Agatha Christie

Az akut téboly egyik legjellegzetesebb sajátossága a mélyen rejlő vaslogika. Van, aki azt hiszi, isteni küldetést hajt végre, ha papokat öl, vagy orvosokat, vagy akár öreg trafikosnőket, és a tett mögött mindig ott rejlik a teljesen ésszerű megokolás.

A kiejtett szó és a leírt szó között bámulatos szakadék tátong. A mondatot ki lehet forgatni úgy, hogy pontosan az ellenkezőjét jelentse az eredeti értelmének.

A tapasztalt horgász pontosan tudja, melyik hal mire harap.

Nincs borzasztóbb, mint a gyanú légkörében élni, érezni a ránk tapadó vizsgálódó tekintetekben, mint változik a szeretet félelemmé. Nincs szörnyűbb, mint gyanúsítani azokat, akik közel állnak hozzánk, akiket szívünkbe zártunk. Mérgező miazma a gyanú.

Ha valaki azt hiszi, mindent elmond, akkor is óhatatlanul válogat. Ha most arra kérném, mondja el, mit csinált tegnap, esetleg azt felelné: "Kilenckor keltem föl, fél tízkor reggeliztem, kávét és szalonnás rántottát, aztán elmentem a klubomba" - és így tovább. Nem mondaná el például: "Beszakítottam a körmömet, és le kellett vágnom. Meleg vizet kértem a borotválkozáshoz. Kilöttyentetettem az abroszra egy csepp kávét. Lekeféltem a kalapomat, és a fejemre tettem." Nem tudunk mindent elmondani, ezért válogatunk.

A szó, mademoiselle, nem egyéb, mint a gondolat burkolata.

A halál árnyékában ragaszkodunk az élethez.

Egy orvosnak mindig rosszabb, hisz érti. Nem kapaszkodhat hamis reményekbe.

Soha nem szűnő, lenyűgöző hatással vannak rám az élet permutációi és kombinációi.

- Először is, a piros mindig követi a feketét. (...) Így van ez a szerencsejátékban. A ruletten esetleg hosszú ideig csak a fekete nyer, de a törvényei szerint végül óhatatlanul a piroson áll meg a golyó. - Úgy érti, hogy a szerencse forgandó.

A nők, még a legkiválóbbak is, kissé rosszhiszeműek más nők megítélésében.

A nők nagyon furcsák. Váratlanul kegyetlenek, néha meg váratlanul gyöngédek.

Ha eléggé nagy és fontos személyiség valaki, akkor meg kell kímélni az apró bosszúságoktól. Ha ismételten a homlokára száll egy légy, és majd` megbolondul a csiklandozásától... mit csinál? Megpróbálja agyoncsapni a legyet. Ő a fontos, nem a légy. Megöli a legyet: vége a bosszúságának. Tettét ésszerűnek és jogosnak tartja. Egy másik ok, amiért megöli a legyet, ha történetesen szenvedélyesen híve a tisztaságnak. A légy ragályt terjeszthet, veszélyes a társadalomra, a légynek pusztulnia kell! Ugyanígy működik a tébolyult bűnöző elméje.

Nincs veszélyesebb annak, akinek titkolnivalója van, mint a beszélgetés. A beszéd - mondta nekem egyszer egy bölcs öreg francia - az ember találmánya, hogy megakadályozza a gondolkodásban. Azonkívül csalhatatlan eszköze annak, hogy fölfedezzük, mit akar titokban tartani. Az emberi lény nem tud ellenállni a beszélgetés kínálta alkalomnak, hogy kifejezze személyiségét és leplezze önmagát. És mindig elárulja magát!

Egy kiegyensúlyozott, gondolkozó elme számára (...) nincs helye az ösztönök játékának, nem belső sugallatra találjuk el az igazat. Találgatni persze lehet; vagy sikerül, vagy nem. Ha sikerül, azt mondjuk, ösztönösen megéreztük, mi a helyes válasz. Ha nem sikerül, nem beszélünk róla többet. De amit gyakran ösztönös megérzésnek nevezünk, az valójában logikus következtetés vagy tapasztalaton alapuló benyomás. Mikor egy szakértő úgy érzi, valami nincs rendjén egy festménnyel, egy bútordarabbal vagy egy csekken az aláírással, valójában egész sereg apró jelre és részletre reagál ezzel az érzésével. Nem kell részletekbe merülnie, elég a tapasztalata, az eredmény pedig: határozott benyomás a rendellenességről. De ez nem ösztönös megérzés, ez tapasztalaton nyugvó benyomás.

