Paulo Coelho

A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy bonyolult, kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész.

Mihelyt nem térhetünk vissza, csak azzal kell törődnünk, hogyan juthatunk előre a legjobban.

Nem szükséges tudnunk, "hogyan" és "hová", hanem egy kérdést kell feltennünk, ha bármibe belekezdünk: "Mi célból teszem, amit teszek?"

A fény harcosa döntéseket hoz. Szabad a lelke, mint a felhők az égen, de az álma iránt elkötelezett.

Járunk szerte a világban, kutatunk az álmaink és eszményeink után. Gyakran elérhetetlen helyekre suvasztunk el olyan dolgokat, amelyek már csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk.

Amikor az ember a sorsa beteljesítése felé halad, sokszor kénytelen irányt változtatni.

Ősidőktől fogva tudja az ember, hogy amint félelem nélkül néz szembe a fájdalommal, szabad lesz.

A harcos bajtársai minden pillanatban mellette állnak, a nehéz és könnyű időkben egyaránt.

A kincseket a víz mossa ki a földből, és ugyanaz az áramlat vissza is temeti őket.

Különös, de soha nem jött elő a depresszióm az ilyen felhős, szürke, hideg napokon. Ilyen időben mindig úgy éreztem, hogy a természet összhangban van velem, és a lelkemet tükrözi. Amikor viszont kisütött a nap, a gyerekek kint játszottak az utcán, és mindenki örült a szép időnek, olyankor borzalmasan éreztem magam. Mert micsoda igazságtalanság, hogy ennyi boldogság van a világban, csak nekem nem jut belőle.

Azt hiszik, hogy normálisak, csak azért, mert mind egyformák.

A történet csak akkor fog megváltozni, ha fel tudjuk használni a szeretet energiáját, ahogy a szél, a tengerek és az atomok energiáját is fel tudjuk használni.

Akármelyik oldaláról nézed a hegyet, mindig másnak fogod látni, pedig ugyanaz a hegy. Minden ilyen, ami a teremtés műve: egyazon Isten más-más arcát mutatja.

Minden meg van írva a zajokban. Az ember múltja, jelene, jövője. Az az ember, aki képtelen hallani, az nem hallja meg az élet tanácsait, amelyeket pedig minden pillanatban kapunk. Csak aki hallja a jelen zaját, az képes biztos döntést hozni.

A bátorság a legfontosabb tulajdonsága annak, aki a Világ Nyelvét kutatja.

Őrizd meg az emlékezetedben az életed hátralévő részére azokat a jó dolgokat, melyek a nehézségekből születtek. Ezek bizonyítják képességeidet, és önbizalmat adnak bármilyen nehézséggel szemben.

A bátorság nem más, mint imádkozó félelem.

A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket.

Megváltoztatva a rutindolgok végzésének a módját, meglátod, új ember növekszik benned.

Minden el nem fogadott áldás átokká válik.

Más nyelv is létezik, nem csak a szavak.

A bátorság nem azt jelenti, hogy nincs bennünk félelem - hanem azt, hogy nem hagyjuk, hogy megbénítson bennünket.

Ha a kardomat nem találom is meg, Szent Jakab Útján vezető zarándoklatom végén talán meglelem önmagam.

Mindig igyekszem majd, hogy megőrizzem azt a keveset, amim van, mert túl kicsiny vagyok ahhoz, hogy át tudjam ölelni az egész világot.

Az emberek számára mindig megvannak a feltételek ahhoz, hogy azt tegye, amiről álmodik.

Vannak pillanatok, amikor bele kell törődnünk a sorsunkba, és hagynunk kell, hogy a dolgok tovább folyjanak a saját medrükben.

Ezen a világon csak a szerelem ér meg mindent. A többinek semmi értelme sincs.

A tehetség univerzális adottság. De rengeteg bátorság kell ahhoz, hogy éljünk vele: merj a legjobb lenni!

Nem akarok semmin sem változtatni, mert nem tudom, hogyan változtassak. Már túlzottan hozzászoktam önmagamhoz.

Néha az egész élet olyan rövidke idő alatt megváltozik, hogy az ember nem is tud hozzászokni.