Agatha Christie

- Nem is bátorítasz, hogy remélhetek? - Mi értelme volna? - A világon semmi - mondtam. - Felesleges kérdés volt, mert akár bátorítasz, akár nem, úgyis remélek.

Elképesztő, hogy egy szelíd, kíváncsi, idős, egyedülálló hölgy milyen könnyedén eléri, hogy egy felnőtt férfi tökéletes idiótának lássa önmagát!

Honnan származnak a félelmeink? Hogyan formálódnak meg? Hol bujkálnak, mielőtt egyszer csak szembenézünk velük?

Ezért menjen az ember építésznek? Aki tisztességes dolgot szeretne építtetni, annak pénze nincs, akinek meg pénze van, az garantáltan valami tébolyult ízléstelenséget akar az embertől.

- Minden azon múlik, honnan nézi az ember. - Ez mély igazság.

Azt hiszem, mire megöregszik az ember, aránytalanul felzaklatja egy fiatalnak a halála. Mi, öregek, számítunk arra, hogy meg kell halnunk.

Nem olyan gyakori ám, hogy a bal láb kerül a jobb cipőbe, mint első látásra gondolnánk. Az emberek többsége, bármit mondjon is, végeredményben éppen azt a foglalkozást választja, amelyre titokban vágyott. Hány irodakukacot hallhatunk sápítozni: "Miért is nem lettem inkább felfedező! Nagy kedvemre volna az egyszerű, kemény, férfias élet távoli vidékeken." No igen, meglehet, hogy valósággal falják az ilyen témájú könyveket, a hétköznapi életben azonban nem tudnak meglenni az íróasztaluk nyújtotta kényelem és biztonság nélkül.

A szerelmes férfi szánalmas látvány.

Minél öregebb leszek, annál szilárdabbul meg vagyok győződve afelől, hogy nincs meghatóbb, nevetségesebb, abszurdabb és csodálatosabb teremtmény az embernél.

Ha valami nagyon erős hatással van ránk, akár jó, akár rossz dologról van szó, az ember mindig szeretne beteg lenni.

Rosszabb időben távol lenni egymástól, mint térben. Ha nem a megfelelő életkorban vagy, reménytelenül távol lehetsz valakitől, pedig lehet, hogy valósággal egymás számára születtetek, mégis...

Lehetsz okos vagy előrelátó, megtervezheted az életed minden lépését, és ha elég erős vagy, sikert sikerre halmozol, de a világ minden okossága és óvatossága sem képes megmenteni a szenvedéstől.

Édes lányom, azok a dolgok, amelyek személyesen velünk esnek meg, mindig különlegesek.

A Természet maga gondoskodik róla, hogy megépülhessen az illúziók és hazugságok fala, amely mögé be lehet húzódni, és ebben a helyzetben könnyebben el lehet fogadni a kegyetlen tényeket. Szánalmas, szép dolog az, hogy fennen hirdetünk olyan eszméket, amelyekben hinni szeretnénk.

Megváltozott a világ. Most minden más, mint azelőtt volt. És ez így is marad, soha többé nem térünk vissza oda, ahonnan elindulunk.

A zenének olyannak kell lennie, mint a matematikának, tisztán tudományosnak. Ne legyen köze a drámához, a romantikához, semmilyen más érzelmekhez, csakis ahhoz a tiszta érzéshez, amely az eszméktől elszakított hangok nyomában születik bennünk.

Soha nem szerettem gondolkodni. Úgy éreztem, nem túl kifizetődő foglalkozás, és tulajdonképpen most sem vagyok meggyőződve afelől, hogy valóban érdemes.

Hogy lehet, hogy az ember mindig későn kapja meg azt, ami után a legjobban sóvárgott?

Ha túl közel mégy, nem látod jól a dolgokat.

Néha éppen a bűnből, a mocsokból, az anarchiából születnek a legelképesztőbb dolgok.

Végül minden jóra fordul. Amíg gyerek vagy, ezzel biztatnak a felnőttek, de később magad is tapasztalod.

Tudod, nem azok a dolgok a fontosak, amelyek úgymond érdekelnek, hanem azok, amelyek nem hagynak békét neked. Nem tudsz tőlük megszabadulni, folyton ott loholnak a nyomodban. Mint egy arc, amelyet akkor is látsz, ha nem akarod.

Egy csomó minden csak úgy megtörténik veled, keresned sem kell, betoppan az életedbe. Inkább arról van szó, hogy amikor a sors felajánl neked valamit, akkor választhatsz, hogy elfogadod-e vagy visszautasítod. De miután döntöttél, menned kell az utadon előre, és jobb, ha nem nézel vissza többet.

A zsenialitás kegyetlen óriás. Szörnyeteg, amely eleven hússal és vérrel táplálkozik.

Ott szeretne élni az ősei kastélyában, feleségül akarná venni a lányt, akit szeret, gazdag akarna lenni, és közben nagy zeneszerző is szeretne lenni. Pedig ahhoz, hogy e négy dologból csak egy is valóra váljon, oda kell adnia minden energiáját. Nem valószínű, hogy mindent meg fog kapni. Vegye már tudomásul, hogy az élet nem ponyvaregény.

Múlt és jövő egyszerre létezik (...), az időben éppen úgy lehet utazni, mint a térben, egyik ponttól a másikig visz az út.

Csak most látom, hogy mindig is őt szerettem... Mindig, az első perctől fogva. Éppen azért féltem tőle, mert annyira szerettem. Gyáva voltam a szerelemben is, mint mindenben. Igyekeztem elbújni a valóság elől. Harcoltam Jane-nel... szégyelltem, hogy akkora hatalma van fölöttem... és megjárattam vele a poklok útját... Most pedig úgy vágyom utána, hogy majd belehalok. Azt mondhatod, persze, jellemző, hogy amint elérhetetlenné válik valami, azonnal felébred bennem utána a vágy. Lehet, hogy igazad is van. Hogy ilyen vagyok. De azt tudom, hogy szeretem Jane-t, hogy mindig szeretni fogom őt, és hogy most itt hagyott örökre...

Különös, ahogy beszivároghat valami az emberbe anélkül, hogy tudná.

Régóta tudta a módját, hogyan ringassa álomba magát, amikor akarja. Gondolataink tárházából előveszünk néhányat, de nem ragadjuk meg, nem mélyedünk el benne, hagyjuk, hadd surranjanak át tudatunkon, hadd enyésszenek el csöndesen.

Megfoghatatlan, hogy egy orvos, aki egész idejét mások betegségeinek szenteli, olyan közömbös legyen a tulajdon családtagjainak egészsége iránt. Mindig nevet, ha valamelyikük betegségről panaszkodik.