(Budapest, 1936. december 1. –) Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó, a hazai spirituális irodalom egyik legismertebb alakja.
Nem az a legnagyobb pillanata egy párkapcsolatnak, amikor kimondom végre a másiknak, hogy: neked volt igazad!, hanem az, amikor kapsz egy hálás pillantást vagy ölelést ezért a mondatért.
Alázatot csak olyannal szemben szabad tanúsítani, aki maga is képes az alázatra. Vagyis amikor nem háborúzunk, hanem szeretjük egymást. Más szóval: nem szorulunk önvédelemre. Ritka pillanat. Csak akkor szabad térdre hullani bárki előtt, ha az fölsegít.
Sokan szerethetnek, barátok, barátnők, rokonok, bárki, ha nem oldják a magányomat, ha nem élem át azt a ritka érzést, hogy végre nem vagyok egyedül, nem kell félnem, nem kell várnom, nem kell fáznom, mert itt van velem, még akkor is, ha nem szól hozzám, ha csak mögöttem áll, vagy akár a másik szobában - ha ezt nem érzem, akkor az nem szeretet.
Érzelmileg nehéz gyógyulni. Azt ugyanis nem tudom irányítani. (...) Hiába látom be és értem meg, hogy miért sebeztek meg - a seb fáj. És hiába teszek meg mindent, akkor is fáj! Egyet lehet: elfelejteni.
Minden igazi találkozás: tűzrakás. Amíg a közelében vagyunk, szép lesz az életünk, szeretettel teli, és megfeledkezünk arról, hogy néhány lépéssel arrébb fagy van, vaksötét és dermesztő ridegség.
Nekünk kell egymással és önmagunk lelkéből tüzet rakni. Hogy melegedhessünk körülötte. Ott, ahol akármilyen kis körben, de szeretet van, jó lesz élni. Ott meghittség lesz. Barátságos világ. Boldogító légkör.
Gyakran a jó dolgok nem jó előszéllel indulnak. És fordítva: valami jó belecsalhat egy olyan zavaros, rossz gubancba, melyből később nem tudsz kikeveredni.
Ha választanod kell, kivel éld le az életed, a NAGY Ő-vel, vagy a kis Te-vel, válaszd az utóbbit. A kis Te közelebb van a lelkedhez, és meg lehet mellette öregedni.
A Nagy Ő-vel lehet szárnyalni, repülni, lezuhanni és fölemelkedni, szédülten boldognak és boldogtalannak lenni. Megtapasztalhatod vele a csodát... de élni vele nem lehet... a kis Te közelebb van hozzád, mint az Ő. Karnyújtásnyira. Kézfogásnyira. Barátod. Sorstársad. Benne az a csoda, hogy hétköznapi csoda. Észre sem veszed, hogy az. Hogy ő a tiéd. És te az övé. Éltek, éltek, és mindenki csodálkozik, hogy sok év után még mindig együtt vagytok. Fogjátok egymás kezét, miközben az űrben számos NAGY Ő repül a semmibe, magányosan, társtalanul, csalódva és álomtalanul.
Boldogságod nem csak a külső körülményeid függvénye, hanem megteremtője is! Minden külső ok nélkül is lehetsz derűs, szomorú, sötét időben is, és meglátod: kisüt a napod!
Most is ugyanolyan szerelmes vagyok, mint abban a pillanatban, amikor először találkoztunk. Nem tudom, hogyan lehetséges ez. Szeretek utánakutatni a dolgoknak, de erre a titokra 81 éves koromra sem jöttem rá. Az, hogy a szerelem lángja nem válik parázzsá nagyon szokatlan élmény. Egyet biztos tudok: az emberben nem szabad, hogy a kamasz meghaljon.
Én is úgy élek, akár egy kamasz, a mai napig eljárok edzeni, és ha tükörbe nézek, csak csodálkozom, ki az az öreg ember, aki visszanéz rám. Viszont ha a feleségemre nézek, aki idősebb, mint én, nem egy öregasszonyt látok magam előtt, hanem azt, akit először megláttam és beleszerettem.
