Paulo Coelho

A madarak megtanulnak énekelni, ami nem jelenti azt, hogy ezzel több élelemhez jutnának, megmenekülnének a ragadozóktól, vagy távol tarthatnák az élősködőket. (...) Azért énekelnek, hogy felhívják magukra a másik nem figyelmét, és fönntarthassák a fajukat.

Vajon az idő mit jelent? A nap huszonnégy órából, pillanatok végtelen sorából áll. Minden pillanatot ki kell használnunk, amikor csinálunk valamit, vagy épp csak elmélkedünk az életről.

Mindannyiunknak van olyan rejtett képessége, amely valószínűleg örökre ismeretlen is marad. Mégis a szövetségesünkké tehetjük.

Az írás nemcsak egy gondolat kifejezése, hanem az eltöprengés minden egyes szó jelentésén.

Az elegancia nem valami felszínes dolog, hanem egy módja annak, hogy az ember kifejezhesse tiszteletét az élet és a munkája iránt.

A fény harcosának is vannak érzelmei, de meg tudja különböztetni a hasznosat a haszontalantól: kidobja lelki szemetét. Megváltozott, és azt akarja, hogy az érzelmei is kövessék a változásban.

Sokkal természetesebb lenne, ha mindig csak akkor ennénk, amikor tényleg éhesek vagyunk.

Mint mindenben ezen a földön, hinni kell benne, hogy győzhetsz, és ennek érdekében áldozatokat kell hozni.

Elég, ha megértjük, hogy mindannyian valamilyen célból vagyunk itt, és elég, ha elkötelezzük magunkat ennek a célnak. Ha így teszünk, képesek leszünk nevetni kisebb-nagyobb szenvedéseinken, és félelem nélkül menni előre, abban a biztos tudatban, hogy minden lépésünknek megvan a maga értelme.

Ne próbálj meggyőzni senkit semmiről. Ha valamit nem tudsz, kérdezz, vagy nézz utána. De ha cselekszel, légy olyan, mint a folyó, ami folyik, csöndesen, átadva magát a nagyobb energiának.

Úgy fogom szemlélni ezt az új évet, mintha a következő 365 nap most peregne le először a szemem előtt - meglepetéssel és csodával fogom nézni a körülöttem lévőket, örömmel fedezve fel, hogy mellettem vannak, s megosztozunk a szeretet nevű valamin, amiről ugyan sokat beszélünk, de kevésbé értjük.

Olyan lesz az öregségünk, ahogyan élünk. Lehet, hogy úgy végezzük, mint egy kihalt város, de az is lehet, hogy olyanok leszünk, mint egy hatalmas fa - amely jelentőségteljes marad még akkor is, ha már nem tud megállni a lábán.

A legelső csalódás után soha többet nem tudta magát teljesen átadni a másiknak. Félt a szenvedéstől, az elvesztéstől, az elkerülhetetlen szakítástól. Persze ezek a dolgok mindig is hozzátartoztak a szerelem útjához - így hát csak úgy tudta elkerülni őket, ha idejében letért az útról. Ahhoz, hogy ne szenvedjen, az kellett, hogy ne is szeressen.

Az öngyilkosság természeténél fogva önző, az ember előbb magára gondol, és csak azután a többiekre.

Az élet arról szól, hogy mindig kivárjuk a megfelelő pillanatot.

Az emberek mindig igyekeznek másokon segíteni - csak azért, hogy jobbnak hihessék magukat, mint amilyenek valójában.

Az emberek nagy része úgy fogadta mások életének tragédiáit, mintha nagyon szeretne segíteni - holott valójában nagyon is élvezték mások szenvedését, boldognak érezhették magukat, hogy mindez nem velük történik, mert az élet kegyes hozzájuk.

A bolondok hisznek az első benyomásban.

Az ember általában azért küzd, hogy életben maradjon, és nem azért, hogy öngyilkos legyen.

Az ember soha nem tanul abból, amit mások mesélnek neki, mindent magunknak kell átélnünk.

Az emberek őrültnek tettetik magukat, hogy azt csinálhassák, amit akarnak.

Amikor együtt vagyunk valakivel, és egyikünk sem szólal meg, a csönd egyszer csak kínossá válik, feszültté és elviselhetetlenné.

- Mi a valóság? - Amit a többség annak tart. Nem feltétlenül a legjobb, és biztosan nem is a leglogikusabb, de ez felel meg leginkább a közösségi érdekeknek.

A zsenik mindig nagy árat fizetnek a tehetségükért.

Csak az keresi a misztikumot, aki menekül a valóságos problémák elől.

Mindenkinek csak a jelene van, és az mindig igen rövid. Bár sokan azt hiszik, hogy múltjuk is van, amelyben felhalmoztak néhány dolgot, és jövőjük, amelyben majd még többet felhalmozhatnak.

Az őrültek, éppúgy, mint a gyerekek, nem tágítanak, amíg nem teljesül a kívánságuk.

Az Igazságszolgáltatás nem más, mint egy hatalmas színjáték, és mindenki a nagyszabású befejezést várja.

Igazság. Jog. Bár nélkülözhetetlen, és elvileg arra való, hogy megvédje az ártatlanokat, sajnos nem mindig úgy működik, ahogy szeretnénk.

Bárcsak mindenki felismerné saját őrültségét, és együtt tudna élni vele! Talán rosszabb lenne tőle a világ? Nem! Ellenkezőleg: az emberek őszintébbek és boldogabbak lennének.