Michel de Montaigne

Mikor megkérdezik tőlem, miért utazom folyton, ezt válaszolom: - Azt tudom, mi elől menekülök. Csak azt nem tudom, mit keresek.

A házassággal úgy vagyunk, mint a kalitkával: a kint levő madarak erőnek erejével be akarnak jutni, a már bennlevők meg ki akarnak szabadulni.

A lélek annyira sóvárog valami után, amire célként tekinthet, hogy ha nincs ilyen, önmagával fordul szembe, hatalmas, nem létező problémákat kreálva, csakhogy legyen valami, amin teljes erővel munkálkodhat.

Könnyebb a költészetet mívelni, mint felfogni.

Az írásdüh egy romlott kor tünete.

Mily bolondok vagyunk! "Semmittevéssel múlt el az élete" - mondjuk. Vagy: "Semmit sem csináltam ma." Semmit? Hiszen éltél! Ez nem csupán alapvető, de legdicsőbb foglalkozásod is.

Hatalmas és dicső remekművünk az, hogy helyes életet éljünk. Minden egyéb, a hatalom, a kincsek, a magasztos építmények, legfeljebb kellékek és színfalak lehetnek ebben az életben.

A barátság, amire gondolok, olyan egymásba illesztés, hogy elmosódnak még a varratok is, amivel összeöltötték.

A szerelem soha, semmit és senkit nem kérdez. Meglep, és kíméletlenül leteper, mint az elemi erő.

Ha meg kellene fogalmaznom, miért szerettem őt, annyit mondhatnék csupán, hogy mert ő ő, én meg én vagyok.

Annyira megszoktam kettesben, hogy már-már úgy érzem: csak félig vagyok.

Az életednek nyugalmat hódítottál? Ez több, mint birodalmakat és városokat hódítani. Az ember legragyogóbb remekműve a helyes élet.

Tudom, hogy az utazási vágy a nyugtalanság és az állhatatlanság tünete; de hiszen ezek a legemberibb tulajdonságok. Igen, megvallom, az álmokon és a vágyakon kívül nincs számomra kielégülés: csak a változatosság és a szabad költözés ér valamit, ha ugyan egyáltalán ér valami valamit.

Nincs szenvedély, amely annyira háttérbe szorítja a józan ítélőképességet, mint a düh.

Az a lélek, amelynek nincs szilárd célja az életben, elveszett. Mindenütt lenni annyi, mint sehol.

A bölcsesség legnyilvánvalóbb jele a folyamatos vidámság.

A szeretet tüze a szerelemben csak eszeveszett vágyakozás arra, ami kisiklik kezünkből.

Az írás nem okozója a gyötrelemnek, hanem gyötrelemből születik.

Legrosszabb cselekede­teim és tulajdonságaim sem lehetnek oly rondák, mint aminő ronda és gyáva dolog, ha nem merem bevallani őket.

Az egészség nagy kincs, az egyetlen, amely arra érdemes, hogy ne csak időt, verejtéket, fáradtságot, vagyont vesztegessünk rá, de még életünket is kockára tegyük a nyomában, hiszen nélküle az élet csak szánalmas botrány. Nélküle kéj, bölcsesség, tudomány, erény elfakul és elernyed...

Már ahhoz is néminemű értelem szükségeltetik, hogy észrevegyük tudatlanságunkat; és meg kell nyomnunk az ajtót ahhoz, hogy tudjuk, miképp az számunkra zárva vagyon.

Semmi sem hozza elő jobban az emlékeket, mint a felejtés utáni vágy.

Az ember baja nem abból származik, ami történt, hanem abból, hogy mi a véleménye róla.

Semmilyen szél nem jó annak, kinek nincs célul kiszemelt kikötője.

Az ember ne mindig mondjon meg mindent, mert az ostobaság; de amit mond, azt mondja, ahogy gondol­ja.

Felvértezhetjük magunkat mások tudásával, de nem szerezhetjük meg mások bölcsességét.

Az életem tele volt a legszörnyűbb csapásokkal, amelyek java soha nem következett be.

Furcsa hit az, amely csak azért hiszi azt, amit hisz, mert nincs mersze ahhoz, hogy ne higgye!

Takarékoskodjunk az idővel; még így is marad bőven, amit tétlenül töltünk és rosszra fordítunk. Még így is sok marad a semmittevésre.

Még a legfásultabb, legfáradtabb elme is bátorítást kap a sorstól, hogy észrevegye a valódi gyönyörök csiklandozását. Amikor így teszek, mérhetetlen nyugalom száll meg - odahajlítom, odairányítom lelkem, hogy hozzátapadjon, és élvezze a jót. Nem azért, hogy belevesszen, eltűnjön benne, hanem éppen az ellenkezőjéért: hogy megtalálja benne önmagát.