Honoré de Balzac

Könnyű legyen az iszákja, aki szerencsét hajszol!

Szabadon hagyhatjuk faképnél a nőt, ki eladta magát nekünk, de nem a leányt, ki behódolt, mert annak fogalma sincsen, mekkora áldozatot hozott.

A papok, a bírák és a nők sohasem vetkőznek ki egészen a ruháikból.

A szegény, büszke művészlélek, megáldva a teremtés hatalmával, nem viseli-e az egoizmus könnyen sebző fegyverét? A gondolatok hatalmas áradata kavarog körülötte, mely magába nyel mindent, még a kedvesét is, kinek vele kellene úsznia. Ugyan melyik bókoláshoz szokott nő hinne ilyen ember szerelmében? Melyik futna utána? Az ilyen férfi nem ér rá mindazt a sok évődő majomkodást elkövetni, ami olyan kedves az asszonyoknak és amivel az agyafúrtabb s felületesebben érző ember győzelmet arat. Munkára amúgy is kevés idejét hogyan vesztegetné el azzal, hogy önmagát kicsinyítse, cicomásan udvarolva?

A zseniális ember szót sem ejt lángeszéről, a furfangos kikürtöli és szükségszerűen célt is ér vele.

A tanulás maga olyannyira jó, hogy szinte bűn volna tőle még más jutalmat is kívánni, mint amit gyermekeinek édes, gyönyörűséges táplálásával ad.

Éppen ez apró események a rabok igaz vigasztalói, melyek az élet áradatába merültek figyelmét elkerülik.

Kedvünk töltésére könnyen gurul a tallér, csak akkor verjük a fogunkhoz, mikor valami hasznos vagy szükséges beszerzésről van szó. A táncosnő ölébe gondtalanul szórjuk az aranyat, de húzzuk-halasztjuk a fizetést, mikor a munkás tart elibénk számlát, melynek kifizetését éhező család várja. Hány ember visel százfrankos kabátot és hord gyémántos gombot a botján, aki huszonöt souból megebédel! Mintha sohasem vásárolhatnánk meg eléggé drágán a hiúság élveit!

Az emberi akarat a gőzhöz hasonló materiális erő, és (...) az erkölcsi világban mi sem állhat ellent e hatalomnak, mihelyt az ember megtanul vele élni, koncentrálni tudja, s áramszerű anyagát a lelkekre irányítani képes. (...) Ennek birtokában az ember tetszése szerint módosíthat minden emberi dolgot, még a természet abszolút törvényeit sem kivéve.

Gondolataink szerves, magukban teljes lények, amelyek láthatatlan világban élnek és sorsunkra befolyással vannak.

Az asszonyfélének mindenáron izgalom kell.

Nincsen az emberi nyelvben, nincsen a gondolatnak semminemű kiformálásában az a kifejező erő, akár színek, akár márvány, akár szavak vagy hangok útján is keres megnyilvánulást, mely lelkünk elé tükrözhetné az érzés teljességét, erejét, igazságát és közvetlenségét!

A természet, mely született vakokat teremt, olyan nőket is teremthet, akik süketek, vakok és némák a szerelemben.

A nyomorgók nem beszélhetnek az ő nagy áldozataikról azoknak az asszonyoknak, akik fényűző, elegáns világban élnek. Ezek a nők olyan prizmán keresztül nézdegélik a világot, mely aranyosra fest embereket és dolgokat egyaránt. (...) Gyönyörökbe merülve, közönyösek a szerencsétlenséggel szemben. A fillér szemükben sohasem jelent milliót, de a milliót viszont könnyen fillérszámba veszik.

A szerencsétlenségnek feneketlen kincsesbányája van.

Még az az ember is talál valami menedékre, aki élete szerencséjének romjain botorkál.

Ott, ahol nyomorúság ütött tanyát, nincsen többé szemérem, sem bűn, sem erény, sem szellem.

Pénz és szerelem nélkül még ura maradhat magának az ember, de az a szerencsétlen, aki szerelmes, nem ura többé önmagának.

A szerelem a vallásos áhítatnak egy nemét kelti föl bennünk önmagunk iránt; önmagunkban egy másik életet tisztelünk. És úgy lesz a szerencsétlenség még nagyobbá a reménységgel, mert a reménység minden kínszenvedést elviseltet velünk.

Arannyal (...) kényünkre-kedvünkre kelthetünk olyan érzéseket a környezetünkben, aminők után netalán éppen vágyakozunk.

Balsejtelmeinkkel csaknem mindig eltaláljuk az igazságot.

Az emberi léleknek bűvös ereje van, szalmából is gyémántot varázsolhat.

Ellenségeim talán éppen annyit használnak nekem, mint a barátaim.

A fiatal embernek elég, ha olyan asszonnyal kerül össze, aki nem szereti, vagy aki túlságosan szereti, hogy egész élete kizökkenjen a kerékvágásból. A boldogság kiszívja erőinket, a boldogtalanság pedig erényeinket csapja agyon.

Az erényeseknek mondott asszonyokat is magával sodorja olykor a vágy és szenvedély ez őrületes heve, mely akaratunk ellenére kél életre bennünk.

Minden túlzás egytestvér. E társadalmi szörnyűségekben megvan az a hatalom, ami az örvényeket jellemzi: magukhoz csábítanak bennünket, mint ahogyan Szent-Ilona csábította magához Napóleont; megszédítenek, elbűvölnek és mi a fenekükre akarunk pillantani, anélkül, hogy tudnánk, miért. Talán a végtelenség gondolata rejtőzik e szakadékok mélyén, vagy talán valami maszlag az emberi hiúságra, s nem érdekli-e minden az embert, mihelyt rá vonatkozik?

A munka órái, az alkotás gyönyörűségei után a fáradt művész is eseng valami ellentétest, akár az isteni hetedik nyugovó nap legyen is az, akár a sátán pokoli cécója, csakhogy érzékeinek munkájával ellensúlyozhassa tehetségének munkáját.

A tivornya a minden, az egész élet átölelése, vagy inkább bajvívás valamely ismeretlen hatalommal, egy szörnyeteggel.

Kivégzésünk pillanatában mindenki szentül hiszi, hogy ártatlanul veszünk, míg a korhelynek, aki pénz nélkül marad, nincsen a társadalom szemében még egy szikra becsülete sem.

- Vérpad, hóhér nem a milliomosok számára van a világon! - (...) Ők maguk a saját hóhéraik!