük. A szoboralkotás hatalmába keríti az embert, nem hagyja nyugton, gyötri, üldözi, úgyhogy előbb-utóbb kénytelen kiegyezni vele. Akkor egy rövid ideig megpihenhet, amíg újra nem kezdődik az egész.
Csak a kortársak hiszik el az embernek, ha őszintén elmondja a gondolatait. A fiatalok ellenben azt gondolják, hogy az öregek fantáziálnak és összevissza beszélnek.
Ha az ember tett valamit, azzal még nem fejeződött be minden. Inkább elkezdődik... és az embernek el kell határoznia, mi lesz a következő lépés... hogy mi a fontos és mi nem.
A balszerencse megacélozza a jellemet.
A férfiak és a nők másképp viselkednek ugyanazokban a helyzetekben. (...) Valójában a férfiak tartoznak az érzékenyebb nemhez. A nők kemények.
Az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy érezze az ember, mikor kell visszavonulnia. Mielőtt a képességei megfogyatkoznak, mielőtt az ítélete elbizonytalanodik, amikor még érzi, hogy belefáradt a dolgokba.
A szülőkkel levelezni olyan, mint kiskutyát etetni. Valami megnyugtató falatra vár mindegyik éhes száj.
Ilyenek a mai fiatalok. Dühösek, ha az ember figyelmezteti őket.
Kockázatot vállalni mindig érdemes, nem? (...) Legalábbis, ha az ember érzi, hogy igaza van.
Arra törekszünk, hogy a gyerekeink sokáig gyerekek maradjanak."Ó, hiszen gyerek még" - mondjuk róluk, és azt hisszük, hogy ez előny. Pedig nem az. Az életben inkább hátrány.
Az a fontos, hogy a munkáját kifogástalanul végezze az ember. Ha valaki igazán jó munkaerő, válogathat a helyekben. És minden helyen más-más életmódot tapasztal.
A gyerekek manapság sok mindent tudnak az élet dolgairól, (...) de a szemük ártatlan marad.
Az embernek át kell esnie a kamaszkoron, szerencsére hamar vége van.
Az én fiatalságom idején az ifjak teozófiáról szóló könyveket kölcsönöztek a lányoknak, és Maeterlinck Kék madarát vitatták meg velük. Minden csupa érzelem volt, és magasröptű ideálok. Manapság az elrontott gyerekkor és a komplexusok hozzák össze a fiúkat meg a lányokat.