Zárt közösségben az ember hajlamos lesz a kicsinyességre.

A régészek csak azt nézik meg, ami a lábuk előtt hever. Az ég és a mennyország nem létezik számukra.

Fura világ ez, gondoltam, hogy két ember ugyanazt a dolgot pont fordítva látja.

Meghökkentő, hogy a gyerekek mennyire nem felejtik el, ha valami megrázkódtatás éri őket.

Jómagam meglehetősen elfogult vagyok a hazugok javára. Annak a nőnek, aki nem hazudik, nincs képzelőtehetsége, és nincs benne együttérzés.

Jól ismert tény, hogy tetteink indítékait illetőleg mindnyájan hajlamosak vagyunk becsapni önmagunkat. Ösztönösen azt az indítékot választjuk ki, amelyik a legjobban hangzik!

Nincs még egy olyan erős gyűlölet, mint annak a férfinak a gyűlölete, aki akarata ellenére kényszerül szerelemre.

Beszéltem már azokról az asszonyokról, akikben bajt hozó varázserő van. De a férfiakban is van ilyen varázserő. Vannak férfiak, akik minden erőfeszítés nélkül csak úgy vonzzák magukhoz a nőket. Ezt hívják manapság szexepilnek!

Egy közösség lelkiállapota közvetlenül a vezetőtől függ.

Valahogy minél öregebb leszek, és minél többet látok, embereket, szomorúságot, betegséget, meg mindent, annál jobban sajnálok mindenkit. Mondhatom, néha nem tudom, mi lett azokból a jó öreg, szigorú elvekből, amelyekre a nénikém nevelt. Igen vallásos asszony volt és módfelett kényes. Nem volt olyan szomszédunk, akinek ne tudta volna oda-vissza az összes hibáit.

Nincs az a férfi, akinek biztonságos dolog lenne megmondani a feleségéről az igazat! Mulatságos dolog, de a nőkben jobban megbízom. Nekik meg lehet mondani a férjükről az igazat. A nők szemrebbenés nélkül hajlandók elfogadni azt a tényt, hogy a férjük bitang, svindler, kábítószert szed és megrögzött hazudozó, általában utolsó disznó... anélkül, hogy ez a legcsekélyebb mértékben is befolyásolná a csibész iránti érzelmeiket. Csodálatos, hogy a nők mennyire realisták.

Azt szokás mondani, hogy a halottakról jót vagy semmit. Szerintem ez ostobaság. Az igazság mindig igazság marad. Mindent egybevetve akkor már jobb, ha az ember az élőkről fogja be a száját. Őket esetleg megsértheti az ember. A halottak túl vannak ezen. De a zűr, amit okoztak, túlélheti őket.

- Egy fogékony gyerek könnyen hajlamos a hőskultuszra, és a fiatal lélekben könnyen gyökeret verhet egy felnőttkorban is kitartó rögeszme. - Igaz. (...) Az a közkeletű nézet, hogy a gyerekek könnyen felejtenek, nem felel meg a valóságnak. Sok embert egész életében fogva tart egy eszme, amelyet zsenge gyermekkorában plántáltak belé.

A macska csak ösztöneinek engedelmeskedik, amikor játszik az egérrel! Ilyennek teremtették. A férfiak nem kisfiúk, akiket óvni és védelmezni kell. Találkozniuk kell macskatermészetű nőkkel... és hűséges spánielekkel, mindhalálig-csak-téged-imádlak nőkkel, és zsémbes, kárpáló, csípős kotlóstyúknőkkel... és mindenféle nővel, amilyen csak van! Az élet csatatér... nem majális!

Sohasem bölcs dolog, ha az ember fitogtatja, amit tud. Én az utolsó pillanatig mindent itt tartok - kocogtatta meg a homlokát. - A megfelelő pillanatban aztán... lecsapok... mint a párduc... és mon Dieu! Akkor van ám konsternáció!