Paulo Coelho

Születésünk pillanatától halálunk percéig életünk egy folyamatos utazás. A táj, az emberek és a vágyaink is változhatnak, miközben a vonat megállíthatatlanul halad tovább. Az élet maga a vonat, nem az állomás.

A léleknek is, akárcsak a pataknak és a növénynek, esőre van szüksége, noha másfélére; reményre, hitre, az élet értelmére.

Az asszírok (...) harcedzett katonák: amint bekerülnek a seregbe, fát ültetnek, majd mindennap átugorják a helyet, ahová a magot ültették. A magból hajtás lesz, s ők azt is átugorják. A hajtásból növény nő, és ők átugranak fölötte. (...) Lassacskán megnő a fa, és a harcosoknak egyre nagyobbat kell ugraniuk. Türelemmel, odaadással készülnek az akadályok leküzdésére.

Ha majd felnősz, rá fogsz jönni, hogy már síkra szálltál hazugságokért, becsaptad magadat, vagy szenvedtél butaságokért. (...) Nem lesz bűntudatod miattuk, de gondod lesz rá, hogy ne kövesd el újra a hibáidat.

Élvezd minden pillanat örömét, hogy később meg ne bánd, és ne érezd úgy, hogy elfecsérelted az ifjúságodat.

- Félek - mondta a fiú. - Ez csak azt bizonyítja, hogy szereted az életet. Vannak olyan pillanatok, amikor természetes, hogy félünk.

Mindenkinek joga van kételkedni a feladatában, és olykor el is tántorodhat tőle; csak elfeledkeznie nem szabad róla. Aki nem kételkedik önmagában, méltatlan, mert vakon bízik önnön képességében, és így a büszkeség bűnébe esik.

A gyávák sosem engedik, hogy lángra lobbantsa szívüket (...) a tűz, mert ők csak arra vágynak, hogy az új helyzet a lehető leggyorsabban visszaváltozzék olyanná, amilyen volt, és ők továbbra is a szokásos módon gondolkodhassanak. A bátrak azonban tűzre vetik, ami régi, és akár óriási belső szenvedés árán is, mindent maguk mögött hagynak, (...) és haladnak tovább, előre.

Amit mi megszokottnak tartunk, az valójában egy újabb lehetőséget, egy újabb kalandot hordoz. És mégsem vesszük észre, hogy minden áldott nap más, mint a többi. A mai napon valahol kincs vár rád. Meglehet, hogy egy röpkén átsuhanó mosoly az. (...) Az élet apró és gigászi csodafüzér. Nincs benne semmi unalmas, mert állandóan változik minden.

Azok, akik járatlan útnak indulnak, és meg akarják tartani régi életük egyetlen darabkáját is, azokat végül szétmarcangolja kísértő múltjuk.

Ne alkudozzunk a sorssal, amikor kedvező alkalmat kínál nekünk.

Aki fél naggyá lenni, az kicsi marad, aki fél sírni, nevetni sem tud.

A lélek útja olyan, mint az a tűz, ami előttünk ég. (...) Az, aki tüzet akar, annak el kell viselnie a könnyeztető és fojtó füstjével járó kellemetlenségeket is.

A szavak papírra vetett könnyek. A könnyek kicsorduló szavak. Nélkülük egyetlen öröm sem ragyog, egyetlen bánat sem ér véget. Ezért hát köszönöm a könnyeidet.

Mindent nyomtalanul elfúj a szél, ami megtörténhetett volna, de nem történt meg. (...) Úgy alakul az élet, ahogy mi alakítjuk.

A sivatagi szél már régen befedte lábunk nyomát a homokban. De én létem minden pillanatában emlékezni fogok mindenre, ami velünk történt, továbbra is ott fogsz járni álmaimban és a való életemben. Köszönöm, hogy az utamba kerültél.

Ha dönteni kell, jobb, ha megtesszük, vállalva a véle járó következményeket. Hisz magukat a következményeket előzetesen úgy sem ismerhetjük meg.

Amikor érezzük, eljött a változások ideje, akkor elkezdjük (...) visszanézni életünk filmjét, szembesülvén minden kudarccal, ami addig ért bennünket. Természetesen, ahogy egyre idősödünk, ezzel arányosan szaporodik ballépéseink száma is. Ám ezzel egy időben a tapasztalat biztosítja a bekövetkezett vereségek jobb megértését, ugyanakkor utat is mutat a további lépések megtételéhez.

Ha még élsz, az azért van, mert még nem érkeztél meg oda, ahova meg kell érkezzél.

A félelem addig a pillanatig létezik, amíg az elkerülhetetlenül be nem következik. (...) Utána már nem szabad erőt pazarolnunk rá.

Szeretsz velem lenni, az egyedüllétet (...) ki nem állhatod. Mindig a kalandot keresed, hogy ne kelljen a fontos dolgokkal foglalkoznod. Az éltet, ha az ereidben tiszta adrenalin folyik, és megfeledkezel róla, hogy ott vérnek kéne folynia, és semmi másnak.

Az embernek sokféle megpróbáltatáson kell átesnie, mire beteljesíti a sorsát.

Úgy lehet a legjobban megismerni és elpusztítani az ellenséget, hogy barátságot színlelünk iránta.

Nemsokára búcsút veszünk egymástól, és megígérjük, hogy minél hamarabb találkozunk, de közben meg vagyunk győződve róla, hogy ez az ígéret csak a búcsú percét hivatott megkönnyíteni.

Lehetnek szomorú pillanataim, zavaros gondolataim, de fölöttem itt van a nagy Én, aki mindent ért, és nevet a gyötrődéseimen.

Ahogy megváltoztatod a saját életedet, ugyanúgy változtasd meg a körülötted élőkét is. Amikor kérnek, ne felejts el adni. Amikor kopogtatnak nálad, nyiss nekik ajtót. Amikor elveszítenek valamit és eljönnek hozzád, tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy megtalálják, amit elvesztettek. De előbb kérj te magad, kopogtass te magad, és keresd meg te magad mindazt, amit elvesztettél az életedben.

Minden szeretet a világon olyan, mint egy-egy folyó, amely ugyanabba a tóba tart, és ott találkoznak egymással, hogy átalakuljanak egyetlen nagy szeretetté, amely esőként áldást hoz a földre.

A szavakkal az a baj, hogy azt az érzetet keltik bennünk, hogy meg tudjuk értetni magunkat és meg tudjuk érteni, amit a másik ember mond. De amikor megfordulunk és szemtől szemben találjuk magunkat a sorsunkkal, rájövünk, hogy nem elegendőek.

Egy ölelés (...) sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.

Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött, Adni akkor is, ha mindentől megfosztanak; Örömmel dolgozni minden akadály ellenére; Kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is; Felszárítani a könnyeimet akkor is, ha zokogok; És hinni akkor is, ha nem hisznek bennem.